Fraternity-Testvériség, 1969 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1969-03-01 / 3. szám
I Ábrahám Dezső püspök: Az Egyház és az Egyesület Ha visszatekintünk az Amerikai Magyar Református Egyház és az Amerikai Magyar Református Egyesület több mint hét évtizedes munkájára és kapcsolatára, akkor az örökkévaló Isten iránti hála kell, hogy megtöltse a szivünket. A mi gondviselő mennyei Édesatyánk örök végzése és bölcs akarata hivta éltre mind a kettőt a múlt század utolsó éveiben. A kezdet kezdetétől napjainkig gyülekezetek alakultak és az egyesület erősödött. S ha időközben több kisebb egyház meg is szűnt, újabb és újabb templomok épültek olyan helyeken ahová magyar népünk tömegesen költözött, mint pld. Kalifornia és Florida. De ugyancsak elmondhatjuk, hogy Isten gondviselő akarata hivta életre az Amerikai Magyar Református Egyesületet is olyan közös feladatok ellátására, amelyeket a már akkor, 1896 - 1907 táján, több felekezetre oszlott reformátusságunk, külön külön nem tudott megoldani. Első sorban is egy cél hozta létre mind az egyházat, mind az egyesületet itt Amerikában. Az egyik ilyen cél az volt, hogy összetartsák magyarságunk fiait és leányait, akik a hatalmas országban szervezet nélkül hamar szétszóródtak volna. Az akkori vezetők nagyon jól tudták azt, hogy összefogásban van az erő. Ma sem szabad azért lekicsinyelni ezt a szempontot, mert ha körülnézünk az országban, bizony sok áldott kezdeményezésnek láthatjuk a temetőjét. Az maradt meg az elmúlt két világháborús roppant gyorsan száguldó és sok problémával teljes modern időben, amit eleink jó céllal és erős szervezettel alapítottak meg. így megmaradt Amerikában a magyar reformátusok egyházi szervezete, igaz, hogy még mindig külön felekezeti megoszlottságban, de élnek, és él az Amerikai Magyar Református Egyesület is s Isten kegyelméből fejlődik és esztendőről esztendőre gyarapszik. A második világháború után és az 1956-os orosz elnyomás elleni magyar forradalom után, különösen is sok magyar érkezett az Egyesült Államokba, milyen jó lenne, ha ezek a magyarok is számba vennék, hogy mennyi minden kezdeményezés dőlt porba, milyen sok értéket sodort el az élet és ha meg akarjuk menteni magyarságunkat, fenntartani addig, ameddig Isten is engedi a magyar nyelvet, akkor ma minden magyarnak FT. NAGY LAJOSNÉ . . . kifejezni, mint ő. — Dr. Harangi László, dr. Bütösi János, Ft. Daróczy Sándor szolgáltak, majd a Versail- lesi-temetőbe vonult a végeláthatatlan autósor és a sírnál Nt. Elek Áron, Nt. Marton Sándor valamint Ft. György Árpád imái után elénekeltük az ősi magyar gyászéneket: “Nincs már szívem félelmére...” Béke poraira! — FELTÁMADUNK! (sz. j.) köztünk van a helye: együtt kell építeni az egyházainkat és az Amerikai Magyar Református Egyesületet. Az egyházak és az egyesület összefogásából származott eddig is az amerikai magyarság nagyrészének az ereje és erre van a jövőben is szükség. II. Van azonban magyarságunk összetartásán túl egy olyan másik cél, amit jó figyelembe vennünk a mai időkben különösen is: az t. i., hogy mind az egyház, mind az egyesület a hit fundamentumára, a Szentirás alapjára épült. Biztosították ezt a mindkettőt szervező és alapitő lelkipásztorok, és Istenben bízó presbiterek. Ezen épülve erősödött meg mindkét intézmény épülete. Ez volt az az összekötő erő, ami a fejlődés során mindkettőt jellemezte. Segítséget kellett nyújtani az uj világba érkezett magyaroknak, gondoskodni kellett az árvákról, özvegyekről és aggokról. Ezért van az, hogy ilyen bibliai igékkel találkozunk a régi iratokban: “Cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi bitünk cselédeivel.” Vagy “Aki egy kis gyermek gondját felveszi, az az én gondomat veszi fel.” És “aki bőven vet, bőven is arat.” Vannak más egyesületek is nagy Amerikában, amelyek kiállták az idő próbáját, de magyarság és hit szempontjából egyik sem hasonlítható össze az Amerikai Magyar Református Egyesülettel. 1921-ben megalakítják az összes egyházak támogatásával s főleg az Egyesület anyagi erejével a szabad világ egyetlen református árvaházát és aggmenházát Ligonier, Pa.-ban, az elmúlt évben pedig felépült a világ magyarság ámulatára a magyar református nyomda is. A magyar református hit és élni akarás olyan csodái ezek, amelyek további összetartásra és az eddigi értékek gyarapítására köteleznek bennünket. Hadd mutassak rá itt még arra az összefogásra, ami az egyházat és az egyesületet általában jellemezte az elmúlt évtizedek alatt. Az egyesület alapitói és leghűségesebb munkásai az egyház kötelékéből kerültek elő. Viszont az egyházaknak sem volt nagyobb lelkű támogató Mecénása, mint az Egyesület. Akkor virágzott az egyház és az egyesület is, amikor békés harmóniában együtt munkálkodva építették a két intézmény falait, amikor megértés uralkodott a vezetők, munkások és tagok között. Nincs ma sem semmire nagyobb szükség, mint az egyház és az egyesület erőinek, a magyarság mentése és hitünk védő bástyáinak építése érdekében való igazi testvéri összefogásra. Magyarságunk és hitünk szempontjából értsük meg a mai modern idők szavát és fogjunk össze egyházak az egyesülettel, vezetők a tagokkal, testvériesen, kéz a kézben, vállvetve, reménységgel tekintsünk a jövendő elé. Társuk szem előtt a biblia jelmondatot: “Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki, bizonyára senki sem!” 6
