Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-09-01 / 9-10. szám
amikor az említett kislány talán még beszélni sem tudott. Azután amint kutattam gondolataimban, hogy hol találhatta meg a forrást ahol az ő lelke igy megtelt magyarság szeretettel és ajka magyar igékkel, akkor jutott az eszembe, hogy több mint négy éven keresztül volt a Bethlen Otthon nyári iskolájának tanulója. Szebb, tisztább, szivet melegitőbb elismerést soha senki nem tett a mi szolgálatunkkal kapcsolatban, mint az a kislány gyönyörű szavalatával egyik diaszpóra magyar közösségünk előtt. Szerintem ezek azok a nagy csodák, amelyeket Egyesületünk szolgálatával és kibeszélhetetlenül nagy anyagi áldozatával megvalósít itteni magyarságunk életében. Öröm jelenteni, hogy ezt a munkát a nyáron is szép és csodálatos eredménnyel tudtuk elvégezni a Bethlen Otthonban. Talán még soha sem szállt a magyar dal gyermek ajkakról olyan jó kedvvel mint az idén. Vizsgánk valóban az itteni magyar lélek ünnepe volt. Ezen a délutánon a lelkűnkbe ékelt magyar siratófal az örömnek és kacagásnak színhelyévé lett. Itt megvalósult mielőt- tünk egy kis magyarhon, éneklő lányokkal, táncot járó magyar leventékkel. A tanulók felrajzolták a táblára a régi Istentől kimért Magyarországot. Ott úgy láttuk, hogy a magyar föld szétszórt csonkjai egybe mentek. Mint hervadó virág a vizek illatára, az eltikkadt magyar élet kivirágzott. Elrabolt hazánk tájegységei egymásra találtak. Ismét egybe kapcsolódtak mint láncszemek. Könnyes volt a kacagás a szülők szemében és kacagást jelentett a könny is ezen a csodás délutánon. Mélyen szántó és szivünkig ható ünnepi beszédeket tartottak Ft. Dr. Béky Zoltán egyesületi elnök, Eszenyi László egyesületi ellenőr, Daróczy Sándor intézeti igazgató. A nyári iskola vezetője most is a nagyon tehetséges fiatal lelkipásztor Kovács Zoltán volt. A tanítók és felügyelők pedig olyan szép munkát végeztek, hogy az egyesületünktől ezért kitüntetést is nyertek. Mint ahogy a szülők szeme megtelt könnyel a csodálatos versek, táncok, bizonyságtételek kapcsán, úgy ragyogott fel a tanulók szeme és arca amikor egyesületünk elnöke és ellenőre kiosztotta a sok adományt. A nagy gondot és törődést igénylő nyári iskolában pedig az apa és anya nehéz szerepét és mindenre kész áldozatát Daróczy Sándor igazgató és Neje töltötték be. A kitűnő búcsú vacsorán a vendéglátó szives házigazdák szintén Ők voltak. Illesse hála és köszönet őket nehéz szolgálatukért. Csia Kálmán MINT JŐB Mint Jób, oly mélyre estél, nemzetem, S a férgek lakomáznak Megtöretett, fekélyes testeden, S e testen a fekélyek, a sebek Oly szörnyűségesek, hogy borzad tőled És undorodik önnön gyermeked És minden élő állat fut előled. Mint Jób, oly mélyre estél, nemzetem. Mint Jób, oly mélyre vettettél alá, S királynak és bírónak ült föléd, Kit tapostál az utcán: a szemét. Mint Jób; oly mélyre vettettél alá. S én mi legyek most: Üj Jeremiás, Ki tiz körmével a temetőn ás És kikaparja gyötrődve a múltat, A ragyogót és az árnyékba hulltat És szemével a jövendőbe réved, És nem lát jövendőt, csak véget, véget..! Én mi legyek most: új Jeremiás! Vagy Cassandra legyek, ki haját tépi. S az égő házban szeretne bennégni, S az égő házból sikolt jajszava, Hogy jaj, jaj, miért neki volt igaza! - Tán Cassandra legyek, ki haját tépi?! Szóljak hozzád népem, Jób feleségével, Nem nyújtva enyhet és vigaszt nem hozva: “Halj meg, poklos, az Istent megátkozva!” Szóljak hozzád népem, Jób feleségével?! Vagy érjek csöndben a fák gyümölcsével S gyümölcs-érlelni hagyjam az Időt, S a bosszút, átkot, bízzam Tereád Isten, ki ha majd egyszer üt az óra, Szólsz: “Kelj fel, népem, elég volt a próba!” AZ UJ LELKIPÁSZTOROKHOZ Irta: TOLLAS TIBOR Kezdjétek újból szamárháton, vagy gyalogosan, mint a Mester. Törődjetek az elesettel. A földek, gyárak milliót ne csak szavak vetése várja. De lépjetek az ő nyomába. Legyen tiétek, amit láttok. — magas toronyból szól a Sátán. — Ne szédüljetek kincse láttán. Vessétek le a cifra szűrt is. Legyen tiétek — ne a pompa, nyájatok gyapja, — de a gondja. Ha kell, hát kapát, kalapácsot vegyetek újra kezetekbe, úgy nézzetek ellenetekre. S lépjetek mint a Tizenkettő, a diadalmas ut elébe. Drágább kereszt, mit néktek szánt ő, egy megcsalt népnek szenvedése. ERDÉLY FELÉ A FIAIMMAL Mi tagadás: már haza mennék ennyi nagy kóborlás után, de attól tartok, megugatna leghübb barátom: a kutyám. Az elbocsátó, régi házat is látni szeretném nagyon, de félek, hogy a régi kertben nagy, zöld lángokkal ég a gyom. Megmutogatnám a fiamnak, az Ér s a Kraszna merre foly és Mármaros felől mily szép a kékderengésü hegymosoly. Megmutogatnám a szilágyi vályogszagu kis házakat, amikre a változott idők emésztő tüze rászakadt. Járnánk a gond-kuszált mezőket, a vérsajtoló dombokat s a kezét fogva odasugnám: ne beszélj magyarul sokat. Mert nehéz emlék lett s fájdalom ez a táj, amely még nemrég bízón várhatta haza a letiport álmu Ady Endrét . . . Nekem tilalmas szülőföldem, mert én nem tudok oláhul s gyermekálmaim tarka leple csak szemfedő lesz, hogyha rámhull. FEKETE LAJOS 6
