The Eighth Hungarian Tribe, 1983 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1983-09-01 / 9. szám
Paee 20 THE EIGHTH HUNGARIAN TRIBE September, 1983 Michelsont nem volt képes a bukaresti agymosás annyira átalakítani, hogy elfeledkezzen a történészi objectívitásról, etikáról és humanista alap-felfogásról. “Forwordja” szövegéből bizony kiderül, hogy romániai tartózkodása során nemcsak románul tanult, nemcsak a román politikai propaganda módszereit ismerte meg, de általában az oláh karaktert is. Mndjárt előszava bevezetőjében kihangsúlyozza, hogy a könyv “a román állásfoglalás” kifejezője! Van tehát — érezteti — más “állásfoglalás” is s ezt az olvasó figyelmébe ajánlja. Nem csinál titkot belőle, hogy Erdélyért többévtizedes harc folyik két nemzet között s hogy ez a harc egyenlőre csupán szavak-írások vonalán folyik, — az csak amiatt van, mert mindkét felet a szovjet kontrol bénítja. Ha Moszkva kontrolja gyengülne, az ellentét azonnal robbanásig feszülne. Úgy véB a jeles amerikai történész, hogy erre a könyvre a magyar válasz nem sokáig fog váratni magára. A továbbiak folyamán már az előszóból kiderül, hogy Professzor Michelson Pascu könyvét sokkal inkább valamiféle soviniszta fantázia megnyilvánulásának tartja, mintsem igazi történelemnek. “Pascu professzor történészi aktivitása az elkötelezett román nacionalistára jellemző.” Figyelmezteti az olvasót, hogy vannak történészek, kik azt próbálják elhitetni az olvasóval, hogy a “történelmi realitás” nem más, mint az, amiben bizonyos nemzetek hisznek, illetve aminek időszerű bemutatására egy bizonyos politikai rezsim — politikai célok miatt — vállalkozik. Ilyen értelemben — írja Michelson — Professzor Pascu valóban a Cluj-i “történészi iskola” jellegzetes képviselője. Megtudjuk ebből a — Bukarest számára nyílván csalódást okozó — bevezetőből azt is, hogy a “marxista” román történelemtudomány megfelelően vegyíti a marxista felfogást a hagyományos román nacionalista alapállással. Idézi e vonatkozásban Ceaucescu intő szavait is, melyben a románok diktátora felhívja a figyelmet arra, hogy a “történelem az ideológiai aktivitásban lényeges helyet foglal el” és a történelemtanítás hivatása az, hogy “a politikai oktatás kezébe erőteljes eszközöket adjon”! Azt hiszem, hogy Pascu professzor nem volt túlzottan megelégedve ezzel a — leplet lerántó — bevezetővel. A jó, öreg “Dákó-Román Elmélet”. Pascu természetesen fegyelmezetten halad könyvében az immár többévtizedes román politikai propaganda utján, melyet Iorga s más korábbi hamisítók és a jelenlegi rezsim írt elő számára. Tulajdonképpen nem kizárólag történész dolga volna e “mü” elemzése, hiszen a megfelelő analízishez egy bűnügyi nyomozó és egy lélekbúvár együttes tapasztalaira is szükség volna. Hogy valami jót is mondjak Pascuról, erről a szorgalmas politikai propagandistáról, azt feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy történelemhamisító elődei néha szánalmas és saját lábukba-botló dadogását valóságos előadói “művészetté” fejlesztette. A mondatok remekül gördülnek és az “író”, jól láthatóan, számít arra, hogy az olvasók nagy részének nem sok fogalma van Európa — ezen belül Kelet-Középeurópa — volódi történetéről. Pascu helyesen kalkulál: valljuk be, hogy a romániai, a nyugateurópai, az amerikai ifjúság vajmi kevés alappal rendelkezik, sőt — ismerve a mai hazai történettanítás sajnálatos színvolalát, — még azt sem tartom lehetetlennek, hogy Pascu könyve egy esetleges magyar fordításának tartalmát ifjú hazai tanáraink és tanulóink egy része is (legalábbis részben) elhinné. Erre a tudatlanságra épít Pascu, amikor előjön a (könyvből természetszerűen várható) jó, öreg “dákó-románelmélettel”. Közli, hogy “a a románok a dák és római nép szintézisét jelentik és ez a nép mindig abszolút többséget jelentett Erdélyben”! A román történelem azonos — szerinte — Erdély fejlődésével, — függetlenül attól, hogy melyik “külhatalom” kíván talán politikai authorítást kiterjeszteni Erdélyre. (A “külföldi politikai authorítás” alatt természetesen a szomszédos Magyarországot érti, — azt az országot, melynek kormánya minden alkalmat megragad arra, hogy a románokról mint “szocialista testvérről” nyilatkozzon . . .) Mint ahogy a régebbi román recept szerint is várható volt, Pascu a következőkben pár mondatban elszalad Erdély bűn-avar, stb. “átmeneti uralma” mellett. Ez még mindig csak az “Introduction”. A java ezután következik. A Hős Dákok, a Hős Rómaiak és “Házasságok” Eredménye:Az “Intelligens, Országalapító” Dákó-Románok. A római hódítás előtti Erdélyről szóló fejezet igen ügyesen van összeállítva, mert egy zsonglőr szemfényvesztésével váltogatja Pascu mester a valódi történelmi tényeket és a kötelezően előírt “mitológiai” elképzéseket. Legfeljebb az szembeszökő kissé, hogy a thrák-eredetü dákokat már eleve olyan kimagasló képességű népként mutatja be, kiknek kultúrája egyenrangú volt a görögökével, rómaiakéval s példamutatók voltak még a szomszédos népekre is, — beleértve a keltákat. Burebista király lényegesen élesebb körvonalokkal van a könyvben kiemelve, mint Decebal király s ezen a ponton Pascu kissé revideálja még történelemhamisító elődeit is, —Iorgát és társait. Bukarest időközben rájött arra, hogy nem helyes a népével együtt öngyilkossá lett Decebalt kidomborítani; hogyan is lehetne elhitetni még a legnaivabb olvasóval is azt, hogy az öngyilkosok. a kiirtottak, a rabságba hurcoltak — vígan “házasságot kötöttek” kegyetlen pusztítóikkal, a rómaiakkal? Aki — velem együtt — az elmúlt évtizedekben alaposan tanulmányozta a “dákó-román” elmélet Bukarestből irányított “alakulását”, az láthatta, hogy míg a II. Világháború előtt a románok “római-eredete” volt kihangsúlyozva. AVAROK BEJÖTTEK EURÓPÁBA — 600—800 A.D.
