The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-10-01 / 10. szám
October, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 15 vésbe lényeges a szőlőműveléshez páratlan adottságú éghajlat sem: a hőmérséklet rendkívül kiegyenlített. A napsütéses órák száma évenként meghaladja az 1950-et, s a napsugarak beesési szöge, valamint a csapadék eloszlása is igen kedvező. Mindez azonban még mind kevés; sok egyéb is elengedhetetlen ahhoz, hogy az úgynevezett aszusodás, a nemes rothadás előidézője, a botritis cinerea, vagyis a nemes penész “működhessék”. így — egyebek között — a jó pince, a megfelelő kezelés. A Rákóczi-korabeli pincék hossza Tokaj-Hegy alján meghaladja a másfél kilométert. E pincék levegője nem túl nedves, hanem túl száraz, hőmérsékletük télen-nyáron 10-12 Celsius-fok, viszonylagos nedvességtartalmuk 85- 87 százalék. Hogyan készül az aszú? A még szőlőtőkéken levő fürtök egyes szemein a héj megreped, és ide telepszik a botritis cinerea néven ismert nemes penész, amely különös, utánozhatatlan ízt termel. A penész hatására a szőlőszemben kémiai-biológiai folyamat megy végbe, a cukortartalom koncentrálódik, s igy válik a szem aszúvá. Szüret közben ezeket az aszusodott szemeket külön, darabonként szedik le a fürtökről, és külön edényekbe gyűjtik. A begyűjtött aszúszemeket hatalmas hordókba öntik, amelyeknek az alján kifolyó van. Ezen keresztül rövid idő múlva az aszúszemek önsúlyától tömény, sűrű lé kezd folyni egy edénybe, ezt aszú-eszenciának nevezik a szakemberek. Ezután állandó és változatos kezeléssel az aszúszemeket áztatják, a fölös anyagoktól mentesítik, majd darálják, préselik és igy nyerik a nyers aszúiét. Ehhez megfelelő — az évszázadok során kialakult — arányban keverik az aszu-eszenciát és korábbi évekből származó, úgynevezett alapbort, s ezután háromnégy éven keresztül érlelik. S hogy hány puttonyos aszúként kerül a pultra, az asztalra, az attól függ, hogy a hagyományos, 136 literes gönci hordót megtöltő tokaji borhoz (persze ma már ennek megfelelő arányban) hány puttony aszúszemet dolgoznak fel. Kis község, nagy hírnév A Bodrog és a Tisza találkozásában fekvő Tokaj már a középkorban Lipcsével vetekedő forgalmú kereskedőváros volt. Jelentősége azonban az évszázadok során egyre csökkent, s a szőlőterületek döntő többsége sincs ma már a közelében, így ma van egy kis község — Tokaj — és nagy hírneve a világban. Mert ez a hírnév mit sem csökkent. A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát ma 68 országba exportálja a tokaji bort. A különféle nemzetközi borversenyeken eddig mintegy 300 aranyérmet szereztek a tokaji borfajták. Csak sok-sok idő után morogta valaki: “Ejszén mégis a kumunistáknak lesz igazuk s nincsen is Isten .. .” Nincsen Isten .. . kavargott, mart az elsóhajtott szó, belénk tépett és véresre szaggatott valamit bennünk, de hallgattunk és vedlettük a kétséget és a keserűséget, ami elborította körülöttünk a világot. Az eső esett, lucskosra áztatta egyenruhánkat, bőrünkön éreztük a nyirkos őszi magányt és azt, hogy nincsen Isten. Aztán két ember szó nélkül felállt és elindult az erdő felé. Valamennyien utánok néztünk, amíg el nem nyelte őket az eső s a fák. És éreztük, hogy nem lehet tenni semmit. Összetalálkozott a tekintetünk, valamennyiünké. És egyszerre tápászkodtunk föl mind. Valaki sóhajtott. “Hát igy végezzük, lám...” Hát igy —- gondoltuk valamennyien magunkban és felsóhajtottunk hozzá — hát igy. Ki hitte volna. Aztán megindultunk mi is az erdő felé és lábunk alatt szortyogott a gyep és nem néztünk egymásra, csak az ázott őszi gyepet néztük a lábunk alatt. Aztán a gerinceken rendre elváltunk egymástól. Nem is váltunk el, csak elszakadoztunk, mint az olyanok, akiknek nincsen több közük egymáshoz és restellik a búcsúszót. Mire a falu fölé értem, késő este volt már. Magamra maradva álltam a Lisztes gerincén s néztem alá a völgybe, ahol hallani lehetett a Marost és látni lehetett a pislogó kicsi fényeket, amikkel a falu virrasztotta az őszt és az esőt. Különös érzés volt, ott állani fönt a hegyen és figyelni alá a falura. Sebesülten, fegyvertelenül, szakadt katonaruhában, egy vesztett háborúval a vállaimon. Néha gépkocsik dübörögtek végig a völgyön, fénykévéjük megvilágított egyegy darabot a Maros partjából és én tudtam, hogy akik azokon a gépkocsikon ülnek, földszinű egyenruhát hordanak, azt a bizonyos egyenruhát ... Nyugat felől néha ágyuszó hallatszott, tompán és messziről már és én próbáltam fölbecsülni a távolságot, amit a hang átívelt az eső csöndjén és azt gondoltam: Szászrégen . . .? Vásárhely ...? Aztán leereszkedtem a faluba. Már csak itt-ott égett fény az ablakokban. És olyan csönd volt, hogy fázni lehetett tőle. Kutya sem ugatott. Mintha kivesztek volna mind a kutyák a faluból. Egy ablakon benéztem, ahol égett a lámpa. Ismertem a családot, amelyik ott lakott, az ember napszámosa volt a fűrésztelepnek. A szűk kis szoba közepén ravatal állott és a ravatalon kiterítve feküdt az asszony, a napszámos felesége. Egy anyóka kuporgott virrasztva a ravatal lábánál és a szája mozgott, mint aki imát mormol, vagy átkozódik. Az ágyon két gyermek aludt. 62 folytatjuk —
