The Eighth Hungarian Tribe, 1983 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
Page 18 THE EIGHTH HUNGARIAN TRIBE January, 1983 Fiiry Lajos 4 _ J A nagymama ügy várta a viszontlátást, mint még soha. Küldtek jegyet és pénzt: jöjjön ki látogatóba egy évre, ha tetszik, akkor maradjon is kint. Szépen berendezett külön szobát kap majd, nem kell semmit csinálnia. Már négy unoka várja a nagymamát. Jöjjön. Dehát a nyugdíj, édes fiam a nyugdíj, amit szegény, boldogult édesapád után kapok a postától. Aztán itt van ez a kis szobakonyhás lakás, ezt sem lehet csak úgy itthagyni. A sublót, meg az akasztós szekrény, aztán a nagy tölgyfaágy, még akkor kaptuk nászajándékba, amikor esküdtünk. Mi lesz ezzel? Meg a staférungomból van olyan dunyha huzat amit nem is használtam még, őrzöm a szekrényemben. Aztán a pilletollas párnák, liát azokat mindennap fel kell rázni, a szobát ki kell takarítani. A muskátlikat ki öntözné meg, ha én elmegyek olyan hosszú időre és a leanderokat is télire be kell hozni a verendáról. Megint elsírta magát, amikor Kari azt irta a levelében: Hagyja ott azt a sok lim-lomot, van itt sokkal szebb és jobb. . . Istenem, hát hogy mondhat ilyent, hogy lim-lom, amikor egy élten át dédelgette, ápolta minden darabját és óvta, féltette, mert minden darabhoz egy egy emlék fűződik. Hol lehet máma ilyen erős szekrényt, meg sublótot kapni? ötven forint volt, pengőforint bizony, pedig az nagy pénz volt akkoriban és a staférung, mindegyikbe kézzel hímzett monogram, hol lehet ilyent kapni és erre azt Írja Kari, hogy lim-lom, van ottan szebb, hát lehet ennél szebb. Akkor moslyogott csak el, amikor a szines családi fényképeket nézegette. Micsoda szép gyerekek és a fiuk szakasztott Kari, ugyanilyen volt Kari, amikor kicsi volt, még a szájatartása is ugyanaz, a lányok meg egészen Klári. Igaz legszebb lány is volt Klári az egész Mester utcában, és most a képen is milyen szép és fiatalos, meg sem látszik, hogy négy gyereke van. Hiába ott Amerikában megfiatalodnak az emberek. Addig, addig nézegette a képeket, amíg mégiscsak elhatározta, hogy elmegy. A nyugdijat sem veszti el, nem mond le róla egy világért sem mondana, hiszen azt megszolgálta az ura negyvenöt éven át, az jár neki, ha csak a fele is, ha kevés is, de az jár. Úgy lesz minden, ahogy hagyta. A szekrényeket zárja be, aztán vigye el a kulcsot magával Molnár néni, aztán jöjjön vissza. Meglesz minden, a muskátlikat is, meg a leanderokat is locsolni fogom, így azután, nem egészen megnyugodva mégis elindult. A repülőgépen zsebredugta a szines papírba csomagolt cukrot, jó lesz majd az unokáknak, hogy fognak örülni neki. A csomagjában is vitt ajándékot mindenkinek. Hiába Írták, hogy ne hozzon semmit, azért, tapasztalt, asszonyi eszével kitalálta, hogy mire lehet ottan szükség. Nincs mákdarálójuk, hát vitt egy szép mákdarálót. Aztán igazi sárga, hegyes paprika magot. Az azsurozott szélű dunyha és vánkos huzatokból is vitt. Nászajándékba kapta, de neki már úgy sincs szüksége rá, még soha mosva sem volt, úgy van, ahogy az üzletből kihozták ötven évvel ezelőtt. Kissé megsárgult az igaz, állástól. Egy üveg barackpálinkát is, meg az ólomkristályt a dohányzóasztalról. Egy kis üvegben, pergament papírral lekötve, szép, sárgára sütött kacsazsirt. Aztán a gyerekeknek is képes meséskönyvet. Az utazás érdekes volt. Még egy magyar asszony utazott a lányához, azzal legalább tudott beszélni. Az átszállásnál esett az eső és amikor megérkezett, hiába mondta magyarul többször egymásután: az finom kacsazsir, a fiamnak viszem, mégis elvették. El is panaszolta Karinak, de az csak nevetett, hiába, Karcsi kicsit könnyelmű volt, most sem hederitett arra, hogy elvették a kacsazsirt, utána kellett volna járni, bemenni a hivatalba, hiszen egy hónapra is elég lett volna kenyérre kenve a gyerekeknek. Karcsi azonban csak nevetett ezen. Aztán elfelejtette a mérgét, amikor végiggyönyörködte a fiát, a menyét és az unokáit. Amikor megálltak a fehér autó előtt összecsapta a kezét. — Szentséges Atyám, hát ez a gyönyörű meseautó a tietek? Körüljárta a házat kivül és belül és úgy kabátban, abogv érkezett, csodálkozott. Nem mozdult cl a mosógép mellől, simogatta, a jégszekrényt nyitogatta és lélekzetet sem tudott venni a televízió előtt. Aztán az első csodálkozásából magához térve, hiányolta a szekrényeket és a kerítést a ház elől. Mikor leültek az asztalhoz, kissé megreszketett a hangja, mielőtt feltette volna a kérdést. — Te Kari, Klári ... a gyerekek mért nem beszélnek magyarul... Kari is mondott valami kifogást, meg Klári is, meg olyant, hogy azért értenek mindent, csak éppen beszélni nem tudnak. Megint sirva fakadt. Az én unokáim nem tudnak beszélni magyarul, hát ezt is meg kellett érnem, de jó, hogy szegény uram nem élte meg már, talán nem is élte volna túl. . . Mindig ez motoszkált a fejében, hogy az ő unokái, akiknek olyan szép nevük van, Molnár Károly, meg Tamás, meg Erzsébet és Klári és nem tudnak egy szót sem beszélni magyarul... Minden este elalvás előtt, mindjárt, abogy elmondta az imádságot erre gondolt. .. Az első napok csodálata és bámulata után kezdett hozzáalkalmazkodni a dolgokhoz. Úgy gondolta, hogy majd csak eltelik a bal hónap, aztán megy vissza. Mert mi keresni valója is van itt? A gyerekét, unokáit látta. Szépek, egészségesek, boldogok. A fiatalok megszokták itt és azok soha nein kívánkoznak már innen vissza a Mester utcába. De ő már nem tudja megszokni, akármilyen jó is minden. Nagyon szerette a narancsot és a gyümölcslevet, de azért mindig zsörtölődött, hogy a tejet nem forralják fel.
