The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-12-01 / 12. szám
December, 1975 THE EIGHTH TRIBE Page 13 A Nyolcadik Törzs üdvözli a Katolikus Magyarok Vasárnapját ezzen a nevezeltes évfordulón. WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! 1900—1975 75 ÉVES A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Nincs még egy amerikai, de szabadföldi magyar lap sem, amely ezt a kemény és zordnak is mondható 75 évet túlélte volna. És lia végignézzük a lap elmúlt háromnegyed évszázadának példányait, az elődök iránt érzett tisztelettel és szeretettel eltelve, megforrósodó szívvel állapíthatjuk meg a VASÁRNAP első számától egészen jelen számakig: alap útja töretlen, célja változatlan, a krisztusi magyar lélek és a nemzeti magyar szellem szolgálata az új hazában. A Vasárnap elődje és őse a Szent Erzsébet Hírnöke volt. A Szent Erzsébet Hírnöke 1900-ban vette fel a Magyarok Vasárnapja nevét. Most 75 éve. A Vasárnap-ot, illetőleg a Szent Erzsébet Hírnöké-t, amelyből a Vasárnap kifejlődött, 1894 október 24-én alapította Clevelandben Böhm Károly főtisztelendő atyánk, aki akkor az Amerikába kivándorolt magyaroknak volt hazulról, Magyarországról kiküldött papja. A clevelandi püspök ugyanis atyai aggodalommal telt levelet írt Esztergomba, tájékoztatta az érseket, hogy a magyar nyáj pásztor nélkül szóródik szét Amerikában, és kérte, hogy küldjön pásztort a nyájnak. Erre a levélre indította útnak Esztergomból Magyarország akkori bíboros hercegprímása Vaszary Kolos esztergomi érsek az amerikai magyarok gondozására az első amerikai magyar, katolikus papot, ft. Böhm Károlyt. Ft. Böhm Károly ismeretlen országba, isme-Regény (folytatás) a legelőkön s megindultak mindenünnen kolompszóval a nyájak. Akkor már vállig értek a ház falai. Mikor fent a Cibán meghallottam a kolompokat, azt mondtam öcsémnek: “most pedig pihenünk egy napot”. Öcsém rám nevetett és nem szólt semmit. Én meg vállamra vettem a puskát és elindultam föl a Cihára. A varjutövis bokra virágzott már és tele volt vadméhekkel. Virágok és rügyek illata úszott a tavaszi levegőben s a levegő langyos volt és puha. Anikó már várt reám. Nem mondta, de én tudtam, hogy várt. Régóta várt arra a napra. Találkoztunk ugyan a télen is néha, ha átmentem egy-egy vasárnap a hegyen. De ez tél volt és télen az ember más. Ott állt a forrásnál, edényeket mosott és közben az ösvényt nézte, amelyiken nekem jönnöm kellett. Mikor meglátott, intett a kezével. “Épül a ház” mondottam, amikor odaértem hozzá. Csillogott a szeme. “Eljössz megnézni?” “El hát, csak az edények . . .” Amíg végzett az edényekkel, lehevertem a fűbe. Könnyű, jószagú szél jött fölfele az üveren, kedvesen sütött a nap és valahol egy rigó énekelt. Aztán elkészült az edényekkel és fölmentünk a Sztinaházhoz. Az apja kijött elém a kőlépcsőre és kezet nyújtott. “Na”, mondotta “hát itt vagyunk ismét”. “Épül a ház” feleltem. Anikó letette az edényeket és odaállt az apja elé. “Elmehetek megnézni, édesapám?” “Eredj” mondotta az öreg és legyintett, ahogy ilyenkor az öregek szoktak “puliszka van, túró van, délra nem fontos, hogy itt légy”. Komolyan haladtunk egymás mellett lefelé az erdőn. Az erdő is komoly volt, szép és komoly. Én fogtam az Anikó kezét és nem beszéltünk. Mókusok futottak át előttünk néha a csapáson és hallani lehetett a vadméhek döngését. Aztán kiértünk a tisztásra és megálltunk. “Szép” suttogta Anikó halkan és a szeme csillogott. Fogtam a kezét és odavezettem az épülő házhoz. “A mienk lesz” mondottam, amikor megálltunk előtte. Anikó mély lélegzetet vett. “Milyen jószágú”. Valami olyan különösen szép lágy mosolygás volt az arcán akkor. “Egy hónap múlva készen lesz” mondottam és éreztem, hogy megforrósodik bennem valami. “Olyan hamar?” “Talán nem örvendesz neki?” Nem felelt semmit, csak felkacagott. Búgó volt ez a kacagás, mint az örvösgalamboké és forró. Nem tehettem mást: megöleltem és magamhoz szorítottam. Még akkor is nevetett. Lecsókoltam a száját. Aztán egyszerre csak ott hevertünk a fűben, az illatos, sárga falak alatt. Nagy vörös tüzek lobogtak bennünk. “Gyere” mondottam 36
