Fraternity-Testvériség, 1969 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
DR. BÉKY ZOLTÁN: ‘‘Tiszteld atyádat és anyádat” Anyák napja nagyon szép és kedves alkalom. A református keresztyén ember lelkivilágába is nagyszerűen beleillik, hiszen alkalom a hálaadásra. Hálaadás azért a nagy isteni ajándékért, melyet édesanyánkban kaptunk. S éppenséggel a református hit az, amelyik a keresztyén életet, mint az Isten kegyelméért való emberi hálaadást vallja és akarja élni. Szinte magától értődik, hogy hitünk s életünk Istennek imádságos lélekkel hálát ad az édesanyának áldozatos szolgálatáért. Van azonban az "anyák napja” szokásának egy érdekessége. Ez pedig az, hogy ez a nap, mely annyira hagyományossá lett az életünkben, hogy sokkal öregebbnek gondoljuk, a huszadik századnak, tehát ennek a rohanó, zavaros és összekuszált modern kornak a szüleménye. Nem abban a korban született meg az "anyák napjának” gondolata, amelyikben magától értetődő volt, hogy "tiszteld apádat és anyádat”, hanem egy olyan korszakban, amikor veszedelmesen ennek az ellenkezője kezd valósággá válni. Nincs-e kimondhatatlanul tragikus jelentősége annak a ténynek, hogy a huszadik században az emberiséget egy külön "anyák napjával” kell figyelmeztetni arra, ami évszázadokon keresztül természetes és magától értetődő szentség volt? És éppen ennek az egy különleges napnak esetében nem ugyanaz történik, mint igen sok keresztyén ünneppel ? Anyák napján virággal és ajándékkal ünnepiünk, de jaj, sokszor csak az év egyetlen napján. S mi lenne, ha még anyák napja sem lenne! Nincs szebb keresztyén élet, mint az, amelyik a hét minden napját megszenteli és áldássá teszi embertársainak és saját magának. Nincs szebb anyák napi ajándék, mint az a gyermeki hálaadás és figyelem, amelyik nemcsak az esztendőnek egyetlen egy napján, hanem mindég és mindenkor megnyilvánul az édesanya iránt. Az édesanyában nemcsak a mi anyánkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mint példamutató hitvestársát annak, akit Istennek ötödik parancsolata anyák előtt említ: atyánkat. A családi élet egészének szentségét kell visszaállítani és gyakorolni mindenek előtt! Ha van még remény a jövő nemzedék életének keresztyén értelemben történő megreformálására, az csak a teljes családi életnek Isten szövetségében való bibliai értelmezésű vállalása által lehetséges! Házaséletük nehézségeitől megfutamodó anyák sajnos közismerten ismertek arról, hogy gyermekeiket elkényeztetik és nem azt adják a gyermekeiknek, amire azoknak valóban szükségük van, hanem mindent, amit az emberi önzést korán tanúsító gyermek akar! Korunk sok-sok családi tragédiáját az ilyen gyermekek későbbi viselkedése csak betetőzi, nem okozza. A tragédia abban van, hogy az isteni teremtés rendjét megrontó szülők gyermekei soha nem látták és tapasztalták, hogy a házasélet és a családi élet szentség. Isteni ajándék és mint Istentől kapott ajándékot hálaadással kell elfogadnunk és azzal mindennap úgy élnünk. Ma sem adhatunk jobb választ eme fájdalmas kérdésnek megoldására, mint Istennek parancsolatát, melyet hitük szerint élő és szenvedő atyáink igy tanítottak és hagytak drága lelki örökségképpen mi reánk Hitvallásunkban: "Mit kíván az Isten az ötödik parancsolatban? — Azt, hogy atyám, anyám és minden fölöttesem iránt teljes tisztelettel, szeretettel és hűséggel viseltessem és magamat mindennemű jó oktatásuknak és büntetésüknek illő engedelmességgel alávessem és még az ő fogyatkozásukkal szemben is türelmes legyek, mivel az Isten az ő kezük által akar igazítani.” AZ ANYASZÍV Egyszer egy legény az eszét vesztette, — Hallga csak, hallga! — Egyszer egy legény az eszét vesztette, Szeretett egy asszonyt, de a’ nem szerette. Küldte az asszony: Menj, öld meg anyádat, — Hallga csak, hallga! — Küldte az asszony: Menj, öld meg anyádat, És hozd el a szivét ölbeli kutyámnak. Ráállt a legény, hazament... megtette ... — Hallga csak, hallga! — Ráállt a legény, hazament... megtette ... Megölte az anyját s a szivét kivette. Hát amint vinné futva, iramodva, — Hallga csak, hallga! — Hát amint vinné futva, iramodva, Felbukik s a szivvel elgurul a porba. És a mint gurul... egyszer csak fennszóval — Hallga csak, hallga! — És a mint gurul... egyszer csak fennszóval lm hallja a legény, hogy a szív megszólal. Megszólal a szív, sírva panaszosan — Hallga csak, hallga! — Megszólal a szív, sírva panaszosan “Jaj! — Nem ütötted meg magadat, fiam!” Kiss József 2
