The Eighth Hungarian Tribe, 1983 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
Page 16 THE EIGHTH HUNGARIAN TRIBE July, 1983 — Már annyi bizonyos, hogy a gróf méltósága nem érzi meg a telet ennyi fa mellett, — folytatta egy másik fuvaros. — A telet csak a szegény emberek és a kutyák érzik meg!... — sózta bölcességgel a szót Kerge Márton, aki nem tudta erről a sok fáról levenni az eszét. Egyik nap lassan poroszkált a Kerge Márton két lova a megrakott szekérrel a vasúti állomás felé. Kerge közömbös nyugalommal eregette a füstöt a kurtaszáru cseréppipából, mikor egyszerre zörrenést hall hátul. Hátra tekint. Hát a meglazult kötés alól két-három hasáb fa a földre potyogott. Bosszankodva állította meg a lovakat, s nagy lomhán leszállóit, hogy visszarakja azokat a bolond fákat. Ezek is most hulladoznak feleuton. Nem tudtak már elvárni az állomásig? Hanem ebben a pillanatban különös dolog történt vele. Nini, mi ez? Elálmosodott, vagy a kapadohány az oka, de mintha hozzászólna ez a két-három hasáb fa: — Ugyan édes Kerge bátyánk; ne fáraszsza kend magát. Ahonnan mi leszotyogtunk, oda kend úgysem fog minket pontosan viszszaerőltetni. Hanem fektessen minket ide, ebbe az árokba a dús csalán, laboda, meg bürök közé addig, amig visszafelé jön kend... Megtalál itt minket... Kerge Mártonban meg volt az a jó természet, hogy mindig úgy cselekedett,ahogy legelsőbben meggondolta. Nem sokat teketóriázott. Körülnézett óvatosan, hogy nem lát-e valakit a szemhatáron? Csendes volt a környék, az ég derült és tiszta, csak a lovak csapkodtak a legyekre és egy kis szárnyas röppent föl az egyik húsos bürökszárról. De hát ezeket nem lehet komolyan venni. Annak a madárnak semmi köze ahhoz, hogy minek az a néhány darab fa az árokban; többet ér annak egy fümagocs£a, mint egy öl tűzifa, a lovaktól pedig ugyancsak nem kell tartani. A ló az ló; buta az ilyesmihez. Minekutána igy nagy hirtelen megnyugtatta magát, felnyalábolta a fákat és beguritotta az árokba. Aztán felült, a kalapját a rendesnél kissé mélyebben a szemére húzta (süt ez a napvilág erősen!) és jól esett újból arra gondolnia, hogy minek egyetlen embernek annyi fa, s ha már annyi fája van, mi az abból három szál? Mondani sem kell, hogy a következő ah kálómkor is, — mintha csak az ördög játéka volna, — pontosan azon a helyen, az árok mellett, meglazult a kötés, két-három hasáb fa megint lecsúszott, amelyek megint arra kérték Kerge Mártont, hogy vissza se rakja őket, visszafelé jövet úgyis megtalálja őket. Kevés időre rá aztán a Kerge Márton udvarán, a csűr háta mögött a kis szilvásban már egy szekérre való fa volt gondosan öszszera'kva azokból, amelyek nem akartak vonatra ülni, hogy valamelyik aranyláncos fakereskedő apritójában gúnyolják a métermázsát. Az asszonynak azonban elfeledte megmondani a dolgot, úgy gondolván, hogy nem szükséges mindent az asszony orrára kötni, minélfogva az asszonynak első dolga volt — meglátni a fát. Nagy szemeket meresztett a farakásra és nyomban kérdőre fogta az urát: — Micsoda fát gyűjtöget kend, ember, a szilvásban?... — Hogy micsoda fát? — bocsátotta előre ezt a kontra kérdést Kerge Márton, aki egy kicsit megakadt a felelettel, merthogy meg kell az asszonynak okosan felelni,* vagy pedig egyáltalán nem kell felelni semmit. — Hát látod, hasáb tűzifát — és szokatlan igyekezettel szivta a kurtaszáru pipáját. — De hiszen ez az uradalmi erdőből való fa, — firtatta fokozódó kíváncsisággal az asszony. — Jól nézed, — felelte rá a férfi egészen röviden. — Hogyan került az kendhez?... Mikor hozta kend?... — Leszotyogott útközben szálanként, és úgy szedegettem, fel visszajövet. — Aztán mit akar kend vele ? — Pénzzé teszem a jövő héten, — bökte ki bátran Kerge s nagyot nyelt utána, mert hiába, meg kell az asszonynak tudni a valót. — Mit beszél, kend, ember? Hát kendé ez a fa? — Most az enyém... Mondom, hogy leszotyogott. .. — Úgy? — szólt az asszony komoly arccal, — hát ha elszotyogtatja kend a pipát és a dohányos zacskóját s megtalálja valaki,hát az már sohase a kendé többé?
