The Eighth Tribe, 1978 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1978-04-01 / 4. szám
April, 1978 THE EIGHTH TRIBE Page 17 radnak, ne menjenek el megadott címükről, majd értesítést kapnak.” Hogy miről, azt nem mondotta meg. Zavarában csak azt ismételgette, hogy az “illetékesek” majd elolvassák a könyveket és majd “meglátjuk”, pár napon belül. Semmit nem láttunk pár napon belül. Senki nem jelentkezett a kultúrcsere szent nevében. Csodálatosan, feleségemnek semmilyen bűntudata nem mutatkozott, hogy tagadása ellenére könyveket hozott be. Azzal indokolta, akarta, hogy Anyja elolvassa a könyveket. Az én idegeim azonban kissé fel voltak borzolva. Tudtam, hogy csak én vagyok felelős a betűkért, nekem kell a kultúrcserét leülnöm. De hát időmből kitelik. így voltak félórák, amikor megnyugodtam és szinte vártam, hogy túllegyünk már az egészen. Egy jó férj a feleség minden főztjét kénytelen megenni. Sőt a szolidaritásért, a családi nyugalom érdekében bevonul a dutyiba is, ha nem is lelkesen. Egy ilyen elmélkedésem közben feleségem azzal lepett meg, hogy elmegyünk a Józsi bácsihoz. Nem tudtam ki a Józsi bácsi. Tudnunk kell, mi tevők legyünk, ismételte. Igaz, maga ügyvéd volt húsz évig, de mindig másnak adott tanácsot, magának soha, pedig néha ráfért volna, mint most is. Azután megmagyarázta, hogy ki a Józsi bácsi. Egy öreg ember, aki ügyvédjelölt volt Békéscsabán, ahol Bajcsy- Zsilinszky Endre megölte az ő nagyapját, Achim Andrást, mint országgyűlési képviselőt, politikai okokból. Ez a Józsi bácsi abban az ügyvédi irodában dolgozott, amelyik az ő nagyapját képviselte. Ez a Józsi bácsi azután Rákosi bácsi védője lett, majd a jóságos Rákosi bácsi megtette Józsi bácsit a Magyar Népköztársaság Legfőbb Ügyészévé. Innen aztán nyugdíjba került és megírta az Achim per történetét. Feleségem már felhívta és várt bennünket. WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatás) Nyáron a bárány és birkabőrök miatt s télen, rendszerint úgy január végén, mikor a nagyvadászok ideje már letelt, a vadbőrök miatt. Egy ilyen télvégi napon kerültem össze ezzel az órával, valami harminc évvel ezelőtt.. .” Újra sóhajtott, megpiszkálta a tüzet és egy darabig elgondolkozva nézett maga elé. “Az még más világ volt akkor” folytatta “azt szokták ma mondani reá, hogy úri világ volt, pedig ez nem igaz. A szegény emberek világa volt az, mert még a semmiből is pénz nőtt az ember tenyerébe, ha akarta. Ha becsületes volt és dolgozott, persze. Azért szidják ma azt a világot, mert lopni nem lehetett akkor. Mert becsületesnek kellett lenni és dolgozni kellett s ezt a kettőt nem szeretik ezek a maiak. Hát ide hallgass: becsületistenemre mondom, igy történt a dolog. Ma már úgy hangzik, mint valami mese. Pedig nem mese volt...” “Délután érkeztem Madarasra. A szánt lent hagytam az országúton. Egy öreg rozoga lovam volt, arra nem kellett ügyelni. Csak földobtam a hátára a bundát s elállt egy félnapig is, ha kellett. Aztán fölmentem a kastélyhoz. Az inast ismertem már. Megkérdeztem, hogy vannak-e eladó bőrök? Huszonhat rókabőrünk van az idén, felelte az inas. Megmutatta a bőröket, ott csüngtek a kastély hátsó folyosóján, a falon. Remekszép huszonhat bőr volt. Mi az áruk? kérdeztem. Azt majd a báró mondja meg, felelte az inas”. “Vendégek voltak a bárónál azon a napon. Kártyáztak éppen, úgy mondotta az inas. Azért bement és jelentette, hogy ott vagyok a bőrökért. Talán egy óra is eltelt, mire a báró kijött. Én vártam, mert megszoktam, hogy az urakra várni kell s megtanultam azt is, hogy mentői többet kell várakozni reá jók, annál többet lehet keresni az üzleten. Mit adsz a bőrökért, örmény? kérdezte a báró amikor kijött. Mondtam egy árat. Olyan ár volt ez, amilyent az ember a vásár elején mond, amikor már egy órát várakozott. Hogy ha jól rá is kell pótolnia a végén, még mindég szépen keressen az üzleten. A báró nevetni kezdett. Volna eszed, mondta. Szidni kezdtem a bőröket, ahogy ilyenkor szokás. A báró csak nevetett. Aztán azt mondta: ide figyelj, örmény! Ha behajlítod a karomat, megkapod a bőröket ingyen. Ha nem hajlítod be, fizeted a kétszeresét annak, amit Ígértél! Jó lesz?” “Híres erős ember volt a báró, tudtuk azt az egész környéken. De én sem voltam nyápic gyerek s tíz évvel fiatalabb is a bárónál. Jó lesz, mondottam, mert kiszámítottam hirtelenében, hogy ha kétszeresét is kell fizessem annak, amit Ígértem, akkor sem maradok veszteségben. Na gyere, mondotta a báró és kinyújtotta a karját. Levetettem a 101 t
