The Eighth Hungarian Tribe, 1983 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1983-06-01 / 6. szám
Page 18 THE EIGHTH HUNGARIAN TRIBE June, 1983 Síppal, dobbal nádi hegedűvel A hangszerekről szólva nem csupán azt az eszközt értjük, amelyen a hagyományos értelemben zenélni lehet. Hangszer minden olyan tárgy vagy eszköz, amelyet elsődilegesen hangkeltésre használunk: a gyermekjáték szerepű síptól a háztetőre szerelt szélkereplóig és a templomi nagyharangig. A hangkehtő eszközök alaptípusai az ősidőkig visszavezethetők, így azokat az emberiség közös tulajdonónak kell tekintenünk. Ha olykor mégis egy-egy nép hangszerei roll beszélünk, ezt azért tesszük, mert ugyanannak a hangszernek az egyes népek hagyamónyáiban sokféle, egy-egy népre jellemző változata jött létre. Az egyik régi gyermekdalunk szövege így hangzik: Gálya, gólya, gilice. Mitől véres a lábad? Török gyerek elvágta, Magyar gyerek gyógyítja, Síppal, dobbal, nádi hegedűvel. A nádi hegedű feltehetőleg azonos azzal a gyermekjátékkal, amit a falusi gyerekek készítenek kukoricaszórból vagy cirokszárból (jkukoricahegedű"-nek, „cirdkhegedű"-nek nevezik), hogy vele a felnőttek hegedűlését utánozzák. A síp és a dob neve már a legkorábbi magyar nyelvemlékek között, a XII. századtól szerepel. Az idézett gyerekjátékszöveg pedig egyenesen a gyógyító sípra és dobra utal: ősi pogánykori eszközökre - a sámán eszközeire. A dob nálunk kiveszett a hagyományoos használatból, talán éppen a hozzáifűződő pogánykori emlékek miatt kellett pusztulnia. A sípnak - furulya-féléknek, valamint klarinét- és oboaféle nyelvsípóknak - azonban a gyermekjáték hangszerek között is sokféle változata ismert: a fűzfasíptól és a nád„klarinéttől" (nádsíp) a töklevélszár-„oboáig” (behasított végű töklevélszár). A népi hangszerek közül éppen a legeredetibbeket főként pásztorok között találjuk. A pásztort életmódja kiszakította a nagyobb közösségek zenélési alkalmaiból és lehetőségeiből, s ha mégis zenéhez akart jutni, azt elsősorban magának kellett előállítania. Ugyanakkor a hangszerek elkészítéséhez, az azokon való gyakorláshoz a pásztor életmódja több lehetőséget adott, mint a más foglalkozású embereké. Hajdanában ritka volt az olyan pásztor, aki nem tudott furulyázni. A pásztorok közül kerültek ki többnyire a dudások is. A zenélni szerető pásztor sokféle egyszerű eszközből tudott hangot, sőt dallamot is kikényszeríteni. Az ügyesebbjének a dallamjátszáshoz elég volt például egy ruganyosabb falevél vagy a nyírfa, cseresznyefa, meggyfa ruganyos héja. Az ilyen úgynevezett levélsípot - nyírfa-, cseresznyefa-, meggyfasípot - látszólag könnyű megszólaltatni: az ajkaihoz szorított levélre úgy keli erősen ráfújni Tekerő
