Fraternity-Testvériség, 1995 (73. évfolyam, 1-4. szám)
1995-10-01 / 4. szám
Page 8 TESTVÉRISÉG ROOSEVELT continued It is interesting to note that when Theodore Roosevelt visited Europe as ex-President in 1910, he included Hungary in his itinerary. In Budapest, he met with Kálmán Mikszáth, the great Hungarian novelist of the time, whose vivid impressions of his visit with the President are recorded in the following article: THEODORE ROOSEVELT ÉS A MAGYAROK A történetírás szerint Theodore Roosevelt személyes kapcsolata a magyarokkal a századfordulón kezdődött, amikor New York kormányzója volt. A New-York-i Magyar Republikánus Club 1899-ben meghívta körükbe a Lower East Side-ra a Café Boulevardba. (Ismert kávéháza volt a magyaroknak.) Ahogyan az áldomásmester, Marcus Braun csípősen megjegyezte “a kávéház kíemelkeőden tipikus az East Side-ra, annak a szívében fekszik a bérkaszámyak kerületében, a szegények, idegenek, a kozmopoliták, a bevándorltak otthona.” A kormáyzója jelenlétét magát úgy értelmezték a vendéglátók, mint az elismerésnek egy formáját, vagy legalább is mint egy nyitást afelé, hogy foglalkozzék a bérkaszámyók, az idegenek, a szegények problémájával. Roosevelt azonban más úton járt. “Ha az amerikai életbe beviszik - mondta - Magyarország hőseinek szellemét, megtették a maguk részéről, amit kell. Semmire sincs ennek az országnak inkább szüksége, mint arra, hogy az ország népe, jövendő népe, - fiai és lányai - elétárják olyan emberek élettörténetét, mint Kossuthé.” Hat évvel ezután 1905-ben Roosevelt ismét meghívták, ekkor már mint az Egyesült Állomok elnökét, egy másik bankettre a “Little Hungary” (Kis Magyarország) nevű étterembe. Ott további magyar bevándorlóval találkozott, ötven férfiből állott a Magyar Republikánus Club szervező és fogadó bizottsága. Ezen az ünnepi alkalmon, Roosevelt az amerikanizmusról beszélt és a bevándorlók hozzájárulásáról, hangsúlyozva, hogy az előtte álló férfiak “cselekedeteikkel mutatják, hogy nem ismernek különbséget zsidó és keresztény, katolikus és protestáns, Amerikában vagy külföldön született között.” Elnöksége után Theodore Roosevelt 1910-ben Európába látogatott s ennek során Budapestet is felkereste. Ott találkozott az akkor legnagyobb élő magyar íróval, Mikszáth Kálmánnal, aki ennek élményét meg is örökítette: ezt közöljük - a bevezető rész elhagyásával - teljes terjedelemben.. MIKSZÁTH KÁLMÁN: LÁTOGATÁS ROOSEVELTNÉL A látogatás ügyét tehat rendbehozván telefonon a volt elnök környezetével, tegnap pont nyolcz órakor este megjelentem Roosevelt lakásán Kálmán fiammal, ki bírja az angol nyelvet, s tolmácsul szolgáljon, s kit görbe szemmel nézegettek a folyosón megjelent újságíró- kollegák.- Ki ez a fiatal ember? - kérdeztek.- A fiam - feleltem.- Csak nem akarja bevinni a volt elnökhöz?- Sőt.- Minek?- Hát tudják, csak úgy a pompa végett. Ha az ember egy államfőhöz megy, annak az uniformisába öltözik — tréfálkoztam velők. — Roosevelt is a fiával van. Mr. Roosevelt megérkezvén a vasútról, egyenesen a fürdőkádban frissítette fel magát s ebben a perczben öltözködésével volt elfoglava. Titkára egy piros-selyem bútorzatú szalonba vezetett, ahová két újságíró is követett.- Mindjárt itt lesz Mr. Roosevelt - mondá a titkár. - És tudja-e, mit üzent? Hogy olyan szívesen látja önt, mint őt az édesanyja, mikor született. Ezt az előleges czukorkát küldötte ki, mialatt öltözködött. Igázan kedves dolog volt. S amint szopogattam a czukorkát, észrevettem, hogy az egyszersmind milyen finom és szellemes dolog, amellett, hogy helyzetfestő. Hiszen csak az édesanya képes arra, hogy valakit szeressen, akit még nem látott, s akivel, ha látja is, nem tud beszélni, se az vele. Ha sohase hallottam volna is hírét Rooseveltnek, akkor is tisztában lettem volna vele, hogy aki ezt a mondatot üzente ki nekem, jó koponya lehet. Sasszámynak a suhogása ez. De nincs már idő következtetéseket vonni. A két újságíró hirtelen kirántja czeruzáját. Még semmi nesz, de ők már érzik, bizonyosan észrevették valami távoli ajtónyíllást s im, csakugyan, szinte nesztelenül belép mister Roosevelt, angolos vidámsággal s bizonyos ritmikus kecseséggel nyújtja felém mind a két kezét, hogy megrázza a kezemet és üdvözöljön. Pillanatnyi zavar fog el. Magas, vállas, de arányos, imponáló alak áll előttem, csupa élet, csupa temperamentum. Sem a kedélyes Uncle Samra nem emlékeztet, sem angol fajtársára, a bikanyakú John Bulira és mégis egyszerre úgy tűnik elő, mintha ez az ember volna a teljes megszemélyesítője a hatalmas Amerikának, mely kitalálta, hogy a hatalmi pompa még fokozható az egyszerűséggel. Csak hírtelenszőke haja és bajusza húz a szász fajhoz. Szép és szabályos koponya ez, a kidudorodó homlokcsontok sokat gondolkozó emberre vallanak, a villogó barna szemek azt mutatják, hogy belül folytonosan ég az tűz. Csupa élet és erő, végig erő. Meglátszik ez rajta és egészen fölösleges volna, ha valami egyéb allűröket venne
