The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-10-01 / 10. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE October, 1976 Hegy alja kincse... A TOKAJI SZŐLŐ Lezajlott a szüret Magyarországon, érik, borrá nemesedik a must. Mióta van tokaji bor? A régészeti leletek tanúsága szerint Tokaj- Hegyalján a szőlő őshonos, még az ember megjelenése előttről való. Természetesen vadszőlőként. Ezt bizonyítja az Erdőbényén talált, megkövesedett szőlőlevélnyomat — a Vitis tokayensis, amely a föld harmadkorából származik. Amikor Árpád honfoglaló seregei a tokaji hegy lábához értek, az előőrsök az ellenséges hadoszlopok helyett szőlőtőkéket, rendezett szőlősorokat találtak. A krónikák szerint ezt elsőként Tárcái nevű embere jelentette a vezérnek, aki nyomban neki is adományozta ezt a területet. Árpád később a többi alvezérének és kedvelt harcosainak is nagy földeket adományozott ezen a vidéken. Erről tanúskodnak a törzsfők nevét viselő mai községek: Tárcái, Ond, Kecel, Tolcsva is. A tokaji bor és Hegyalja története az évszázadok során eggyé forrott. A honfoglalás után virágzó szőlőkultura a tatárdulás idején lakóival együtt csaknem teljesen elpusztult. IV. Béla ekkor olasz szőlőmunkásokat hivott az elhagyott vidékre, a hegyaljai szőlők felújítására. Ebből az időből valók az Olaszliszka, Bodrogolaszi helységnevek is, és ekkor épült fel Sátoraljaújhely királyi falu, a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság Borkombinát központjának mai székhelye. Termőföld, éghajlat, penész és . . . E sok évszázados adatokat böngészve joggal kérdezheti az olvasó: miért ilyen egyedülálló a tokaji bor ize-zamata. Ä vidámabb lelkűek tömören válaszolnának: kóstolja meg! De van a dolognak tudományos magyarázata is. Mindenekelőtt meghatározó a földrajzi környezet. Tokaj-Hegyalja a Zempléni-hegység keleti és déli vonulatán, a Bodrog és a Tisza közötti részen fekszik, az Alföld észak-keleti peremén. Ez a hegysor vulkáni eredetű kuphegyek, süveg formájú csúcsok és sátor alakú tetők hosszú láncolata. A lehető legjobb szőlőtermő talaj. S nem ke-WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény {folytatás) talán ennek a százados urnák mégis igaza van. És ha igaza van, úgy az nagyon-nagyon szomorú nekünk, székelyeknek. Mert ez azt jelenti, hogy az életért újra szabadsággal kell megfizessünk, mivel vérünk nincsen elég. IV. Ha szigorúan becsületes akarok maradni önmagámmal szemben — és ugyan kivel legyen szigorú az ember, ha nem első sorban önmagával — akkor azt kell mondanom, hogy katonaszökevény lettem. Mert a háború még tartott és engem nem szerelt le senki, mégcsak nem is szabadságolt. Hadifogságba se kerültem. Egyszerűen ott hagytam az egészet és ezzel megszegtem az eskümet, amit hazámnak és feljebbvalóimnak tettem volt. Ez a harmadik napon történt, hogy ott feküdtem sebesülten a tisztáson. Födél nem volt fölöttünk, még csak egy sátor sem. A százados ur nehány emberrel összerótt valami kalibát s a súlyosabb betegeket bezsúfolta oda. De az én lövéseim nem voltak veszedelmesek s igy nekem már nem jutott hely a födél alatt. Többen hevertünk ott a gyepen, összebújva, hogy beszélgetni tudjunk. És a harmadik napon megeredt ránk az eső. A százados ur kijött hozzánk az esőbe, megnézte még egyszer a sebeinket, aztán azt mondta: “Ti legjobban tennétek, ha elmennétek haza. Ki hova való. Ott jobban megkurálhatjátok magatokat, mint itt s ki tudja ... talán szükség is van reátok otthon”. Mi összenéztünk s valaki megkérdezte: “Szabadságot kapunk a százados úrtól?” Az ránézett a kérdőre és megcsóválta a fejét. “Hát még mindég nem tudtok a magatok lábán járni? A háború elveszett, Erdélyben bent van az orosz, mit akartok még?” “S a zászlóalj?” hördült föl valaki “az ezred?” A százados vállat vont. “Mit tudom én. Alattunk a Marosvölgyben oroszok vannak már Bármikor ránk bukkanhatnak s akkor hadifoglyok vagyunk mindannyian. Akkor jöhettek velem Szibériába. De tőlem csináljatok, amit akartok. Én csak tanácsot adtam”. Azzal ott hagyott bennünket az esőben. Szótlanul ültünk és nem mertünk egymás arcára nézni. Az eső hullott, hullott. Aprószemű, hideg eső volt, őszi eső. Áztunk, áztunk és nem mertünk egymás arcába nézni, hogy ne kelljen meglássuk egymás szemében a saját gondolatainkat. “Az Úristen se tudja már, hogy mit cselekszik” nyögött föl valaki egy idő múlva és nem mert rá felelni senki. 61
