The Eighth Tribe, 1979 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1979-03-01 / 3. szám

March, 1979 THE EIGHTH TRIBE Page 13 nemzeti érzést és a magyar hivatástudatot a magyar lelkekből és a magyar életekből. Minél tovább tart az elnyomás, minél nagyobb a hazugságra épült ha­talom ereje, annál nagyobb erővel tör ki a nép leiké­ből a szabadságnak, függetlenségnek és magyarság­nak gondolata és a Nemzet becsülete visszaszerzésé­nek akarata. A Magyar Nemzet kinyilvánította aka­ratát 1848-ban a nyugati és 1956-ban a keleti elnyomó elleni harcban. Ideiglenesen mindkét szabadsághar­cot elvesztettük a túlerővel szemben, igazában azon­ban mindkét esetben győztünk az elnyomó felett és harcunkkal és áldozatunkkal újabb évszázadokra nyitottunk utat a magyar történelemnek és a nemzeti jövendőnek. 1979 márciusában a megkezdett szabadságharc­nak a folytatását és győzelmes befejezését várja és kívánja tőlünk és minden magyartól a Nemzet! ☆ ☆ Magyar Film bemutatása a Nyolcadik Törzs Alapra április 29-én délután 3 órakor a Pittsburgh, Pa.-i magyarság élvezetére. Ezt a kitűnő magyar filmet a New York-i News három csillaggal tűntette ki. A new yorki magyarság könny kifordulásig kacagta végig. Első bemutatása a Bethlen Otthon lakóinak lesz április 28 szombaton délután. Április 28 szombaton este St. Michael’s Episcopal Church termében, Rec­tor (Ligonier). A film angol felírással van azzok számára, akkik new értik a magyar nyelvet. Vasárnap, április 29-én 3 órakor a McKeesport-i Független Magyar Református Egyház nagy termé­ben lesz bemutatva a pittsburghi magyarság részére. A bevétel a Nyolcadik Törzs Alapra fog menni. Adomány személyenként $2.50. Jegyek kaphatók az egyházi irodákban, vagy Írjanak a kiadó címére: P. O. Box 637, Ligonier, Pa. 15658. — 412-238-9244. VILÁGHELYZET Irta: Dr. Nánay Endre 348 oldal. A könyv a Kalifornia Magyarságban meg­jelent ismert és népszerű vezércikkeket, • illetve az azokban foglalt gondolatok élvezetes, tanulságos és tárgyilagos feldolgozása könyvterjedelemben. Ára $8.00 — keménykötésben $9.70 Dr. Endre Nanay; 245 North Irving Boulevard, Los Angeles, California 90004. LEMKE GYULA: HUNOK — SZÉKELYEK — MAGYAROK Az erdélyi magyar üldözés kapcsán, önkéntelenül fölvetődik a régen vitatott kérdés, miként kerültek véreink erre a hegyektől övezett és bércektől borított területre? Valóban Attila népének, a hunoknak utódai-e a székelyek? Száz évvel ezelőtt ilyen kérdés föl sem merül­hetett volna, hiszen Árpád-kori krónikáinkból min­denki bizonyosra vette, hogy a székelyek Attila népe, s az Árpádok pedig Attila egyenes leszármazottjai. Az 1848-as szabadságharc leverése után, a bécsi kamarilla által kinevezett akadémikusok vonták elő­ször kétségbe a székelyek hun származását. Azt állítot­ták, hogy Anonymus és társai népmeséknek ültek fel, amelyet kiegészítettek saját elképzeléseikkel. A Habs­burgok érdekeit kiszolgáló történészek nyomán Hó­­man Bálint “Erdély” című tanulmányában olyan el­méletet állított föl, mely szerint a székelyek való­színűleg űzött avarok voltak, esetleg menekült bol­gárok, de lehetséges az is, hogy a későbbi betelepítet­tek az ország más vidékeiről, akár a német lovagren­desek, vagy erdélyi szászok. Mondanunk is fölösleges, hogy ez az elmélet egyenesen lovat adott az oláh történelem hamisítók alá, akik azt szeretnék bizonyítani, hogy a románok Erdély őstelepesei és a magyarok csak ezer éven át kitúrták őket az ősi jussból. Mi az igazság? Mindenekelőtt meg kell állapítanunk: általában jellemző historikusainkra, hogy két vagy több törté­nelmi lehetőség közül, mindig a ránk, magyarságra nézve rosszabbikat fogadják el, a történelmi tárgyila­gosság nevében. A francia, német és más nyugati történészek sem hazudnak, de a “kiértékelés mögött már ott áll — Parányi Viktort idézem — türelmetlenül és erősza­kosan a “home du Nord” fikciója.” Vagyis: fényes hőskorokat álmodnak oda is, ahol fakó szolgaságnál nem volt egyéb. Fél tucat bevert koponyát úgy állíta­nak be, mint véres ütközetet és maroknyi megsza­­lasztott ellenséges járőr már dicsőséges győzelem. Jelentéktelen germán törzsfő az “király”, de Attila, a hajdani világ ura, aki összeroppantotta a Római Birodalom gerincét, csupán “bandavezér” legfeljebb “fejedelem”. Holott a hun uralkodó címe “Kagán”, amely tisztségnek jelentése: “Királyok Királya”. A gőgös nyugati és megalázkodó magyar törté­nelmi beállítás következtében övezi glória az Írás­tudatlan “Nagy Károly” tar fejét, pedig az avarok

Next

/
Thumbnails
Contents