The Eighth Tribe, 1979 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
THE EIGHTH TRIBE May, 1979 ok”-át, a hisztorikusnak a os elmélyedését, aki olyan ér.es statisztikai, művelődéstörténa- és folklorsztikai anyagot gyűjtött össze, katalogizált Tamásiról, hogy a szak-kutatók jogos dícséretét is kiérdemelné, Gróf Teleki Pál helyezett nagy súlyt az ilyen munkákra az 1930-as évek közeppén. Mint ismeretes az öngyilkosságba kergetett volt miniszterelnök világhírű tudós geográfus is volt, aki a monográfiák összeállítását, írását kultúrpolitikánknak egyik sarkalatos programmjának tartotta és mind maga mind intézete erősen dolgozott ezért. Lapozgatva és forgatva ezt az igen tetszetős és szépkiállítású sázoldalas könyvet (a 64-ik oldaltól művészi fényképillusztrációkkal vagy térképvázlatokkal),'a recenzornak megvillant az agyában Teleki Pállal — volt egyik professzorával — való kapcsolata, akinek a szemináriumában a diákok monográfiákat kaptak thesis kidolgozásokra, amilyen akkor az enyém is volt (“A Főváros körüli falvak fejlődésének vonzóereje Nagy-Budapest periferikus kiterjedésére”. ..) Több mint félszáz esztendő pergett le azóta az örökké változó idő megállíthatatlan homokóráján. Lapunk szűk kerete nem engedi meg, hogy fejezetről fejezetre végig analizáljuk és bíráljuk ezt a könyvet, a Kr. e. V. századtól átmenetileg itt élt keltáktól illireken át vagy a római uralom utáni hunavar telepesekig vagy az avar-magyarokig. Nem voltak ezeknek idegenek az Árpád-Apánkkal érkező magyarok, ahogy újabban László Gyula otthon élő nagy régész, professzorunk nyilatkozott erről a “Kettős Honfoglalás” c. alatt elfogadott elméletében. A cikkírónak külön örömet adott egy évvel ezelőtt őt Floridában a sarasotai magyarságnak bemutatni. Könnyű könyvében a jó természeti földrajzi kép mellett a történeti kép hű és részletes leírása a könyv egyik legnagyobb érdeme, amikor a szerző a Tamássiak mellett bemutatja azokat a vezető magyar nemzetségeket, akik fejlesztették Tamásit mint a Hedérváryak, Werbőczyek, Esterházyak, hogy csak a legismertebbeket említsük. Kiemelkedő dicséretet érdemel a “Balogh Ádám Tamásiban” írt fejezet. Sokak számára ismeretlen szép magyar szót is tanulhatunk belőle, mert a Rákóczi-hoz írt levélben az a kuruc vezér a sebesülteket meg “sebbenesettek”-nek nevezi. Ezt a legandáshírű katonát Rákóczihoz való hűsége miatt a császári erők főparancsnoka, — Pálffy János gróf —, 1711 február hó 6-án lefe jeztetett Budán (korábban császári kapitány volt Béri Balogh Ádám majd Rákóczi idejében szabadságharcos brigadéros lett belőle) . A kis könyvecskéből a magyar tragédiának ezt a “via dolorosa”-ját is megismertük, de sok mást is tanulhattunk belőle, ezért szeretnénk hinni, hogy komoly érdeklődés fog mutatkozni a könyv iránt, ami közvetlenül megrendelhető a szerzőtől $5.00-ért. A címlapot tervezte: Tallós L. Móric és ábrázolja Tamási piacterét 1930- ból. Az értékes történeti és történelmi képcsarnokból szintén tőle van a 7^-ik oldalon egyik legsikerültebb festmény reprodukció Béri Balogh Ádámról. Gratulálhatunk a szerzőnek oldalára es megkezdődött a többi országok fölszabadítássá is. S hogv mi most már eléggé át vagyunk képezve ahhoz, hogy résztvehessünk ebben a dicsőséges fölszabadításban”. Ekkor lett belőlem politrukk. Kaptam egy géppisztolyt és beosztottak egy századhoz. Az volt a dolgom, hogy hátul álljak, amikor támadás van és agyonlőjjem azokat, akik visszafele futnak. Első héten nem volt semmi baj. Akkor jött egy támadás, ahol a mieink megfutottak. Én is futottam velők és nem lőttem agyon senkit. Másnap már értem jött két enkávédé-ember. Miért futottál meg? Miért nem lőttél közéjök? kérdezték. Mert féltem, feleltem nekik. Féltél? Igen. Akkor elvittek onnan, hátra Csernovit.zra és új beosztást kaptam”. “Ez az új beosztás abból állott, hogy elfogott embereket kellett kikérdeznem. Az első, akit a kezembe adtak, egy öreg ember volt. Fegyvert találtak a házában. Hogy került hozzád a fegyver? kérdeztem az öreget. A fiam hagyta itt, mikor utoljára volt szabadságon. Hol van most a fiad? Elesett a háborúban. Miért nem adtad be a fegyvert? Mert nem szólt nekem a fiam arról, hogy itt hagyta s így nem tudtam róla. Jelentettem feletteseimnek az embert vallomását. Azok kinevettek. Nem ilyesmi kell nekünk, ember, mondották, hanem beismerés arról, hogy összeesküvés készült és nevek, nevek, minél több embernek a neve, akik ebben az összeesküvésben szerepelnek. “De az öregember nem tudott semmiféle összeesküvésről és neveket sem tudott mondani. Erre kaptam egv furcsa, csavarral ellátott gépet, hogy szorítsam beléje az öregember kezét és addig forgassam a csavart, amíg eszébe jut az öregnek az összeesküvés és megmondja a neveket. Megmutattam neki a rettentetes szerszámot és kértem, hogy mondjon inkább mindenféle neveket, ami csak az eszébe jut. De az öreg elkezdett sírni és nyöszörögni, hogy miképpen hazudhatna ő olyasmit, amivel bajt okoz ártatlan embereknek. Jelentettem, hogy az öreg nem vall. Erre velem jött két enkávédé-ember az öreg cellájába, beszorították a kezét a csavarba és a csontok ropogni kezdtek. Azt hittem, hogv elájulok az undortól. Az öreg ordított és mindenféle neveket üvöltött kínjában. A neveket fölírták egy papírra. Köztük volt az öcsém neve is, aki gépész volt egy üzemnél, ott a városban”. “Másnap behozták az öcsémet. Ott voltam az első kihallgatáson. Öcsém igazolta magát, hogy tagja a kommunista pártnak és résztvett a földalatti mozgalomban is. Megkérdezték tőle, hogy mit tud az összeesküvésről. Nem tudott semmit. Erre elengedték. Még aznap este behoztak egy fiatal asszonyt. Német származású asszony volt. Az én kezembe adták. Vallomás kell tőle, mondották, hogy az ura részt vett 125
