Fraternity-Testvériség, 1981 (59. évfolyam, 1-4. szám)
1981-10-01 / 4. szám
85 ÉVES JUBILEUM NEW YORK-BAN Amerikai Magyar Református Egyesületünk 85 éves jubileumi ünnepségei során október 18-án New \ork-ba érkesztünk. A 12-es számú egyesületi osztály az Egyesület new yorki tagságával és a vendéglátó Független Magyar Református Egyházzal karöltve készítette elő és tartotta meg a new yorki megemlékezést. A délelőtt 11 órakor tartott magyarnyelvű bálaadó istentiszteleten az Egyesület elnöke, Nagytiszteletű Bertalan Imre hirdette az Igét. A szép számú gyülekezet figyelmesen hallgatta, amint az igazi testvériség gondolatát fejtegette az elnök és az évforduló kapcsán hálaadásra hívta az egyház és az Egyesület tagságát. Varga Mária elnök, dr. Hámos Ottó, Yáger Lajos, Dózsa György, Csordás Gábor esperes és Puskás Béla Az istentisztelet végeztével a megszokott vasárnapi ebéd keretében 200 teritékes ünnepi ebéd volt az egyház dísztermében. Az ebéd keretében, amelyet az egyház Férfi Köre készített el és szolgált fel, felszólalt az Egyesület elnöke. Történelmi visszapillantást vetett az alakulás és az azt követő évek munkájára, ismertette az Egyesület jelen helyzetét és szolgálatát, szólt a ligonieri Bethlen Otthonról és a készülő múzeumi és levéltári gyűjteményről. A műsort vezető Csordás Gábor esperes, az Egyesület new yorki kerületénk igazgatója bemutatta az ebéden résztvett vendégeket, az Egyesület jelenvolt igazgatóit és munkásait, különösen meleg szavakkal köszöntötte a William Penn Egyesület megjelent igazgatóit és népes küldöttségét, majd Bertalan elnök három hűséges, régi egyesületi munkásnak, névszerint dr. Hámos Ottónak, Varga Máriának és Yáger Lajosnak kedves szavak kíséretében átadta az Egyesület díszoklevelét. Az ünnepi ebéd Varga Lajosnak, a William Penn alelnökének a zárószavaival ért véget, majd az ebéd közönsége testületileg vett részt az 1956-os októberi magyar szabadságharc new yorki emlékünnepélyén a Wagner High School színháztermében, ahol Bertalan Imre elnök megnyitó köszöntést, Csordás Gábor igazgató pedig záróimát mondott. Yáger Lajos, Varga Mária és dr. Hámos Ottó A new yorki jubileumi ünnepség is azt bizonyítja, hogy Egyesületünknek jövője van, mert szoros kapcsolatot tart és ápol az Egyesület osztályaival és tagjaival és nem utolsó sorban az egyházakkal. A jövő felé bizalommal tekintünk. Tudósitó SZEREZZEN IGAZI CS MARADANDÓ ÖRÖMET ITT, VAGY OTTHON ELŐ ROKONAINAK BARÁTAINAK! Minden alkalomra a legkedvesebb ajándék egy szép, értékes SZELECZKY ZITA LEMEZ! Az aronyérmet nyert lemezek előadásban, tartótomban, technikai kivitelezésben is elsőrendűek. A magyar költészet gyöngyszemei. (A magyor hazafias líra remekei.) Magyar Rozika Amerikában. (Humoros magánjelenet szép mogyar nótákkal.) Édesanyám lelkem. (Szines csokor a legszebb édesanya-versekből, dalokból.) Kis testvéreim, magyar gyerekek. (Gyermekdalok, versek, magyar legendák.) Nagy karácsonyi album. (Igazi, régi mogyar karácsonyok hangulatát idéző gyönyörű album, 2 lemezes!) Zita sings. (Szeleczky Zita hatnyelvű lemeze, idegen- ajkú barátok ajándékozására igen alkalmas.) A lemezek óro darabonként $8.00. Karácsonyi album — 2 lemezes, $16.00 (Calif, rendelők számítsanak az árhoz state tox-et.) Kezelési és szállítási költség (JSA-ra $1.50, külföldre $2.00. Megrendelhetők, vagy átvehetők ZITA LEMEZEK 347$ La Sombro Drive, Hollywood, CA. 90068, USA Kérjen részletes árjegyzéket. manruwiflftrwvwwwwuuvvwvuwannnnnnni 17