Fraternity-Testvériség, 1970 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
üzen az Ige? Mit nyert Ezékiás abból a sok csapásból, keserű tapasztalatokból, amikor úgy nézett ki, hogy minden elveszett, mikor olyan közel volt a vég, a halál? Mit értett a szabaduláskor szivéből felszakadt vallástétel alatt!! “Oh Uram! Te általad van és él minden! S Te benned van teljességgel élete az én lelkemnek.” Azt értette és azt vallotta, hogy Isten nélkül végkép nem lehet élni. Ez a legnagyobb, legmegrázóbb üzenete az Igének a mi számunkra is: Népek, nemzetek, leigázottak és szabadok, szegények és gazdagok halljátok meg: Isten nélkül nem lehet élni. Ezékiás látott életében jobb napokat, amikor nemzete boldog volt. Amikor jó esztendők voltak, béke volt kivül és béke honolt belül. Nem volt elnyomás, rabság, sem belül sem kivül ellenség. Mindenkinek volt kenyere, biztonsága, kicsiny otthona. Mindenki élvezhette a béke, a szabadság áldott esztendeit. S egyszerre csak mint a villám csapás a derült égből, jöttek a próbák, nyomorúságok, meghurcoltatások, csapások: egyéni, nemzeti életben. Úgy nézett ki, hogy minden összeomlott, mindennek vége. Szembe kerül a pusztulással, a romlással, a véggel. Szembe kerül a halállal. S ebből a megrázó találkozásból tanulja meg, hogy az életben az egyetlen és végső bizonyosság : az Isten. Hogy Ő nélküle nem lehet élni. Nem élhetnek nélküle az egyének, nem élhet nélküle a nemzet. Nekünk is rá kell jönni egyszer, hogy hová jutottunk, amikor száműzni akartuk az Istent? Hogy minden romlásunknak, pusztulásunknak az oka, hogy Isten nélkül akartunk élni, országot visszaszerzni, jövőt épiteni. Rá kell döbbennünk amit az Ige mond. hogy Isten nélkül nem lehet élni, jövőt épiteni. De ez áll egyéni életünkben is. Amig jól megy dolgunk, rá se hederitünk. Amig fiatalok, egészségesek vagyunk, nem törődünk vele. De amikor darabokra hull körülöttünk az élet, meghal valaki, akit nagyon szerettünk, a hitvesünk, a gyermekünk. Csalódunk valakiben, akiért tüzbe mentünk volna s a csalódás halálig sajgó sebet üt szivünkön, annyi csapás zuhan ránk. Elvesztünk mindent, amit egy életen át gyűjtöttünk. Akkor sirunk, gyötrődünk, s a reménytelenség, kétségbe esés éjtszakáján fal felé fordítjuk könny áztatta orcánkat, mint Ezékiás és kétségbe esetten nyújtjuk ki kezünket az után a kar után amelyik megtarthat, amelyik egyedül segithet: az Isten karja után. Ezt a segítséget nem találhatjuk meg semmiben. Sem pénzben, sem hatalomban. És ilyenkor alányul az Isten és szól a Próféta által: “Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, imé napjaidhoz még 15 esztendőt adok.” S mint Ezékiás, kijutunk a halálnak völgyéből, örömmel és hálaadással kiáltunk: Oh, Uram! Te meggyógyitottál, kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből. Te általad van még élet, van még jövő”. Egy lelkipásztorra rázuhan a csapások tömege. Elveszti hitvesét, gyermekeit. Úgy érzi körülötte összeomlott a világ. Vasárnap felmegy a szószékre, felmutat egy képet rajta a keresztet: a megfeszített Jézus. Körülötte minden sötét, de ha tüzetesen nézed a képet, látod, hogy a sötét háttérből egy másik alak emelkedik ki. Egy másik alak áll ott sejtelmesen: az Isten alakja. Az O kezei tartják a Jézust a kereszten. Egy másik arc, szenvedéstől jobban megviselt arc néz rá: az Isten arca. Igen, mondja a csapásoktól megostorozott prédikátor: az Isten jelen van. A segítsége jelen van a nyomorúságok, csapások közepette. Amikor beborul az ég, amikor úgy néz ki, hogy minden elveszett, amikor bizonytalan, reménytelen a jövő. Igen, az Űr szabadit meg. Egyedül az Ő benne vetett hit által tartatunk meg. Egyedül Ő képes napjainkhoz napokat, esztendőinkhez esztendőket toldani. Kálváriát járó magyar nép, arcul vert, szétszaggatott ország, önmagaddal is meghason- lott, perbe szállt nép: értsd meg, hogy Isten nélkül nem lehet élni. O mentett ki a világomlásokból, Ő tartott meg, Ő hozott el ennek az új esztendőnek a kapujához. Ő fog megtartani a jövőben is. Csak Ő benne bízzatok! Csak erősen fogjátok az 0 kezét és erősen fogjátok 3
