Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-02-01 / 2. szám
kai magyar református gyülekezetekben szolgáló lelkipásztoroknak sem közömbös az Istentől az ő gondjaikra bizott atyafiak biztonsága sem. De nemcsak ez a nagy evangelizátor, hanem az amerikai egyházi élet vezetőemberei is sokat beszélnek arról, hogy igenis vannak olyan gyakorlati kérdései az életnek amelyről a lelkipásztornak nem szabad hallgatnia. Ha sokszor nem is értünk egyet a manapság oly divatos aktivizmussal az amerikai protestáns egyházi életen belül, annyit azonban el kell ismernünk hogy református keresztyén voltunk éppenséggel rá kényszerít bennünket arra, hogy az élet teljességét kell vállalnunk és ahhoz lényegesen, elsődlegesen hozzátartozik a testvérsegités szeretet szolgálati munkája, amelyért van, él és működik az Amerikai Magyar Református Egyesület. Csak néhány gondolatot említek meg, hogy gyakorlatilag miben lehetnek a lelkipásztorok Egyesületünknek és munkásainknak a segítségére. Egyesületünknek sohasem voltak és nincsennek egyházellenes, vagy lelkipásztor ellenes céljai. Egyesületi munkásaink kivétel nélkül a múltban is és a jelenben is, amerikai magyar református életünkben vezető szerepet töltöttek illetve töltenek be. Számtalan hűséges gondnok pénztárnok, presbiter, vasárnapi iskolai tanitó és egyháztag végzi az Egyesület szervezési illetve kezelői munkáját. Sokat tehet eg3T-egy lelkipásztor azzal, hogy nekik segít, mert a lelkipásztornak ismernie kell a gondjaira bizott nyáj minden tagjának körülményeit, igényét, nehézségeit: nekik segit konkrétan akkor, ha egyesületi munkásainkat, szervezőinket, osztálykezelőinket címekkel, jó tanácsokkal, figyelmeztetései segíti. Azután példamutatásban. Mi megvagyunk győződve, hogy a lelkipásztor példamutatásától rengeteg függ az Egyesület és a gyülekezet modern viszonyulásában. Ha a lelkipásztor Egyesületünk tagja és ezt a felelőséget komolyan veszi, végzi és annak gyümölcseit családtagjaitól sem vonja meg, akkor a jó példa a leggyümölcsözőbb tanitás lesz a gyülekezetben is. Mint lelkipásztorok megemlékezünk-e a szószéken arról a testvérsegitő szeretetszolgálatról, melyet Egyesületünk népünkért végez. Nincs mit szégyclni azon, hogy hivatkozunk a Bethlen Otthonra, árva és öregszolgálatunkra, melyet végez a mi Egyesületünk. Egyesületünknek a testvérsegités és szeretetszolgálat eme nemes és nehéz munkájában szüksége van egyházaink és a lelkipásztorok mindennemű segítségére. S hisszük, hogy Egyesületünk jövőjét eredményesen csak úgy munkálhatjuk, ha kölcsönösen elkövetünk mindent, hogy Egyesületünk, egyházaink, lelkipásztoraink, egyesületi munkásaink, szervezőink és osztálykezelőink között ez a jó viszony, közös együttmunkálkodás minél intenzivebb legyen. <3c d* CM---Nagy István: MÁRCIUS 15. Magyar Böjt “Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.’” (János 8:32) Március 15-c egy csodás szimfóniának, a 48-as időkben volt nagyszerű preludium Szimfóniának, melyben — mióta magyar van, — először hongolódtak egybe a legkülönbözőbb hangszerek, melyeken eddig kiki a maga nótáját fújta. Azért is lett az “sirva vigadás.” De most közös nevezőre jött főur és jobbágy, polgár és katona. Csak az volt a baj, hogy nemsokára “jazz” lett belőle. Mint a TV-ben látjuk, mikor kilép a karból hol a trombitás, hol a saxophonos, mintha az ő stimmje volna a legfontosabb. — Pedig nagybőgővel nehéz szerenádot adni, s magyar fülnek nem vág az, ha a jazzdob veszi át a primhegedü szerepét. Hogy az a szimfónia miért nem birt kibontakozni s eljutni diadalmas kifejtéshez, érdemes elgondolkozni rajta. Ma már tisztábban látjuk. Még az akkori londoni lapok is megállapították, hogy mi birtuk volna hanggal. A “kardalosok” ugyanis, — a nép, — mely mindent odaadott a hazának, melynek ő volt egyedül mostoha gyermeke, — csodákat müveitek. De előjött a féltékenykedés, s egyik baklövés a másikat követte. Félreállitották az egyetlen katonai géniuszt, Görgeyt, s helyére állitatták azt, akit nem annyira a magyar ügy, hanem inkább saját, eltiport lengyel hazája érdekelt. S a cár, aki már akkor a Kaukázusban harcolt egy fronton s utálta a Habsburgokat, de még jobban gyűlölte a lengyeleket: ezért segített bennünket legázolni. Kapkodás volt, ahol következetesség kellett volna. Aztán meg azoknak, akik a fehérebb kenyeret ették, nem f tilt a foga a fegyelemhez. Több igazság, mint humor van abban, ami a nemesek katonai szellemére vet világot, hogy mikor “jobbra nézz”-t vezényelt a hadnagy, megszólalt egyik félhangosan: “ebnek parancsolsz! — Csak azért is; balra nézek!” Sokszor volt tragédiánk oka, hogy nem oda néztek, ahová kellett volna. Otthon ilyenkor már ibolyát szedtünk, mint kisdiákok. Itt meg sokfelé még minden hó alatt van. De talán megfelelőbb háttér is ez a magyar márciushoz. Nekünk, idegenbe szakadt magyaroknak is, nehezen tavaszodik. De csak a medve engedheti meg magának, hogy a telet átaludja. Mi, mint a magyar paraszt tette, szedjük elő rozsdás és tört szerszámainkat; hozzuk rendbe, ha “jobb gazdasági évet” akarunk. 3
