The Eighth Tribe, 1979 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
February, 1979 THE EIGHTH TRIBE Page 13 WASS ALBERT: MAGYAR SEREGSZEMLE: MÁJUS 6-12 Seregszemlék kettős célt szolgálnak. Befelé: saját erőkészletünk számbavételét. Kifelé: létezésünk megnyilatkozását. Ezeken keresztül hozzuk a világ tudomására azt, hogy vagyunk, öntudatosan, cselekvésre készen, szervezett egységben. Az utóbbi évtized során olyan erőfeszítéseket tettünk, amelyekkel megleptük a befogadó országaink népét és kormányát. Tettük ezeket szellemi téren, mondanivalónkat fennhangon hirdetve, panaszainkat, vádjainkat pompásan kifejezve, és ezzel felhívtuk magunkra a világ figyelmét. Különösképpen pedig azok figyelmét, akiknek magyarirtó és elnyomó mesterkedéseit nyilvánosan kipellengéreztük. Ezek a magyarellenes hatalmak, köztük elsősorban Románia kormánya, és jól fizetett csatlósaik, az utóbbi hónapok során komoly ellentámadásba kezdtek, és igazságot hirdető, segítséget kérő könyveink, tanulmányaink és újságcikkeink ellensúlyozására könyvek, tanumányok és újságcikkek halmazával áraztották el a világot. Ezeknek a sajtótermékeknek nagy része hebehurgya ostobasággal és teljes történelmi tudatlansággal igyekszik meggyőzni az olvasót a hivatalos román álláspont helyességéről, annyira tele van gyűlölködéssel és elfogultsággal, hogy tudományos és politikai körök azonnal felismerik benne a durva propagandát. Ennek ellenére azonban fontos ma, hogy mi magyarok ne csak tétlenül szemléljük ez a múltat hamisító és jelent letagadó rágalomhadjáratot, hanem igazság védelmére mindenkor kész cselekvőképességünket és bátorságunkat gyakorlatilag is látható, érthető és kiértékelhető módon bemutassuk a környező világ figyelő szemei előtt. Erre pedig jobb alkalmunk soha nem lesz, mint ennek az évnek májusában, amikor az illetékes amerikai hatóságok által is “magyar hét"’-nek minősített napokon, az Egyesült Államok népével és kormányával együtt, és a környező népek meghívott képviselőinek szeme láttára és füle hallatára ünnepelhetjük Kováts Mihály ezredes, amerikai szabadsághős emlékezetét — és ezen keresztül szabadsághőseink végtelen sorát — a dél-karolinai Charlestonban, az ország legnagyobbnak ígérkező katonai és szellemi parádéján. Dél-Karolina kormányzója, valamint Charleston polgármestere magyar hétnek nyilvánította a május ú és 12 kiizé eső időszakot, mely az ünnepségek, harci játékok és díszfelvonulások egész sorozatát foglalja - magába. Erre a hétre tervezi a Lengyel-Magyar Világszövetség is, Kováts ezredes barátjának, Pulaski mólnak az emlékezetére, az évszázados múlttal rene> delkező lengyel-magyar barátság hivatalos ünneplését is. Külföldi diplomaták, amerikai szenátorok és képviselők mellett a világsajtó is ott lesz ezeken a napokon, és a hivatalos rendezőség magyar osztálya szerint (dr. Udvardy Tibor, American-Hungarian Bicentennial Association, 79-20 Kneeland Avenue, Elmhurst, N.Y. 11373) ezeken az ünnepségeken, felvonulásokon és katonai parádékon “magyar zászlóerdőt hordozva” részt vesznek a Magyar Harcosok Bajtársai Közössége, a Vitézi Rend, a Szabadságharcos Szövetség, az Amerikai Magyar Szövetég, az Erdélyi Világszövetség, az amerikai magyar egyházak kiküldöttei, stb., stb. Az embernek összeszorul a szíve: micsoda világraszóló magyar seregszemle! Micsoda pompás megnyilvánulása a magyar egységnek, a magyar hivatástudatnak! Kik azonban sok évtizedes tapasztalattal a vállunkon vigyázzuk az amerikai magyar gyepüt, örömünk hamarosan aggodalomra változik: vajon valóban úgy lesz-e, ahogy azt a lelkes magyar rendezők tervezik? Avagy újra csak, mint annyiszor a múltban, mindössze egy marokra való magyar jelenik meg két-három szomorú lobogó alatt a magyar hőst ünneplő idegenek díszes tömegében? Szégyenszemre, mint árva gyermek gazdagok lakodalmán? S mi majd újra mint már annyiszor, bocsánatkérő dadogással igyekszünk mentegetni magyart ünneplő amerikai barátaink felé a távolmaradottakat, a resteket és kényelmeseket, kik panaszkodni szeretnek csupán, de cselekedni nem? Meghatott szívvel csodálom a magyar rendezők bátorságát és lelki erejét, kik annyira hisznek és bíznak az amerikai magyarság hűségében, hogy kockáztatni merik a kudarcot, mely ha bekövetkezik, legnagyobb vereségünkké válhat. Mert ki az az idegen, aki hajlandó lenne egy olyan nemzet igazáért síkra szállni, mely nemzetnek szabad földön és jómódban élő fiai nem hajlandók még arra sem, hogy elrabolt országukért, hősi halottaikért, rabságban sínylődő véreikért meglengessenek a világ nyilvánossága előtt egy gyászfátylas magyar lobogót? Kívánhatjuk-e azt idegenektől, hogy nemzetünk jövendőjéért cselekedjenek, amikor mi magunk restek vagyunk erre? A lehetőség, íme, adva van, hogy egy figyelő világ szeme láttára és füle hallatára meghirdessük a magunk igazát, s megszellőztessük fájdalmainkat. Hogy Kováts ezredes emlékezetével együtt ünnepeljük a magyar hősök végét nem érő ^seregét, kikről nemhogy megfeledkezett volna, de nem is tudott soha a világ. Hogy megújítsuk és megerősítsük az évszázadokra visszatekintő magyar-lengyel barátságot —- kö-
