Fraternity-Testvériség, 1973 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1-3. szám
Dr. Béky Zoltán: PETŐFI SÁNDOR ÉS A MAGYAR SZABADSÁG 1823 -1973 A sötét magyar égen — az elmúlt másfél évszázad alatt — a legcsodálatosabb magyar üstökös Petőfi Sándor volt. A szabadság tündöklő csillaga, fényes napja, amely nemcsak egy kis országot, hanem egy egész világot ragyogott be vakító fényességével. A zsarnokságnak, az emberi jogok eltipróinak halálos ellensége, rettenthetetlen ostorozója, aki nem csak lánglelkű szavaival harcolt a zsarnokság ellen, hanem fiatal életét áldozta fel a segesvári harcmezőn a zsarnokság elleni harcban. Ma születésének másfél százados évfordulójánál megállunk s a zsarnokság otthoni és a világ minden táján szétszórt áldozataira emlékezünk és kegyelettel áldozunk a magyar szabadság legnagyobb géniusza, harcosa: Petőfi Sándor emléke előtt. Petőfi Sándor a nagy magyar alföld szülöttje, aki rövid 26 esztendeig tartó élete során egy egész nemzetnek gyújtott világító szövétneket, amely ma is fénylő világosság nemcsak az otthoni, hanem az egész nagy magyar éjszakában, az elszakított részeken, a világ minden táján szétszórt magyarság számára. Élete egészét áldozta oda a magyar népért, az örök, a szabad, a független magyarságért. Csodálatos költészetében legelső helyen áll a szabadság szent és magasztos gondolata. Ő a klasszikus szabadság, a tiszta demokrácia fogalmát hirdette meg nemcsak verseiben, hanem életében és halálában is. A népből jött, a magyar valóságból és az egész magyar népnek követelte az ember legszentebb jogát: a szabadságot. A magyar nép történetének legszentebb napjaiban Ő volt az egész magyar nemzet szívverése, az első március 15-én, a Pilvax kávéházban és a Nemzeti Muzeum lépcsőin, amikor felzendült ajkán a Nemzeti Dal: “A magyarok Istenére eszküszünk, esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk.” A kivívott magyar szabadságért halt meg a segesvári csata mezején. Ügy tűnt el mint ahogy aláhull az üstökös az égről a nagy ismeretlenségbe. Azzal a nagy különbséggel, hogy Petőfi Sándor géniuszának fényessége ma is világít, ma is buzdít, ma is lelkesít, hogy azért az elveszett magyar szabadságért mi is éljünk és ha kell, haljunk, mint nagy géniuszunk Petőfi Sándor. A régi haza földjén is ma nagy Petőfi ünnepségeket rendeznek. Tagadhatatlan, hogy a nép legjobbjai, kiváló írók, költők, művészek és tudósok az igazi Petőfit ünnepük otthon is, azt a Petőfit, aki az egész magyar népé. De ők nem mondhatják el és nem kiálthatják világgá, hogyha ma Petőfi élne, éppen úgy szembe szállana, megáljt kiáltana a magyar népet elnyomó, kizsákmányoló idegen zsarnokságnak, mint az első március 15-én. Nem mondhatják el, hogy Petőfi Sándor a történelmi Magyarország egész népének a szabadságáért küzdött. Azért az egész magyar földért is, amely magába foglalja a Kárpátokat, le egészen az Al-Dunáig. Petőfi Sándor lelke velünk együtt tiltakozik az ellen az iszonyatos ország és nemzet-csonkítás ellen, amelyet a magyar néppel szemben elkövettek és amelyeknek az ő szellemében ma már csak mi szabadföldön élő magyarok lehetünk a szószólói. Nekünk kell világgá kiáltani, hogy a szabadság szent és oszthatatlan, s addig nincs szabadság az atyák véráztatta földién, míg csak a rendszer kiváltságosai élvezik azt, de a magyarság milliói elnyomottak, másodrangú polgárok, vagy megtűrt idegenként kezelt magyarok az ősi földön. Petőfi örök szellemiségét és költészetét tagadják meg azok, akik lemondanak arról a szabad hazáról, amelyért Petőfi élt és drága, fiatal életét feláldozta. Az a haza pedig a teljes magyar haza, Petőfi országa és Petőfi hazája. Mit szólna Petőfi a mai magyar kormány irodalom- politikájához, amint a debreceni anyanyelvi konferencián jelentették be, hogy van: támogatás, tűrés és tiltás. 2
