The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-08-01 / 8. szám
Page Twelve THE EIGHTH TRIBE August, 1975 NÉPDALCSOKOR Bartók és Kodály, valamint számos népdalgyűjtő áldozatos munkájának köszönhető, hogy a magyar nép egyik igen gazdag kincsestára, a népdal, a mai rohanó világban is fönmaradt. Falvakban és városokban, iskolákban és kultúrotthonokban él és muzsikál ma is eredeti formájában, a nép ajkán született, örömét és bánatát kifejező ének. Ezekből nyújtunk át egy csokrot és kívánunk jó dalolást. MEGKÖTÖM LOVAMAT Fariando, JÚjszáa (Ptn M.), B.B. 1. Meg - kő - töm A , C\ __________ k> -ra - mat Szó - mo - rú fűz -fi - hoz. Lehaj tóm fe - je - met Kit el - sí U-bá- hoz. 2. Lehajtom fejemet A babám öltbe, Hull*)tom könnyeim Rózsás kötényébe. SZEGÉNY VAGYOK A Tttafo (äuto, J1116 Zsigád, K 2. pi iH-rn I. Sas - fény ra-gyok, sze-féoynek sz&4et - tem, A ró- zsá-mat i-ga* *án na-iet- tam. Az i - rí-gyek el - ra - bol - ták tó- lem. Most lett szegény i - ga - zán be - 10 - km. \ Elmennék én messze földre lakni, i^hol engem nem ismer majd senki Úgy elmegyek a világ végére, Hogy ne legyek senkinek terhére. HEJ, ROZSA, ROZSA Rubeto Törökkoppiny (Somogy m.f, LM • m lm j t-i 1. Hej, ró - zsa, ró - zu, é - kés v*yl * •{ iH-jj i i i n j ni Haj - aa - U oil - lag fé - nyes vagy f E - gye - ne* vagy ró- Mám, mint a nád, i H * Ji i i Ujj WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatói) Fölmentünk a kaliba elé és leültünk a padra. Julika sütötte a pityókát. Durdukás összegüzsörödött mellettem és olyan volt, mint egy kis kövér, gondtelt sündisznó. “Hát tudod” mondotta “nem is volt igazság, ami itt történt, az bizonyos. Hogy aki magyarul beszélt, annak kuss-t kiabáltak az urak. Meg hogy fegyvert sem tarthatott, meg minden. Mi mondtuk is apámmal mindig, hogy ez igy nem jól van . ..” Mosolyognom kellett a Durdukás beszédén, mert először hallottam tőle ilyent és mulatságos volt, hogy éppen akkor jutottak ezek a dolgok az eszébe. Rátettem a kezemet a vállára. “Ne félj pajtás” mondottam neki “Magyarországon ilyesmi nem volt soha, tudom apámtól. S nem is lesz. Magyarországon minden ember egyformán ember”. Egészen megnyirkosodott a szeme szegény Durdukásnak a hálától, ahogy reám nézett. “Pedig én félek, tudod” nyöszörögte szegény “mert a mi papunk mindig azt mondotta a templomban, hogy a Bibliában ez áll: fogat fogért, szemet szemért. S bizony, a románok elég sok rosszat tettek veletek. Ha mi nem is, de a többiek . . .” Elnevettem magamat ott a pádon. “Ne félj Durdukás, a mi papunk nem mondott ilyesmit a templomban. A mi papunk arról beszélt, hogy ha megütik az egyik arcodat, tartsd oda a másikat is és ha kővel megdobnak, te csak kenyérrel hajigálj vissza”. “Jó, jó” nyugtalankodott a barátom, “de akkor még nem volt nálatok a hatalom s úgy könnyű volt békességről beszélni. Kérdés, hogy ezután mit mondanak majd a papjaitok?” Belátom, nem volt kimondottan keresztényi dolog, de minél gondteltebb lett Durdukás, annál vidámabbá váltam én. Mire Julika a sült pityókát lapítódeszkán elémbe tette s melléje egy darabka vaddisznószalonnát már olyan jókedvem kerekedett, hogy legszívesebben felszöktem volna a pádról s akkorát kurjantottam volna, hogy összefusson tőle az egész havas és tudja meg mind, hogy vége van a nyomorúságnak. Ezt azonban Durdukás miatt sem tehettem meg, aki mégis csak a barátom volt. így hát annyit cselekedtem mindössze, hogy elébe toltam a lapitódeszkát s ráparancsoltam, hogy egyék. Én pedig bementem a kalibánkba és előkotortam a fenyőbojtok alól azt a félüveg pálinkát, amit még a tavaszon eldugtam volt arra az esetre, ha valamelyikünk beteg találna lenni. Meg is ittuk a félüveget, ott együltünkből, utolsó cseppig. Még Julikának is jutott belőle kostoló. A pálinkától aztán megjött a Durdukás bátorsága is és előhozakodott azzal, amiért tulajdonképpen följött a hegyre. “Te” mondotta “apám azt üzeni, hogy gyertek le hozzánk lakni. Kosztot is kaptok. Mégsem való, hogy úgy éljetek itt fent az erdőben, mint a vadak. Eléggé csúnya dolog volt a községtől, hogy kitett a házatokból. Aztán legalább lesz magyar is nálunk, ha netalán történne valami. ..” 24
