The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-07-01 / 7. szám
Page Fourteen THE EIGHTH TRIBE July, 1975 Fölmentünk a kaliba elé és leültünk a padra. Julika sütötte a pityókát. Durdukás összegüzsörödött mellettem és olyan volt, mint egy kis kövér, gondtelt szündisznó. “Hát tudod” mondotta “nem is volt igazság, ami itt történt, az bizonyos. Hogy aki magyarul beszélt, annak kuss-t kiabáltak az urak. Meg hogy fegyvert sem tarthatott, meg minden. Mi mondtuk is apámmal mindig, hogy ez igy nem jól van . . Mosolyognom kellett a Durdukás beszédén, mert először hallottam tőle ilyent és mulatságos volt, hogy éppen akkor jutottak ezek a dolgok az eszébe. Rátettem a kezemet a vállára. “Ne félj pajtás” mondottam neki “Magyarországon ilyesmi nem volt soha, tudom apámtól. S nem is lesz. Magyarországon minden ember egyformán ember”. Egészen megnyirkosodott a szeme szegény Durdukásnak a hálától, ahogy reám nézett. “Pedig én félek, tudod” nyöszörögte szegény “mert a mi papunk mindig azt mondotta a templomban, hogy a Bibliában ez áll: fogat fogért, szemet szemért. S bizony, a románok elég sok rosszat tettek veletek. Ha mi nem is, de a többiek...” Elnevettem magamat ott a pádon. “Ne félj Durdukás, a mi papunk nem mondott ilyesmit a templomban. A mi papunk arról beszélt, hogy ha megütik az egyik arcodat, tartsd oda a másikat is és ha kővel megdobnak, te csak kenyérrel hajigálj vissza”. “Jó, jó” nyugtalankodott a barátom, “de akkor még nem volt nálatok a hatalom s úgy könnyű volt békességről beszélni. Kérdés, hogy ezután mit mondanak majd a papjaitok?” Belátom, nem volt kimondottan keresztényi dolog, de minél gondteltebb lett Durdukás, annál vidámabbá váltam én. Mire Julika a sült pityókát lapítódeszkán elémbe tette s melléje egy darabka vaddisznószalonnát már olyan jókedvem kerekedett, hogy legszívesebben felszöktem volna a pádról s akkorát kurjantottam volna, hogy összefusson tőle az egész havas és tudja meg mind, hogy vége van a nyomorúságnak. Ezt azonban Durdukás miatt sem tehettem meg, aki mégis csak a barátom volt. így hát annyit cselekedtem mindössze, hogy elébe toltam a lapitódeszkát s ráparancsoltam, hogy egyék. Én pedig bementem a kalibánkba és előkotortam a fenyőbojtok alól azt a félüveg pálinkát, amit még a tavaszon eldugtam volt arra az esetre, ha valamelyikünk beteg találna lenni. Meg is ittuk a félüveget, ott együltünkből, utolsó alighanem azért, hogy kellemesen emlékezhessenek reánk. Mit tagadjam, mi bizony örvendeztünk ennek a hurcolkodásnak. A népek kint álltak a kapukban és integettek a távozók után s voltak olyanok is, akik csúnyákat kiabáltak. Aztán két napig egyebet sem láttunk, csak katonát, jöttek és jöttek és mi csodálkozva bámultuk őket és azt mondtuk: mégis csak nagy darab ország kell legyen Románia, ott túl a hegyeken, hogy ennyi sok katonája van. A katonák be-berajzottak az 24 — folytatjuk Aki csak dolgozott, az mind sokat és jól dolgozott. Persze a legtöbb munka és gond az elnököt terhelte, de az nem látszott meg rajta. A barátságos és kellemes megjelenésű Molnár József elnök mindenütt ott volt, ahol kellett. Nyugalma bámulatraméltó. Mindenkihez volt egy kedves szava, ha tízen is szóltak hozzá egyszerre. Beszédje komoly, kedélye derűs s bár hangja halkan cseng, az mégis határozottnak hangzik. Vájjon a Budapesti Műszaki Egyetem mérnöki fakultásán tanulta ő meg a szétfutó vonalakat összekapcsolni, s a tűlmerészen magasratörő sugarakra szordinót tenni úgy, hogy azok a realitásba Íveljenek? Vájjon már ott az egyetemen gyakorolta azt a képességét, hogy azonnal felismerje a támpontokat, amelyekre építeni lehet és az erőket olyan hatványra emelje, hogy azok végezetül kiadják azt, amit sikernek neveznek? Az istenadta rátermettségén kívül eredményes munkájának van egy megható titka: szeret mindenkit és mindent, aki és ami magyar. Önzetlenül áldoz és végtelenül szerény, nem győzni dicsérni a segítőtársait. Azok pedig úgy érzik, hogy ilyen elnök mellett dolgozni érdemes, a vele való munka valóságos öröm. Hathatós munkatárs Molnár elnök felesége is, ez a csinos, fiatal, ügyes és praktikus asszony, aki a férjében nemcsak az embert szerette meg, hanem azt a népet is, amelyből férjeúra származik. Megbecsülik Molnár elnököt társai is. A könyékbeli Egyesületek vezetői közül többen jöttek el a majálisra, hogy alkalmuk legyen egy hosszas szíves megbeszélésre. Ott volt dr. Bognár Kálmán, a sarasotai Petőfi Kulturegyesület elnöke, Balázsi Erzsébet, a Plant City Liberty Club vezetője, Lipthay Lajos, a Hungarian Social Club első elnöke, St. Clair Norbert, az Orlando-i Heritage Club vezetője, Varga István, a St. Petersburghi Hungarian Social Club volt elnöke és Pádár Ferenc, a Floridai Magyar Folyóirat szerkesztője. S ki az a gyorslábú férfi fényképezőképpel a kezében? Nem más, mint Mr. John Molou, a St. Petersburg-i Bicentennial Committee agilis ügyvezető igazgatója, minden magyar ügy lelkes támogatója. St. Clair Norbert, az Egyesület tavalyi elnöke felajánlotta a vezetőségének egyedülálló és nagyértékű kulturanyagát. Ez a rendkívül szép gesztus megható és példaadó. A régebbi funkcionáriusok
