Fraternity-Testvériség, 1973 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1-3. szám
GYÖNGYSZEMEK PETŐFI VERSEIBŐL Munkácsy Mihály: Petőfi búcsúja a szülőháztól. SZABADSÁG, SZERELEM! Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. Pest, 1847, január 1 FEKETE KENYÉR Miért aggódol, lelkem jó anyám, Hogy kenyeretek barna, e miatt? Hisz meglehet: ha nincs idehaza, Tán fehérebb kenyérrel él fiad. De semmi az! csak add elém, anyám, Bármilyen barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobb ízű énnekem A fekete, mint máshol a fehér. Szalkszentmárton, 1845, július 13-21 között SZEPTEMBER VÉGÉN Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldéi a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takaró el a bérei tetőt. Még ifjú szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét ha jam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet... Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sírom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fej fámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyüimet érted, Ki könnyedén elfeledéd hívedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! Kohó, 1847, szeptember EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET... Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág, Amelyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, istenem, Ne ily halált adj énnekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; Legyek köszirt, mit a hegyről a völgybe Egel-földet rázó mennydörgés dönt le... — Ha majd minden rabszolga-nép Jármát megunva síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: „ Világszabadság!” S ezt elharsogják, Elharsogják kelettől nyugatig, S a zsarnokság velők megütközik: Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjúi vér ki szivemből, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva. — Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes, lassú gyász-zenével És fátyolos zászlók kíséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság ! Pest, 1846, december 4
