The Eighth Hungarian Tribe, 1982 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1982-03-01 / 3. szám

March, 1982

THE EIGHTH TRIBE

Page 19

párosult szégyen lett úrrá rajta, ha arra gondolt, hogy az idegen hittérítők kiirtották a többezer éves magyar mítoszt és őstörténetünk emlékeit. Fent áll Tetétlen halmán, ahonnan a környéket belátni. Lenéz Alpárra, ahonnan Zalán megfutott, hallja Lehel vezér csatába hivó kürtjét és a bujdosó Csaba királyfiról szóló ősi dalt. Könny jön a szemébe és áldást mond:

De te virulj lábunk nyomán, Tetétlen!

Bársony füvet, sarjút tenyéssz e réten.

Hogy a kaszás, ha egymást sarkalá,

Kövér rend dőljön a csapás alá.

Terhes kalászok habzó aranya Borítsa földed, — s a csinos tanya,

Mely ott fehérlik zöld fasor megett,

Hordjon magán jóléti bélyeget;

Körözze mindig szine-telt majorság

Hogy lássa hasznát isten, ember, ország, —

És álljon a domb, a múltak jele,

Kiméivé bánjon a vész is vele.

Ezután csak önmaga magyarságában bízva nekifog, hogy megteremtse a magyar ősmultat. Megírja Hunor és Magyar történetét. Elkészíti hatalmas eposz-tervét. Csaba királyfiról tervez trilógiát. Sajnos csak az első hatalmas rész készül el, a Buda halála. Ez a magyar Niebelungenlied, de sokkal magasabb költői nívón. Már a két kezdő versszak is mutatja Arany Isten-áldotta művészetét:

Hullatja levelét az idő vén fája,

Terítve hatalmas rétegben alája;

Én az avart jártam; tűnődve megálltam:

Egy régi levélen ezt írva találtam.

Már Keveházába Bendegúz megtére,

Róf is odaszállott, jó Buda testvére;

Most Buda országot, (mert ő vala közbűi) Atyja örökségén három fia közzül.

1879-ben jelenik meg a Toldi szerelnie és ezzel Anjou-korabeli nagy trilógiája a magyar lovagkorról teljessé lesz.

Balladasorozatot kezd a történelem térfogatába beleilleszkedő másik dicsőséges korszakunkról; a Hunyadiak koráról, melynek legismertebb balladái: Hunyadi csillaga, V. László, Mátyás anyja, Kapisztrán, Szibinyáni Jank.

Közben megöregszik és rossz szemeivel, gyenge hallásával kedvenc helyén, a Margitsziget tölgyei alatt írja költészete öregkori igazgyöngyeit, az őszikéket — csatlós könyvébe.

Epilógus című versében egész életét számbaveszi és arra az eredményre jut, amit harminc évvel előbb megírt Gyulai Pálnak: „Több eréllyel, szilárdsággal talán lett volna belőlem valami, de ez hiányzott mindig. Tehetségem mindig előre tolt, erélyem hiánya mindig hátravetett, s így lettem, mint munkáim nagy része töredék.” Az Epilógusban pedig azt mondja:

Az életet már megjártam;

Mit szívembe vágyva zártam, Azt nem hozta,

Attól makacsul megfoszt a.

Egy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat, Kértem kérve:

S ő halasztó évről-évre.

Összefoglaló jellemzésként idézem nagy írónk, Krúdy Gyula szavait:

Ez a férfitipus volt az, amely Magyarországot fenntartotta, téli sarat elbíró csizmában viselt el megpróbáltatásokat, zsoltáros hittel bízott a jövendőben és halk rajongással gondolt a nemzeti ideálokra. Ez az embertípus őrizte meg helyét a földrészen a kő szilárdságával, a só nehézségével, és a tölgyfa életkorával. A lúdtoll könnyedén feküdt ujjai között és vonakodás, fáradtság nélkül vetette a betűket, ha szalontai jegyzőkönyvet kellett írni, vagy verset Toldiról... Hol van a költő Arany János arcán? Talán inkább a homlok galambdúcában laktak azok a madarak, amelyek messze évszázadok felhőiből repültek fel a szalontai éjszakákon és meglátogatták a nótáriust. Olykor egy honfoglaló korabeli sas nyújtotta ki fejét a dúcból, máskor a Korvinok hollója és fényes szemmel figyelték a lúdtoll percegését.”

Értékes Ajándék A NYOLCADIK TÖRZS Gyermekeinek — Unokáknak