Fraternity-Testvériség, 1974 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1974-07-01 / 7-9. szám
Ejnye no, de nem is erről akartam beszélni. Már megint elkalandoztam a témától. Rémes, hogy mily rossz szokásom van. Belekezdek valamibe és mire észreveszem magam, egészen máshol tartok, mint ahová készültem. Most is ugye, az ellenségeimről kezdtem beszélni és már a Krimpcsákon is túl vagyunk. Pedig ez nem is érdekes. Sokkal érdekesebb, hogy kevés kivétellel valamennyien összejöttünk Árpád apánk körösztlányának megünneplésén, ami annak rendje és módja szerint meg is történt. Nem érhet szemrehányás bennünket miatta az Árpád-ház részéről. Ritka szépen sikerült. Nekem csak az tűnt fel, hogy Krimpcsák, — aki szintén jelen volt — feltűnően keveset ivott, ami egyedülálló dolog a túróczszentmártoni Krimpcsák család történetében és csak egészen elvétve sértegetett bennünket, pedig egyébként ebben szokott kimerülni nemzetmentő tevékenysége. A legnagyobb gorombaságot vagdossa fejünkhöz és amikor erélyesen tiltakozunk, akkor imigyen retirál túróczi tájszólásával: — “Akinek nincs inge, ne vegye mágárá”. Mondom, Krimpcsák feltűnő józan volt még az ünnepség végén is, úgy hogy mindannyiunk őszinte meglepetésére a saját lábán ment haza, amire még nem volt példa egyesületünk hatesztendős fennállása alatt. Ügy látszik nagyon szívére vette felesége legutóbbi pirongatását, melynek nyomai még mindig jól láthatók a fején. Engem mindenesetre megnyugtatott Krimpcsák józansága, mert ha a felesége nem veszekszik vele, akkor nem fog minket bemártani, már pedig, ha nem márt be bennünket, akkor a felesége nem rendez körtelefont, ha pedig a felesége nem rendez körtelefont, akkor mindenhol napirendre térnek Árpád apánk körösztlánya fölött. A fene megette. Mint kiderült, Krimpcsákné megdicsérte férjecskéjét, a még eddig sohasem tapasztalt józanság feletti meglepetésében, mire Ödön közlékenységi rohamot kapott és töviről- hegyire elmesélte az egész est történetét, amit annál inkább megtehetett, mivel józanul szemlélte az eseményeket. Mi kellett több a “cápá”-nak? Persze minálunk kezdte. Mire én felébredtem, feleségem már mindenről tudott. Arról a hölgyről is, akit a Noszlopy Zsiga hozott magával, meg arról is, akit senki sem hozott, csak úgy véletlenül éppen arra járt és mivel semmi más fontosabb dolga nem volt, unalmában ott maradt. Mesélhettem én aztán amit akartam, vége lett a becsületnek. Ráadásul, a többi férjek, — mintha összebeszéltek volna — mind rám kentek mindent, nem sok magyarázni valóm maradt. Ismerem már az asszonyi természetet annyira, hogy ilyenkor nem igen szállók vitába, inkább hallgatok, úgy téve, mintha rettentően szánnék-bánnék mindent és kivárom a nagy vihar elmúltát, amikor már könnyebben meg lehet magyarázni még azt is, amit egyáltalán nem lehet megmagyarázni. Az egész csak idő kérdése, hisz nincs az a vihar, amelyik örökké tartana. Az igazán szép idő pedig csak valóban nagy viharok után szokott kiragyogni. Ügy tettem hát, mint Herkules; engedelmesen ültem a guzsaly mellett, — csak tudnám, hogy mi az a “guzsaly”, — az én Omphalém lábainál. Időnként még uszítottam is az asszonyt, hogy hamarabb kimerüljön. El kell ismerni, sokáig bírta szusszal. Én már régen kimerültem a hallgatásban, mikor ő még friss erővel szidott. A dédanyáimnál kezdte és végigvonult összes felmenő