Fraternity-Testvériség, 1969 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1969-02-01 / 2. szám
UJ MÁRCIUST VÁRUNK... Március tizenötödikét nem ünnepük Magyarországon. A nagy ünnep ma odahaza április 4.-e, “hazánk felszabadulásának ünnepe.” Olyan ez, mintha március 15 helyett a világosi fegyverletétel szomorú napját ünnepeltetnék otthon. Éppen ezért kettős felelőssége van az amerikai magyarságnak és az országhatárokon túl élő úgynevezett “nyolcadik törzsnek”, hogy életben tartsa a magyar szabadság igazi ünnepnapját: március 15.-ét! Március 15-kén nem csupán egy hazafias ünnepnek a megtartásáról illetve meg nem tartásáról van szó. Sokkal többről! Arról hogy a márciusi program tulajdonképen még ma is a holnap Magyarországának az egyedüli útja és programja. A márciusi ifjak követeléseit 12 pontban foglalták össze. Jó lesz, ha emlékeztetőül ideiktatjuk a történelmi 12 pontot: 1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Budapesten. 3. Évenkénti országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereget. 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszéket, képviseletet egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra ; magyar katonákat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai státusfoglyok bocsáttassanak szabadon. 12. Kívánjuk az uniót Erdéllyel. Egyenlőség, szabadság, testvériség! Mintha majdnem minden egyes pontnak megtalálhatnék a mai megfelelőjét. Hogy divatos kifejezéssel éljünk, a történelmi, márciusi 12 pont százhúsz év előtti megfogalmazásában is: exisztenciális érvényű. Azok megvalósitása a magyar jövő útja! Ma is kívánjuk a sajtó szabadságát és a valóságban létező cenzúra eltörlését. A magyar nép igazi akaratát kifejező újság, folyóirat és más sajtótermék megjelenését. A modern magyar költészet egyik legcsodálatosabb alkotása: “Az egy mondat a zsarnokságról” mind e mai napig még egyetlen egy gyűjteményes kötetében írójának nem jelenhetett meg. Van é “felelős minisztérium”, mely a magyar népnek vagy a magyar nép által szabadon választott országgyűlésnek felelős? Amint az első márciusi ifjúság joggal lázadt fel az ellen, hogy a magyar nép sorsát a bécsi kamarilla intézze, ma is jogos ez a követelés, hogy népünk ügyét maga a magyar nép felelős kormánya intézze. Az “évenkinti országgyűlés” követelése is azonos joggal érvényes 120 évvel ezelőtt, mint most. Az egy párt által kijelölt és választott “országgyűlés” semmiképen nem nevezhető annak. A történelem folyamán, amikor erre lehetőség adódott, a magyar nép mindig kinyilvánította akaratát a szabadság és függetlenség eszméje mellett és ezen a jogon ma is követelni kell a szabad választásakot Magyarországon. Ma már úgy mondják nincsennek jobbágyok és nemesek, mint 1948 ban, de van a hatalmon lévő “uj osztály” és az elnyomott nagyar nép. Nincs jogegyenlőség ott, ahol a hatalmon levők különös előjogokat élveznek és a dolgozó népnek pedig csak kötelességei vannak, de jogai nincsennek. “A magyar katonákat ne vigyék külföldre!”. 1848-ban, tudjuk, hogy a magyar katonákból álló sorkatonaság nagyrésze az ország határain kívül állomásozott. A márciusi ifjúság azt követelte, hogy a nemzeti hadsereg az országot védje és annak határain belül szolgáljon. Miért parancsolták ki a magyar katonaságot a múlt nyáron? S ha már kiparancsolták miért nem tartatták meg velük az ezer éves Magyarországnak legalább azt a magyar lakta részét, amelyet Trianonban elraboltak? De kísértetiesen aktuális a 10-ik pont is: “a külföldieket vigyék el tőlünk” . . . Több, mint két évtizede egy idegen elnyomó hadsereg tarózkodik Magyarországon. Lehet é jogo2
