The Eighth Tribe, 1978 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1978-10-01 / 10. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE October, 1978 találod számításaidat? Mikor indultál el ezen a vonalon, korábban vagy későbben? — Szinte egyidőben. Salt Lake City az egyik legkedvezőbb amerikai város a téli sportolók részére is. A várostól alig félórái autózás után fent vagy a 3000 méter magas hegyek között, ahol elsőrendű kiépített lesiklópályák vannak. Már október hó végétől van módod itt síelni, és az így megy szinte a nyár megkezdéséig. Az úgynevezett “Snowbird” közkedvelt helye lett a külföldieknek is. Ide járok fel tanítványaimmal, kisebb csoportokban, vasárnaponként sokszor egész napra, de hétközben is a kívánságoknak megfelelően. — Milyen cikkeket tartasz síüzletedben? — Csak a legkiválóbb sífelszerelést: síbakancsokat, síöltönyöket nőknek és férfiaknak egyaránt. Ezeket kis kedvezménnyel sikerül Európából hozatnom. A német áruk is elsőrendűek, de a svájciak azért kapósabbak. Áruk szinte egyformák, minőségük kifogástalan. Már árut nem is tartok síüzletemben. — Tervbe vetted-e hogy 70 év felett mégis itt lesz az ideje a nyugalombavonulásnak ? — Nem, és határozottan nem! Az az érzésem, hogy ha majd mégis eljön a mindenki számára elkerülhetetlen idő, amikor megálljt parancsol a Mennyei Atya, az engem vagy az uszodámban vagy a síterepen fog érni. Nem leszek így terhére senkinek hosszadalmas öregséggel és a velejáró bajokkal... Addig azonban azt csinálom, amit elkezdtem akkor, amikor 46 évvel ezelőtt a Testnevelési Főiskola kiállította nekem a testnevelési tanári oklevelet. ★ WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatás) Estére elállt a havazás. Az ég kiderült, ragyogtak a csillagok. Később feljött a hold és megvilágította a Butka hólepte szikláit és az erdőket alattam. És arra kellett gondolnom, hogy nekem már valószinüleg soha sem lesz többé házam és nem ülök soha többé asszony mellett egy ház előtti padkán, hogy nézzem a holdat. Mert aki rabló lett, annak már nem jár ház és nem jár asszony többé. És az olyannak már csak azok az éjszakák a barátai, amelyeken nincsen hold, csak sötétség, szél és eső. Ki a hibás? töprengtem magamban egész napon át és egész éjszakán keresztül — ki felelős azért, hogy rabló lettem? Én? Vagy mi, valamennyien, akik elvesztettük ezt a háborút és nem tudtuk megvédeni az igazságunkat és a tisztességünket? Nagy ők, akik megnyerték ezt a háborút és közben megfeledkeztek az igazságról és a tisztességről és arról, hogy mi is emberek vagyunk? Ki követte el a hibát, miért és hol? Vagy talán nekem kellett volna annak idején mégis engedelmesen tovább meneteljek a zászlós úrral együtt a hadifogságba és tűrjem a rabság szégyenét és megaláztatását, mint következményét annak, hogy gyengébb voltam, mint azok, akik megölték. Anikót? Nagy ott kellett volna maradnom a sóbányában és kaparnom a sót hat esztendőn keresztül és talán bele is pusztulnom a végén, büntetésül azért, hogy nem álltam annak idején az öcsém mellé és nem léptem be a pártba és nem lettem a község erdésze? De vájjon öcsém nem ugyanazt a sót kaparta-e most, amit én ott hagytam? Vájjon ő hol követte el a hibát? S ha nem ő és nem én, akkor vájjon kicsoda? Kérdések voltak ezek, amelyek ott kavarogtak bennem s amelyekre nem volt sehol felelet. Reggel, napkelte előtt, lövés dördült valahol. Tégy hallatszott, mintha a Sestinából jött volna, vagy valahonnan a Komárnyik alól. Figyeltem még egy ideig, de nem hallatszott egyéb semmi. Mikor a nap följött, vettem a puskámat és a hátizsákomat és elindultam megnézni, hogy ki lőtt. A plájon néhány friss vaddisznócsapást kereszteztem, egyebet semmit. Egészen a Komárnyikig mentem és akkor túl, a Sestina szemközti üvereiben meghallottam egy baltát szólani. Aláereszkedtem a Sestinába. Melegedett a nap és a fenyők ágairól puffanva hullottak alá a lucskosodó hódarabok. Lent a Sestinában embernyomokra bukkantam. A nyomok túlról ereszkedtek be a patakba és egy szarvastehenet húztak alá. A víz mellett megnyuzták, szétdarabolták, aztán a patak mentén haladtak fölfele. Követtem a nyomokat. Nemsokára mcgéreztem a füst szagát is. A nyomok fölkanyarodtak egy üverbe és nemsokára megláttam egy Somogyváry Ferenc szép pályát 115
