The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-07-01 / 7. szám
July, 1975 THE EIGHTH TRIBE P age Eleven BESZÁMODÓ EGY MAJÁLISRÓL . . . A természet ujjongott friss tavaszi szépségében, amikor május 4-én a Közép Floridai Magyar Hagyományokat Megőrző Egyesület megtartotta a Phillippi Parkban szokásos évi piknikjét. Nagy ez a park, 122 acre területen fekszik a szelíd hullámú Tampa Bay partján és mulathat benne kényelmesen 2750 ember a statisztika szerint. Ennek a számnak a kilenced részét képezték azon a vasárnapon a magyarok, akik egy szép és kedves délutánon találkozni akartak régi barátokkal és megismerni új honfitársakat. Bármilyen nagy is ez a park, eltévedni mégsem lehetett benne, legalább is nem a magyaroknak. Az egyesület elnöke már hajnali 4 órakor lefoglalta a kapható legjobb, széltől és naptól védett, fedett helyiséget és az évszázados fenyők vészedzett derekára tűzte az útirányt jelző nyilat meg a piros-fehér-zöld színeket. Még az amerikaiak is tudták, hogy hol vagyunk találhatóak mi magyarok. Bár mindig tudnák! Az útelágazásnál, közel a célponthoz pedig egy harnaképű fiatalember igazította el a vendégeket. Afféle kunfajta legény volt, magas arccsontokkal és kissé mandulavágású szemekkel, kerek fején fekete kalapot viselt színes pántlikával, olyanféle pörge kanászkalapot, amelyet valaha ősei hozhattak magukkal a népvándorláskor. Már jó sokan gyűltek össze a fehér terítős asztalok körül, pedig az ebédidő még messze volt. A tagok közül azért is jöttek néhányan korábban hátha tudnak segíteni, mert ilyenkor munka mindig akad. A rendezőség tagjai, férfiak és nők, egy hét óta dolgoztak serényen, szombaton és vasárnap éjszaka is, hogy minden jól sikerüljön. Az WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény {folytatás) A pulton fölborult egy pohár. Valahol lányok nevettek és olyan volt, mintha az Anikó nevetését is ott hallottam volna közöttük. Aztán az öklöm magától meglendült és belevágódott a legény sötét ábrázatába. Amilyen tisztán emlékszem mindarra, ami eddig a pillanatig történt, éppen olyan zavaros az, ami utána következett. Csak arra emlékszem, hogy ütöttem és újra ütöttem. Valaki tépni kezdte vállamon a ködmönt, azt megfogtam és hozzávágtam a pulthoz. Kezek nyúltak felém, én pedig ütöttem. Tudom, hogy egyszer leestem a földre és sok minden volt rajtam. De aztán a lábomon álltam megint és újra csak ütöttem és ütöttem. Nagy zaj volt, arra emlékszem. Aztán egyszer csak ott voltam a falu utcáján, egyedül. Fölöttem a csillagos éjszaka, körülöttem sötét és idegen házak és csak a hó világított. Aztán tapostam a havat fölfele a hegyen. Fejemről hiányzott a kucsma és kezemből hiányzott a bot. Virradt, mikor a Belcsujba visszaérkeztem. Öcsém és Julika a kaliba előtt álltak és szájtátva néztek reám. Én pedig szó nélkül elmentem mellettük, bementem a kalibába, levetettem magamat a medvebőrre és már aludtam is. Még annyit éreztem, hogy valaki rám teríti a bundámat. Mikor fölébredtem, sötét volt már. Csak a tűz világított a kaliba előtt. Julika a tűznél ült s a ködmönömet foltozta. Megdörzsöltem a szememet és fölültem. Éreztem, hogy sajog a hátam és a kezem rácsuszott egy daganatra, ami a szemem fölött volt. “Tán nincsen már este?” “De igen” felelte Julika és rám nevetett. “Öcsém hol van?” “A kemencéket nézi”. Rábámultam a tűzre és próbáltam visszaemlékezni arra, ami történt. Aztán a ködmönömre néztem, amit Julika foltozott. “Nagyon oda van?” “Ez bizony igen” felelt a húgom “és a kucsmád is odamaradt valahol”. “Nem baj” mondottam “majd kerül másik”. Aztán ásítottam és visszafeküdtem. Csak másnap reggel ébredtem újra föl. Akkor elmondtam öcsémnek és Julikának mindent, ami történt. Nevettek mind a ketten. Én is nevettem. De éreztem, hogy a nevetés mögött valahol egy szálka volt bennem és ez a szálka szúrt, hiába nevettem. Abban az évben későn jött meg a tavasz. Az északias üverek május végéig őrizték a havat és az őzek még júniusban is alig akartak megpirosodni. Odalent kezdett megzavarodni a világ azon a tavaszon. Durdukás nem tudott több töltényt adni. Azt mondta: még engedélyre sem osztanak már az üzletekben. Az embereket megbolondította a politika, igy mondta Durdukás, túl a hegyen utánozni akarják a románok a németeket és valami gárdát csináltak és kapitányuk is van. A csendőrök pedig szedik össze a falvakban a fegyvereket. 21
