Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-09-01 / 9-10. szám
Egyesületünk Nyári Iskolájának Vizsgája a Bethlen Otthonban Az amerikai magyar élet délutánján élniakará- sunknak szép bizonyítéka és eredménye az uj Idős Otthonunk és a tavasszal üzemképessé lett nyomdánk. A múlt ősszel amikor a nyomda épület ágyát készítették a hatalmas füldturó gépek fenyőfa csemetéket túrtak ki az utszélére. A kis fákat idejébe elültettük és megmentettük őket az életnek. Azonban egy kis aranyeső bokor ott maradt a földből kitúrva, mint a nagy változás egyetlen sebesültje. Az őszi falevelek szemfedő, vagy takaró gyanánt borították be. Rettentő hideg szelek szárították. Fagyos hópely- hek verték. Kegyetlen téli éjszakák kínozták és tavaszra mégis kivirágzott. Ott feküdt a földön égfelé meredő gyökerekkel, de a tavasz tündére aranyesőt varázsolt koronájára. Nyári Iskolai gyermekek csoportja. Nagy gonddal vettem fel a tavasz ezen csodáját és elültettem. Jó májusunk volt. Meleg tavaszi esők jártak felénk és a haldokló aranyesőt meggyógyították, megmentették az életnek ... Azt hiszem, hogy itt Amerikában amikor együtt ünnepelünk és a magyar élmények, bizonyságtételek, eredmények, csodák, emlékek tavában megfürdetjük lelkünket, az aranyeső csodája valósul meg életünkben. Ami eltaposott, utszélre sodort, elfeledett, földjéből kitépett, meggyászolt, eltemetett magyarságunk feltámad csipkerózsa álmából és kivirágzik. Valahogy igy volt ez már erdélyi kissebbségi sorsunkban is. Minden március tizenötödikén valami szép élményre, nagy magyar csodára vártunk. A legtöbbször meg is valósultak a várt csodák. Valaki egyszer nemzeti szallaggal díszítette fel a főtér öreg gesztenye fáit. Napokat vett igénybe amig lelövödözték azokat a magas fákról a marcona idegen zsandárok. Máskor egy. hegynek az ormán tárogató sirt fel a csendben és olyan volt az nekünk, mint éhezőnek a falat kenyér, betegnek az orvosság. Olyan volt az mint mikor a Messiás azt Jutalom dijak kiosztása. mondta a lánykának; kelj fel és járj és az felkelt és járt. Ilyen magyar élményekre és csodákra nagy szükségünk van az itteni életünkben is. Ez év március 15-én régi kedves barátaim hívtak meg egyik városban ünnepi szónoknak. Érdekes volt megfigyelni, hogy a hármas magyar emigráció együtt ünnepelt. Ilyenkor világnézeti, időbeli külömbségek nem jelentenek semmit a magyar diaszpóra életében. Ha ezt az Óhazában is megtudnák tenni, többet nem volna szükség bitófákra a magyar földön és szeges drótokra a határon. Az ünnepség műsorában egy szám volt amely különösen meghatott mindenkit. Egy kislány magyar ruhába öltözve szavalta egyikét hazafias verseinknek, olyan tökéletes kiejtéssel és mély átérzéssel, mintha csak a magyar színművészeti iskolának lett volna a tagja az első világháború előtt. Ismerem az egész családot és emlékszem, hogy a nagyapja, nekem atyai jó barátom, a magyar nyelvnek és színjátszásnak volt a főpapja. <3 azonban akkor halt meg itt az uj hazában, Vizsgáztató bizottság és tanítók. 5
