Fraternity-Testvériség, 1973 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1973-04-01 / 4-6. szám
ADMINISZTRÁCIÓ Az elnök kötelességeit és jogait az Alapszabály 44.-ik pontja írja elő. Ezek között szerepelnek mindazok a tevékenységek és ténykedések, amelyekről jelentésem eddigi részében számot adtam. Az elnöki hivatal ügyvezetését külön bizottság vizsgálja éppen ezért itt csak néhány dolgot óhajtok megemlíteni. Mint a központi hivatal felügyelője a különböző ügyosztályokat ellenőriztem. Kötvényeket, birtokjogi okmányokat, utalásokat, csekkeket Alapszabályunk értelmében átvizsgáltam és ellenjegyeztem. Tisztikari értekezletet 53 alkalommal hívtam össze, amikor is fontos egyesületi ügyek, kölcsön befektetések, bondok vásárlása és eladása közös döntést igényeltek. Kulturális, testvérsegítő és társadalmi tevékenységemet Alapszabályunk által előírt formában gyakoroltam. Számos beszédet tartottam, cikkeket írtam egyházi és világi lapok számára. A hivatalos jelentéseket az előírt testületekhez megtettem. Közgyűlésünk előkészítésében cikkek írásával, programok összeállításával közreműködtem. Egyesületünket az illetékes helyeken és fórumokon képviseltem. Hivatalos lapunkat a Testvériséget, szerkesztettem. Istentiszteleteket nagyobb ünnepeken és hazafias alkalmakkor titkárunkkal megtartottuk. Az Úrvacsorát kiszolgáltattuk. KEGYELETES MEGEMLÉKEZÉS Az elmúlt évben — november 9-én — Egyesületünk volt főorvosa, Dr. Horváth Ferenc, hunyt el 80 éves korában. Több mint 30 évig állott Egyesületünk szolgálatában hűséggel, lelkiismeretességgel és pontossággal töltve be hivatását. Helyébe, mint már jelentettük, Igazgatóságunk Dr. Harsányi Pált választotta meg. Július 18-án Dr. Csorba Jánosné központi hivatalunk tisztviselőnője távozott el az élők sorából. Július 6-án Nt. Szathmáry Bertalan igazgatóságunk volt tagja adta vissza lelkét teremtőjének. Osztálykezelőink közül, február 28-án, Nt. Fe- renczy Pálné bridgeporti, január 9-én Tóth Béla philadelphiai osztályunk kezelői hunytak el. Jelentésem elején említettem, hogy Egyesületünk tagjai közül 390-en hunytak el az elmúlt évben. Az elhunytak emlékének áldozzunk kegyelettel egy perces csöndes imádságban, felállással. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK Központi hivatalunkban több változás történt. Kettő eltávozott, egy elhunyt. Jelenleg központi hivatali karunk a következő: Elnöki hivatal: Tóth Béla, elnöki titkár. Titkári hivatal: Garanyi Dezső, Baksy Tibor, Ács Klára. Pénztámoki hivatalban: Balázs Erzsébet és Simon Irén. Ellenőri hivatalban: Dr. Kőrössy Zoltán, Paschke Katalin, László Gyula, Galánthay-Nagy Katalin, Dr. Végh Jenőné, Nagy Erzsébet és Kiss Ágnes. A legutóbb felvett két hivatalnöknő esküjét — szokáshoz híven — az igazgatósági gyűlés keretében fogják letenni. Kiss Károly volt igazgatónk aki kerületéből Miamiba költözött, s Alapszabályunk értelmében nem volt visszaválasztható ez alkalommal utoljára vesz részt gyűlésünkön. Megragadom az alkalmat, hogy úgy a magam nevében, mint egész igazgatóságunk nevében kifejezzem neki elismerésünket hűséges munkájáért, amit nemcsak az igazgatóságban, hanem mint a nagy detroiti egyház gondnoka, s mint az Amerikai Magyar Református Egyház kerületi gondnoka Egyesületünkért végzett. Mi nagyon megszerettük, s nagyon fog hiányozni nekünk. A jó Isten kisérje áldásával további életutján. Ugyanakkor szeretettel köszöntőm Veszprémi Gézát igazgatóságunk új tagját, aki nem új közöttünk, hiszen évekig igazgatóságunknak értékes tagja, s Egyesületünknek alelnöke volt. Isten hozta és tartsa meg miközöttünk. Munkájára Isten gazdag áldását kérjük. Jelentésem végére érve hálás vagyok Istennek, hogy a rengeteg munka elvégzéséhez, a felelősség betöltéséhez, a terhek elhordozásához erőt adott. Hálás vagyok tisztviselő társaimnak, igazgatóságunk tagjainak, hivatalnokainknak, közöttük az elnöki hivatal titkárának, Tóth Bélának, páratlan hűséggel és szolgálatkészséggel végzett munkájáért, valamint szervezőinknek, osztálykezelőinknek Egyesületünk építésében, kifejlesztésében kifejtett hűséges munkálkod ásukért. Legyen az elmúlt esztendőnek minden elért eredményéért és áldásaiért hála és dicsőség a mi megtartó Istenünknek. DR. BÉKY ZOLTÁN elnök AZ ÉN APÁM Az én apám reggeltől estig. Izadva lot, fut, robotol Az én apámná1 nincs jobb ember Nincs, nincs sehol. Az én apám dolgozik és küzd, Nála erősebb nincs talán Hatalmasabb a királynál is Az én apám. 8