The Eighth Tribe, 1980 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
May, 1980 THE EIGHTH TRIBE Page 13 — Hol a kocsim? . . . Mi ez? . . . Hol vagyunk? De már kiemelkedett a nyaka a gallér alatt. Már tudta. Mendelsonnak csak bólintania kellett. — Bizony. Örökös ritájrment. — Meghaltunk? — hökkent meg Gerendi tiltakozva. A kopasz cipőkereskedő vállat vont. — Mindegy, hogy minek nevezzük, igaz? Itt vagyunk, hát itt vagyunk. Előbb-utóbb ide kerültünk volna úgy is. Most már csak azt kell megtudnunk, hogy hová ritájrolnak. Alighanem ott tudjuk ezt meg, amit itt eligazítónak neveznek. Menjünk hát, Miszter Girindáj. Sajnálom, hogy az üzlet elmaradt... Mentek, haladtak az egyenes, széles úton. A kis zsidó meg beszélt, egyre beszélt. — Nemfelejtem el . . . egyszer azt mondta a rabbi: túlvilági szállást mindenki itt készíti elő magának, földi élete során. Aki okosan él, annak kastély jut odaát. Aki viszont rosszul gazdálkodik a maga idejével, annak talán még kunyhóra se futja . . . hát most meglátjuk ... — Én jól gazdálkodtam — vélekedett Gerendi, szerényen, de öntudatosan — juno . . . ahogy lehetett. Üres zsebbel jöttem ebbe a kontriba, a semmiből csináltam bizniszt. Talán tehettem volna jobban is, nem tudom. Összekapartam magamnak néhány házat, telket . . . bankbetétem is van . . . még a felségem se tudja, de magának megsúgom: hatvankétezer-nyolcszáz dollárt raktam félre! A kis Mendelson csak sóhajtott: — Az bizony szép. Nekem nem sikerült. Mindössze egy kevéskét tudtam megtakarítani, annyit éppen, hogy megvehessem azt a kis házat. Először a gyerekeket kellett lábukra segíteni, aztán elkezdtek jönni a rokonok Európából. Ennek ez kellett, annak az. Segítség ide, segítség oda. Aztán jöttek a gyűjtések. A kitelepített zsidók számára. Majd Izraelt kellett segíteni. A rabbi csak küldte szét a névsort s minden név mellett ott volt egy szám. Zsidó adó, így neveztük. Mendelson, ebben az évben kétezer dollár. Mendelson, Izrael bajban van. Újra kétezer dollár. Mendelson, ha nem segítjük testvéreinket, az arabok megölik őket. Tankok kellenek Izraelnek, Mendelson. Repülőgépek kellenek. Ötezer dollár, háromezer dollár, tizezer dollár. Minden évben több és több. Néha évente kétszer is. Végül annyi maradt csak, hogy gondoltam, megveszem azt a kis házat, amíg nem késő. Biztos, ami biztos. De most már az sem kell többé, ugye? Majd csak kiutalnak itt valamit. Egy kunyhót legalább, ahogy a rabbi mondta ... —- Én gondosan elkészítettem mindent -— öntötte ki Gerendi is a szívét. — még két évem volt hátra, szociálszekuritig. Addigra fizettem volna az utolsó részletet is a húsz hold gyümölcsösre meg a házra. Micsoda szép hely, Mendelson! Ahol most lakunk, azt bérbe adtuk volna. Az, meg a két bérház jövedelme együtt, meg a kis szociálszekuriti, juno . . . jól meglettünk volna. Mehettünk volna utazni is, lett volna miből. S még maradt volna, fölös Jól kiszámítottam mindent. Havi ezerötszáz, ezerhatszáz, juno ... meg amit a gyümölcsös hoz. Meg a telkek. Néhány év múlva aranyat érnek . . . Hát ha kastélyt talán nem is adnak itt mindezért, de egy kényelmes, négyszobás, kétfürdős szplitlevelt talán megérdemel ennyi munka és előrelátás után . . . szép nagy kandalóval a livingrumban, rokincserrel a porcson... Az út, melyen haladtak, nagy, egyenes falú modern épülethez vezetett. Forgó üvegajtó előtt szakállas portás, fehér egyenruhában. Hová valósiak? — kérdezte barátságosan. — USA — felelte Gerendi büszkén. — Bent a hallban jobbra tessék... Szép épület volt, belülről is. Tiszta fehér márvány. — Banknak is beválna — motyogta Gerendi, lehalkított hangon, áhítattal. Jobbra fordulva újra üvegajtóhoz jutottak. Azon belül széles nagy terem volt, sok kis íróasztallal. — Hová tartoznak? — kérdezte az információs asztalnál ülő kisasszony. — Amerikához — düllesztette ki Gerendi a mellén. — Jó, jó — mosolygott megértőén a kisasszony —, de melyik deszket keresik? Az angolt? Skótot? Németet? Franciát? Zsidót? — Zsidót — bólintott alázatosan Mendelson. — Második asztal, balra. Maga is? — mosolygott Gerendire. — Nono — hebegett az, kivörösödve, kelletlenül — magyar ethnik, juno ... — Nyolcs számú asztal, jobbra — mutatta a kisasszony az irányt. — Hát elbúcsúzunk, Miszter Girindáj! — nyújtotta Mendelson a kezét bocsánatkérő mosollyal — kívánok szép lakást. .. — Minden jót magának is —- bólintott Gerendi s míg keresztül haladt a termen, lassú, kimért, önérzetes léptekkel, még látta szeme sarkából ahogy baloldalon a kis kopasz zsidó odaért a második asztalhoz és félénken bemondta a nevét. Az asztalnál ülő tisztviselő belelapozott egy nagy fekete könyvbe, majd udvarias mosollyal az arcán felállt, meghajtotta magát és széket is tolt a kis Mendelson alá, mint ahogy milliomosokkal szemben viselkednek a bankokban. — Mondhatom, udvariasak ezek itt :— vidámodott neki Gerendi, ahogy ott haladt az asztalsorok között. — Ha így bánnak a kis Mendelsonnal, előttem alighanem földig hajol majd a pasas ... A nyolcadik asztalnál üldögélő tisztviselő azon-
