The Eighth Hungarian Tribe, 1982 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1982-03-01 / 3. szám
Page 18 THE EIGHTH TRIBE March, 1982 Ez alkonysugár, mely a tárgyakat, E köá, mely nőtteti a tárgyakat: E fénytörés átlátszó habon, E zölá, esős lég egy május napon: Ez önmagánál szebb, dicsőbb természet: Egyszóval... a költészet. A Kozmopolita költészet című versében pedig azt fejtegeti, hogy az absztrakt téma és ideál nem ad nemzeti jelleget, tehát nem része annak a monumentális mozaik képnek, melyet világirodalomnak nevezünk: 5 hol vevéd gyász tévedésed, Hogy faját, s a nemzeti Bélyeget, mit az rávésett, A nagy költő megveti? Hisz forgattam, a javából, Én is egypárt valaha; Mind tükör volt: egymagából Tűnt nekem föl nép, s haza. Jól tudta, hogy népének a sok megpróbáltatás után vidámságra is nagy szüksége van és bölcs paraszti humorával megírta remekbekészült, szívetderítő elbeszélő költeményeit, mint, A bajúsz, A fUlemile, A Jóka ördöge, Pázmán lovag, stb. Családi költészete nem bőséges, de annál meghittebb. Ide sorolhatjuk idillikus mesterművét, egy paraszt család nyári estéjét, mely a szeretet, az egymáshoz való ragaszkodás és a mély humanitás remeke, bár kimondottan nem az Arany-családot énekli meg, csak utalások vannak benne apjára, anyjára és saját magára. Ez az ekloga-szerű költemény a Családi kör. Leánya Juliska gyógyíthatatlan beteg. Hozzá írja a Leányomhoz, Juliska sírkövére, és ez előtt a Juliskához című verseit. Ez utóbbiból egy részlet, mely telve van apai aggodalommal: Csak, ha bimbó fővel asznak A virágok: óh, ez fáj; Ha reménye új tavasznak Most születve, sírba száll. Óh, derülj hát, ifjú lélek, Légy a vidám hajdani; Gyönge vagy még a zord télnek Koszorúját hordani! Burns skót és Goethe költőn kívül Arany a világirodalom legnagyobb balladaköltője. Híres balladáit 1848-ban a Rákóczinéval kezdi és a Tetemrehívással fejezi be 1877-ben. Kiinduló pontja a népballada, mely Goethe szerint a költészet öscsirája. Greguss Ágost, a kiváló irodalomtörténész, Arany balladáit így magyarázza: „A tősgyökeres magyar népi elemet önállóan, teljes erejében és bájában csak Arany tüntette fel balladáiban, ő állott igazán a népköltészet éspedig a magyar népköltészet alapjaira... A ballada három műfajt olvaszt egybe: drámai, lírai és epikai elemeket, minthogy a ballada főként komoly események foglalata: tragédia dalban elbeszélve ... tömören: drámai dal.” Cs. Szabó László tanulmánya szerint: „Balladái a nyelvi és érzelmi tömörítés csodái. Történelmi tárgyuk ellenére modern lélektani elemzések.” — Részleteket kiemelni ezekből lehetetlen; sűrítettségük és gravitációjuk szükségessé teszi az egész vers elolvasását. A legnevezetesebbek: Ráchel siralma, Ágnes asszony, Zách Klára, Bor vitéz, Tengeri-hántás, V. László, Mátyás anyja, A walesi bárdok, Hidavatás, Vörös Rébék. 1860 húsvét reggelén: „Egy szó nyilallott a hazán keresztül, S egy röpke szóban annyi fájdalom”..........Széchenyi István agyonlőtte magát. Az ország gyászbaborúlt és az Akadémia nagy gyászűlést készített elő alapítója emlékére. Az ünnepi beszéd megtartására Eötvös Józsefet kérték fel, Aranyt pedig egy emlékköltemény megírására. Sokáig habozott, hogy elvállalja-e, mert nem tartotta méltónak magát, hogy hazája legnagyobb fiát ő búcsúztassa. Nagy rábeszélésre mégis megírta halhatatlan költeményét, mely olyan sikert aratott, amilyenre a magyar költészet történetében még nem volt példa, ő maga olvasta fel. Alant közöljük a két befejező versszakot. Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl, Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomúl, Mely fennmarad, s nőttön nő tiszta fénye Amint időben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik. Te sem haltál meg, népem nagy halottja! Nem mindenestől rejt a cenki sír; Oszlásodat még a család siratja — Óh, mert ily sebre hol van balzsamír?.. . Mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal: Egy nemzet gyásza nemcsak leverő: Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, Van élni abban hit, jog és erő! A világirodalmat tökéletesen ismerte. Olvasta a Mahábharatát, a Ramajánát, Firduszit, Homéroszt, Vergiliust, a Roland-éneket, a Niebelungen-éneket, az Edda-dalokat, Ossziánt. És féltékenységgel
