Fraternity-Testvériség, 1974 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1-3. szám

DR. BÉKY ZOLTÁN elnök:

A feltámadás bizonyossága

Húsvét a feltámadás és az új élet ünnepe. A nagypénteki Golgota után, amikor az emberi bűn és gonoszság égig csapott s keresztre szegezte és megölte az Isten Fiát, amikor úgynézett ki, hogy minden elveszett, jött a harmadnap, a húsvét hajnala, amikor az emberi gonoszságon és halálon diadalt vett Jézus: Valósággal feltámadott. A feltámadásnak ez a valósága és bizonyossága a mi keresztyén hitünknek, életünknek és egyházunknak egyetlen, sziklaszílárd funda- mantuma. Ez a mi hitvallásunk: “Bizonynyal feltámadott az Ur”.

A feltámadás bizonysága annak, hogy az Isten ígéretei igazak voltak. A megígért szabadító eljött. Szenvedésével, keresztfán való halálával megváltotta az emberiséget a bűntől, a haláltól és kárhozattól, s mindezt megpecsételte diadalmas feltámadásával.

Nem igaz, hogy a feltámadást a tanítványok találták ki, képzelődésük, vágyakozásuk szülte. Hiszen a húsvéti evangéliumnak a legmegrendítőbb tanulsága éppen az, hogy a tanítványok nem is várták a feltámadást. Már a kereszt alól szétfutottak. A szent asszonyok sem azért mentek a sírhoz húsvét reggelén, hogy a feltámadás tanúi legyenek, hanem azért, hogy bebalzsamozzák a Krisztus halott testét.

S hiába voltak a jelek. Az elmozdított kő, az eltűnt őrség. Nem jelentett semmit. Az sem jutott eszükbe, hogy a Megváltó megígérte, hogy “harmadnap feltámad”. Elesett, gyászos maradt a szívük, félelemmel, aggodalommal tele egészen addig, amig meg nem látták, hogy üres a sír, s meg nem hallották az angyali üzenetet: “Mit keresitek a holtak között az élőt”? Nincs itt mert feltámadott” (Lukács 24:5, 6). Óh, micsoda erőt, vigasztalást ad nekünk is, a XX-ik század modern, kételkedő, magalkuvó keresztyénéinek az a húsvéti üzenet. A Jézus él! Krisztus feltámadott! Egyháza él! Az istentagadás, a hitetlenség eme szörnyű korszakában is. Nem veszett el. És nem fog elveszni soha. A tanítványok, a papok megtántorodhatnak, széjjelfuthatnak. A feltámadott Űr jön! Megújítja az ő egyházát, összeszedi az Ő elveszett, szétszórt népét.

Hazug az a beszéd is, amit manapság annyit hallunk, hogy az egyháznak, mint intézményes egyháznak nincs jövője. A ke- resztyénség történelmi hivatását befejezte, s ma már csak mint egy véglegesen lezárult kor megkövesedett intézménye maradt meg és halálra van ítélve.

A húsvét szent bizonyosság afelől, hogy csak annak az egyháznak nincs jövője, amelyiknek nincs hite. Csak az az egyház veszhet el, amelyik nem hisz az élő, a feltámadott Krisztusban. Az egyház ura, a Krisztus, él, legyőzte a halált s “akik Őbenne hisznek, nem vesznek el, hanem élni fognak mindörökké”.

Nekünk magyar keresztyéneknek kettős vigasztalásunk van a húsvéti hitben. Isten nem engedi elveszni a halálban és a pusztulásban az ő magyar népét. Mindaddig amig van egy szent maradék, amelynek szívében él a feltámadott Krisztus, a sátáni kor minden megpróbáltatása, sötétsége és reménytelensége ellenére is: van győzelem, megtar- tattatás, egy szebb jövőt jelentő húsvéti hajnal: Feltámadás!

Ebben a hitben kell élnünk, megúj ülnünk és megerősödnünk. Ebben a hitben kell keblünkre ölelni minden magyar testvérünket, akik hiszik a Feltámadást, akiknek vigasztalójuk a Jézus Krisztus. A nagy történelmi megpróbáltatásnak és népünk szétszórattatásának és sok szenvedésének van egy nagy csodálatos eredménye: ez pedig az, hogy otthon is, idekinn is magyar keresztének és keresztyének megtaláltuk egymást. Rádöbbentünk annak az igazságára, hogy a mai válságos időkben nekünk nem egymás ellen, hanem együtt és egymásért kell küzdenünk — a hitetlenség ellen — a feltámadott Krisztusért és az O Evangéliumáért.

Ez azt jelenti, hogy együtt kell tudni élnünk és a feltámadott Krisztus tanúi lennünk.

Nincsen más út az életre, mint Jézus Krisztus, aki a Feltámadás és az Elet.

2