nőrokonaimon, akik rosszul neveltek engem, “mert az ilyen férfiakat, — mondta — nem nevelni, hanem korbácscsal idomítani kellene“. — Ügyis van! — helyeseltem. — Csönd! — ripakodott rám. — Ez az igazság! Korbáccsal kellene idomítani benneteket, bár talán még az is reménytelen lenne. Minden más állatot rendre lehet szoktatni, csak a férfiak javíthatatlanok. Nézd meg a lovat, kutyát, oroszlánt, elefántot . . . —... kacsát, libát, denevért, — szóltam közbe illem- tudóan ... ... Sadap! — intett le, — ne próbáld elterelni a gondolatmenetemet. Igenis, nézd meg őket és látni fogod, hogy minden állat hajlamos a jóra, kivéve a férfiakat. A férfiaknak csak a rossz kell! Rossz kocsma, rossz ital, rossz nők, — csak éppen a családi otthon melege nem kell! Igazat adtam neki. Már rég nem volt ilyen melegem a családi otthonban. — Nézd meg Diogenest! — folytatta az asszony, — az nem kujtorgott sehova, nem voltak lump barátai, nem kocsmá- zott, nem ivott, nem futott a szoknyák után, behúzódott egy hordóba és mégis bölcs volt! — De csak Görögországban, anyukám. Ha én itt Torontóban csinálnék ilyesmit, mindenki bolondnak tartana. — Te csak azt hiszed! A te hordód legyen a családi otthon, bújj be oda és ne szaladgálj “Árpád apánk köröszt- lányai” után. Szép kis körösztlányok azok is, mondhatom! Csak találkozzak azzal a pernahajder Noszlopy Zsigával, majd ellátom annak is a baját. Különben sem értem, hogy miért kell neked örökké nőtlen emberekkel barátkozni, mikor annyi rendes családos ember van ... —... mint például a Krimpcsák, — próbáltam közbevágni. — A fene, aki megette a Krimpcsákot. Az olyan mint te, te meg olyan vagy mint ő. Az egyik tizenkilenc, a másik meg rosszabb. Sokkal jobbakat is akasztottak már fel nálatok. — Például kiket? — érdeklődtem szerényen. — Lényegtelen, most nem jut eszembe, de biztos, hogy akasztottak. Csak ti futkároztok még mindig szabad lábon. De nem sokáig, azt garantálom! Majd én véget vetek ezeknek a “történelmi ünnepnapoknak”! Untig elég volt már belőlük! Más szórakozást is találhatnátok, mint ezeket az örökös ivó-esteket, mindenféle “körösztlányokkal” egybekötve. Tessék megkomolyodni és inkább olyan dolgokkal foglalkozni, amiből hasznotok van, amiből tanulhattok valamit. Tessék színházba menni, vagy ismeretterjesztő előadásokat hallgatni .. . Hála Istennek, megszólalt a telefon, így a veszekedés, — legalább egy időre — befejezést nyert. Gyorsan eliszkol- tam a lakás túlsó végébe és lázasan írni kezdtem, hogy szorgalmam láttán, jobb belátásra jöjjön az asszony. Kösben úgy elmerengtem: tényleg igaza van! Nagyon ronda fajta vagyunk mi férfiak. Javíthatatlan társaság. Számtalanszor megfogadtuk már a józanságot, de csak az első kortyig. “Csupán az első korty fanyar”, — ahogy Villon megírta, a többi már jön magától. Mostantól kezdve azonban vége lesz ennek. Kilépek az egyletből, abbahagyom a “nemzeti ünnepségeket” és józan életet kezdek. Nem lesz többet alkalma ellenségeimnek az intrikálásra. A családi otthon melegében sütkérezem majd és ismeretterjesztő előadásokra járok. Hopp, ez nem is rossz ötlet! Ilyen még úgysem volt. Voilá! Holnap majd a sarki cigar-sztórból felhívom a fiúkat. Nem tartunk többé ünnepségeket, hanem “ismeretterjesztő előadásra” megyünk, — testületileg. Remek ötlet! Éljen a feleségem! Legalább nem hányhat szemre. Ő küldött... 11
