Fraternity-Testvériség, 1974 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1974-07-01 / 7-9. szám
-________' <Szépirodalom— HUMERESZK SZILVÁSSY LÁSZLÓ: ÁRPÁD APÁNK KERESZTLÁNYA Az ember nem is hinné, mennyi ellensége van manapság. Napjaim állandó, mondhatnám szakadatlan harcokban telnek, noha minden derék, rendes, tisztességes, becsületes ismerősöm igazolhatja, hogy békeszerető, türelmes, kedves, előzékeny, szinte mondhatnám: végtelenül szeretetre méltó ember vagyok, abból a fajtából, akinek elhalálozása után a szétküldött gyászjelentésekben ez áll: a legjobb férj, apa, nagyapa, sógor, rokon, öccs, bátyj, meg mifene. Mindazokat az ismerősöket, akik ellenkező véleményen vannak, legnagyobb sajnálatomra bár, de kénytelen vagyok kirekeszteni a derék, rendes, tisztességes, stb. emberek társaságából az ellenem irányuló fúró-faragó tevékenységük miatt. Mert legyünk őszinték; tulajdonképpen miért is csinálják? A minap is példának okáért úgy határoztunk a haza sorsa felett rendkívüli módon aggódó barátaimmal együttesen alapított “Honmentő Honfiak Kebelbarát Egyesületében”, hogy kisebb összejövetel keretében, mintegy kegyeletes megemlékezés gyanánt áldozni fogunk Árpád apánk második keresztlánya születésének ezerhárom éves, négy hónapos és öt napos évfordulója alkalmából. Ezt a rendkívül fontos történelmi évfordulót, hosszas, de roppant meggyőző indokolással előadtam becses nejemnek, aki — a jó Isten tudja mi okból — nem túlságosan szimpatizál a történelmi dátumok szűk baráti körben való megünneplésének nemes gondolatával. Most is mindjárt azzal kezdte, hogy: — Biztosan megint valami nagyobb ivászat van készülőben? — Ugyan, — mondtam rendkívüli felháborodást színlelve. — Csak nem gondolod, hogy mi, komoly férfiak képesek lennénk ilyesmire? — De gondolom! — így ő szárazon. — Van már egy-két tapasztalatom a soron kívül rendezett “nemzeti ünnepeitekkel” kapcsolaban. Múltkor is azzal a trükkel mentél el, hogy Kanizsai Dorottyát ünnepelitek és másnap kiderült, hogy szó sem volt semmiféle Kanizsairól, ellenben annál több szó esett a Badacsonyi Kéknyelűről, amit nyakló nélkül vedeltetek. Te csak hagyd Árpád apánk körösztlányát békén pihenni, nem szorult az rá a ti ünnepléstekre. — Nem szorult, nem szorult! — ellenkeztem idegesen. — Csodálkozom, hogy Te, mint honleány mondod ezeket a kemény szavakat. Ha idegen hallaná, joggal azt hihetné, hogy nem vagy tisztában a nemzeti hagyományok ápolásának rendkívüli jelentőségével. Éppen Te, akiről még a legnagyobb ellenségei is elismerik, hogy milyen féltő gonddal ápolgatod gyermekeid lelkében a magyar betű szeretetét, meg satöbbi. Ez hatott. Feleségem szigora pillanatok alatt felengedett. Érdeklődéssel kérdezte: — Azt mondod? Tényleg elismerik? — Na hallod! — Űton-útfélen dicsérnek, mint az emigrációba szakadt magyar asszonyok mintaképét. E tekintetben még a Krimpcsákné sem tudott semmi rosszat mondani rád, pedig annak elég ronda szája van. A férje is csak úgy emlegeti, hogy: a cápa! — Ez nagyon jó! — örvendezett a feleségem. — Krimpcsákné, a cápa! Nagyon jó! Ezzel a szerencsés ötletemmel elbocsátást nyertem, amit azonnal közöltem is telefonon Krimpcsákkal, persze nem hazulról, hanem a sarki cigar-sztórból, ahova a feleségem prézliért küldött. Szegény Krimpcsák még a kezdet kezdetén volt, éppen csak megpendítette a dolgot a “cápa” előtt, de pillanatok alatt úgy lehurrogta az asszony, hogy a saját dugába dőlve nyöszörgött a hitvesi szónoklat hatása alatt. Meg is érdemli a máié, mert ő az, akinek mindig eljár a szája. Mindig úgy próbál érdemeket szerezni a felesége előtt, hogy a barátait áztatja és azután, mikor a felesége körtelefont rendez és az asszonyokat sorra kioktatja, akkor ő röhög. Tavaly ősszel azonban, — mikor Salamon király toronyba zárását ünnepeltük — jól elintéztük az álnok gazembert. Krimpcsákné ugyanis felhívta a feleségemet és megmondta neki, hogy én a Salamon-ünnepen azt a kijelentést tettem, hogy: mennyivel szebb lenne a feleségünk, ha nem a feleségünk lenne. Rögtön tudtam, hogy ez a gálád árulás csak Krimpcsáktól eredhet, mert máshonnan nem tudhatta meg a felesége és azon nyomban bosszút forraltam. Vasárnap a templom előtt, mikor a két asszony nagyobb eszmecserét folytatott, otthagytam a férfiakat és odasompolyogtam Krimpcsáknéhoz. — Na, maga szép ember — fordult felém ellenségesen a “cápa” —, mi járatban van? Hallottam, milyen szépeket mondott múltkor a feleségekről! Maga is egy díszes alak lehet! Hálát adhat az Istennek, hogy nem az én férjem! Majd én mérésre tanítanám! — Tényleg? — kérdeztem ártatlanul. — Ha az Ödönt hallja az ember, nem is hinné! — Hogy, hogy? — ugrott nekem harciasán. — Úgyhogy, múltkoriban, többek előtt azt mondta, hogy: “a házasság az egy olyan verem, amelyet magának ás az ember és csak amikor már benne van, akkor dühöng, hogy mi a fészkes fenének is ásta!” — Úgy? — sziszegte Krimpcsákné kivörösödve, — szóval ezt mondta? — Meg még azt is, hogy “az én feleségem olyan, mint a bengáli tigris, csak korbáccsal tudtam megszelídíteni!” — Micsoda? — hördült fel a “cápa”. — Ezt merte mondani az Ödön? — Szóról-szóra! — mondtam diadalmasan és gyorsan elpárologtam. Megvallom őszintén, szegény Ödön egyiket sem mondta, úgy olvastam valanol ezeket a márványbavésést érdemlő jelmondatokat, csak ráfogtam a gazemberre, hogy valahogy megtoroljam mindama földi jókat, melyekkel engem árasztott el a feleségem a pletykázás után. Sikerült! Nagyszerűen sikerült! Három hónapig nem láttuk a társas összejöveteleken. Még a tisztújító közgyűlésre sem engedte el az asszony, pedig azt tartunk háromszor is évente, ahogy a szükséglet megkívánja. Ha már elfogytak a nemzeti ünnepek, jön a tisztújítás. Praktikus dolog, mert azt még az asszonyok is belátják, hogy ilyen nagyfontosságú választáson mindenkinek ott kell lenni. Utána következik az új tisztikar bemutatkozása, melyre az asszonyokat is elvisszük. Ezek az úgynevezett “száraz” ünnepek, beszédekkel, szavalatokkal, meg miegyebekkel, hogy lássák az asszonyok és könnyebben megértsék nemes egyesülésünk példás célkitűzéseit. Utánna többnyire vacsora is van, — citromos teával és a háziasszonyok éltetésével. Ezt követőleg, néhány napig békés csend honol a családi otthonokban. 10
