Fraternity-Testvériség, 1987 (65. évfolyam, 1-4. szám)
1987-01-01 / 1. szám
Page 20 TESTVÉRISÉG A szállodában dollárt akarok koronára beváltani. A meglehetősen mogorva szlovák lány egy dollárért tíz cseh koronát akar adni. A mellette dolgozó magyar asszony látva útleveleinkből nevünket figyelmeztet, hogy nekünk 13.6 korona jár, mert Amerikában fizettük be előre az egész utat. Nem hiszem, hogy távozásunk után megdicsérték. A magyarul tökéletesen beszélő, de szlovák nevű liftkezelő beszélgetésünk során megtudva, hogy magyar tiszt voltam, megható figyelmességgel és alázatossággal vesz körül bennünket. Hatvanasokban járó intelligens ember, nem mondja meg, hogy mi volt a régi világban. Tőle tudjuk meg, hogy Kassán és Pozsonyban van magyar középiskola, a magyarlakta vidékeken — leginkább csak a déli keskeny sávban — nyolc osztályos magyar elemi iskolai oktatás. A magyar tanítást elképzelhetetlen aljassággal és ravaszsággal zavarják. A térnek is beillő széles főutcát egyik ponton a régi világban épült pompás színházépület zárja le. A színházi évad már megkezdődött. A kifüggesztett plakátok egyike sem hirdet magyar darabot, holott még a csehszlovák statisztika szerint is a város lakosságának 20%-a magyar. Az utcák szépen rendben tartott évszázados házak szegélyezik. Némelyiken tábla, de még véletlenül sem utal a szöveg a magyar múltra. A park padjain ülők és a mellettünk elhaladók csaknem kivétel nélkül szlovákul beszélnek. Ez azonban a kapott tájékoztatás után nem feltétlenül jelenti azt, hogy szlovákok, mert magyaroknak is célszerűbb szlovákul beszélni az utcán. Itt-ott megüti fülünket a magyar szó. Leállók beszélgetni. Ugyanaz a jelenet ismétlődik, mint az idős asszonnyal a dómban. Gyorsan körültekintenek, pedig már majdnem sötét van s azután valóságos jeremiáda következik. Szívszakasztó hallgatni. Megtiportak, jogtalanok. Feleségemmel jól hallhatóan magyarul beszélünk. Megnéznek, sőt egyesek utánunk fordulnak, de semmiféle provokációra nem kerül sor. Persze a szlovákul tett megjegyzéseket nem értjük. Poprádon keresztül vezet másnap az utunk. Az egyetlen érdekessége, hogy a város területéről válik láthatóvá először a Magas Tátra vonulata. Felejthetetlen, lenyűgöző látvány, noha jóval alacsonyabb, mint az Alpok vagy a Rocky Mountains. De ezt valahogyan még mindig a magunkénak érzem. A történelmi Magyarország legmagasabb csúcsa a Ferenc József csúcs volt: 2,663 méter. (Lehet, hogy pár méternyit csal már emlékezetem.) Közvetlen alatta van Novy Smokovecen (Üj Tát- rafüred) a Park Szálló, melyben foglalásunk van. Angolul beszélünk, a kifogástalan angolsággal beszélő fiatal lány kedves mosolya azonban csak addig tart, míg foglalásunk ellenőrzése során meghallja nevünket. Este egy másik fiatal alkalmazott váltja fel őt. Legnagyobb örömömre magyarul köszönt, mikor vacsorára lejövünk. Cipszer lány, de folyékonyan beszél magyarul is. Itt döbbenünk rá, hogy a pénzváltás terén alig titkolt fekete kereskedelem folyik. A hivatalos 1:10-hez helyett hol 20, 22 sőt egyszer 30 koronát adnak a dollárért. Nyomorúságos gazdasági viszonyaik miatt a dollár nagy becsben van. Négy kelet-európai államot végigutazva, némelyiket többször is, arra a megállapításra jutottam, hogy a „vasfüggöny” mögött elég angolul beszélni, sőt leghasznosabb is és dolláron kívül más valutára nincs szükség. Egyik este egyedül találom a kis cipszer lányt a pult mögött. Megkérdezem, hogy milyen az életük? Ö is többször körülnéz előbb, lehajtja a fejét egy ideig, majd hirtelen szemembe néz és elfátyo- losodott szemmel válaszol: „Nehéz. Nagyon nehéz.” Nekik és a magyaroknak. Kirándulunk a Csorba tóra, amit most elfelejtettem, hogyan neveznek. Hatalmas sportközpont van épülőben. Állítólag 1987-re készül el. Ezt persze a kelet-európai országokban nem szabad készpénznek venni. Rengeteg az ember, a turista és kiránduló. Egy óriási csarnokban képeslapokat és emléktárgyakat árulnak. Itt gyakori a német szó, néha angol üti meg fülemet. A szlovákok két másik helyen tömörülnek. Az egyiknél kitűnő illatú kolbászt sütnek, a másik egy élelmiszer üzlet, ahol szőlőt árulnak többek között. Olyan a tömeg, hogy csak nehezen jutunk be, de kitartunk, mert eddig nem jutottunk gyümölcshöz Szlovákiában. Mikor feleségem magyarul kérdez valamit, a köriilállókból szinte süt a gyűlölet. Az élelmiszerüzletekben nagyon kevés az áru, minőségük alacsony, áruk magas. Még a legjobb éttermekben is kicsik az adagok, az étlapok csak néhány ételt kínálnak, de ha valaki későbben érkezik, már csak az egyetlen és rendszerint nem kívánatos étellel kell beérje. A Vág völgyében hajtunk tovább. Az út mentén gyakran látunk időmarta Krisztus kereszteket, melyeknek tövében friss virágcsokor virít. A templomba járástól el lehet rettenteni a Felvidék vallásos népét, de hitének ilyen módon való megval- lásától még sokakat nem. Festői szépségű várromok bukkanak fel hol itt, hol ott, de „tárogató nem szól messze” se Kraszna Horkáról, se máshonnan, mert „ráborult az éj homálya” nemcsak a valaha élettől pezsgő várak szomorú maradványaira, hanem az egész felvidéki magyar életre. Lőcse, majd Trencsén következik. A romantikus fekvésű városokban az évszázados templomok
