The Eighth Tribe, 1977 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1977-02-01 / 2. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE February, 1977 Endre 7 éves WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény {folytató») Bence 4% éves Ádám 3% hónapos (a képen 8 hetes) Az öreg Durdukás fölkapta rá a fejét és furcsán nézett. Arca tüzelt már a bortól. “Hát a magyar világnak vége, az egyszer biztos” mondotta és csúnyán nevetett hozzá, “de a románoké csak most kezdődik!” Aztán beszélni kezdett arról, hogy minden bajnak a magyarok az okai, mert nem fértek a bőrükbe s hogy a háborút is a magyarok csinálták és minden rosszat a magyarok csináltak, de most már vége van ennek. Ezentúl rend lesz és igazság. Újra a románok az urak és elmondotta azt is, hogy a fia éppen bent van Vásárhelyt az orosz komandaturán, mert ő lesz ezentúl a jegyző a körzetben. Hallgattam az öreg Durdukást, ahogy mindezeket elmesélte és néztem ráncos, vörös arcát, odvas fekete fogait, ahogy nagyokat röhögött és arra gondoltam, hogy ha most ezt az embert agyonütöm, akkor Julika is elveszti maga fölül a födelet. Kiittam a boromat és fölállottam. “S a zászlóval?” kérdeztem “mit tett a zászlóval, amit négy esztendővel ezelőtt kiakasztott a házára? Átföstötte talán?” Durdukás megcsapkodta a térdeit és röhögött. Csorba szájában otrombán meredeztek az odvas fogak. “Höhöhö! A zászló, fiam, az politika! Az okos ember mindég azoknak a zászlóját tűzi ki, akik a hatalmat viselik. A zászló mögött aztán dolgozik az ember, ahogy a haszon kívánja .. .!” Odaléptem Julikához. “Köszönöm az ételt” mondottam neki “Isten áldjon meg”. “Hova mégy?” kérdezte Julika ijedten. “Nem tudom. De majd lesz velem is valahogy”. Durdukás odalépett mögém és megveregette a hátamat. “Persze, persze” mondotta “ne félj semmit, mi jó emberek vagyunk azért. De legelőször is ezt a ruhát le kell vetned, mert akit katonaruhában meglátnak, azt elviszik hadifogságba”. Bement a szobába és kihozott egy rend viselt ruhát. “Vedd majd ezt magadra. Aztán egy időre tűnj el az erdőkben, hogy ne lássanak itt. Majd meglátjuk, mit kezdhetünk veled”. Julika összecsomagolta batyuba a ruhákat s ennivalót is tett a ruhák mellé. Én meg odaálltam Durdukás elé. “Ide hallgasson” mondottam “én nem akarok haragban elmenni innen, mert maga jót tett velem nem egyszer. De azért meg kell mondjam magának, hogy aki úgy cselekszik, mint maga, hogy egyszer magyarnak mondja magát, egyszer románnak, az énelőttem nem igaz ember!” Nem haragudott meg, hanem nevetni kezdett. “Az lehet” felelte “de okos ember!” Kaptam még tőle egy fűrészt, meg egy baltát, Julika ellátott élelemmel s én visszamentem az erdőbe. Nem mertem a Belcsujba menni, féltem a Belcsujtól. Csak éppen átmentem a maroshidon s fölvágtam a Korbulynak. A Korbuly egyik alsó üverében tűzet gyújtottam magamnak. Aztán leültem a tűz mellé és gondolkodni kezdtem. Rendre este lett és az eső is elállt. 67
