Fraternity-Testvériség, 1967 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1967-08-01 / 8-9. szám
A SZÉPSÉG Talán a magyar népmesék Tündérszép Ilonája kelt életre benne, amikor megszületett, azért nevezték volna Ilonkának? Ki tudhatná? Az kétségtelen, hogy legszebb volt a kis városkában. Minden szépségversenyen ő volt a győztes és már országos viszonylatban is emlegetni kezdték. A város polgármestere személyesen kereste fel a szülőket, hogy rávegye őket, nevezzenek be Ilonkával az országos versenyre. Amikor végül kimondták a boldogító “igen”-t a kisváros olyan lett mint a feldúlt hangyaboly. A fényképészek versengve fotografálták a jövő szépségkirálynőjét, táncmulatságokat rendeztek tiszteletére és alig volt kirakat, amelyben ott ne díszelgett volna a fényképe, sőt néhány helyi művész le is pingálta. Az csak természetes volt, hogy elindulása előtti héten a család hívta meg a jóbarátokat és helyi dignitáriusokat. Azon sem lehet csodálkozni, hogy Ilonka belefáradt a sok ünneplésbe, bókba és Jancsival, aki félhivatalosan vőlegényének számított észrevétlenül kiosontak a társaságból. És mi mást tennének a mai fiatalok, elhatározták, hogy egy kicsit kocsikázni mennek. Jancsinak kis német kocsija volt, ami roppant praktikus de nem valami romantikus jármű, ezért elkönyörögték Ilonka édesapjának hatalmas kocsiját és pillanatok alatt eltűntek az éjszakában . . . Szerelmeseknek rendelt varázslatosan szép éjszaka volt. A hold természetesen, ezüst fényben fürdette a tündérien szépséges tájat és a méltóságteljes fenyők a kígyózó müut mindkét oldalán megértőén bólogattak az egymáshoz közel- huzódó fiatalokra. Ilonka éppen arra gondolt, hogy életének legszebb pillanatait éli, amikor egyik oldalúiról csikorogva fordult be egy könnyű sport autó és még gondolkozásra se volt idejük, olyan váratlanul és sebesen, egyenesen nekik tartott. Jancsi egészen ösztönösen és minden erejével a fékre lépett, de már késő volt. A sportkáré mennydörgésszerű robajjal robbant bele a hatalmas túrakocsiba és ez a fülsiketítő hang volt az utolsó följegyzés Ilonka öntudatában. Mikor magához tért, kórházi ágyon volt és ahogy kezét felemelte, hogy sajgó homlokát megtapogassa, érezte hogy fejét kötések borítják. De még jóformán fel sem fogta helyzetét, első szava az volt: — Hol van Jancsi? — Itt vagyok Ilonka, — szólalt meg mellette a fiú előrehajolva. — Irgalmas Isten, — sírta el magát a lány, az orvos pedig szelíden fogta meg a kezét, — Csak nyugodtan, lelkem, minden jóra fordul . . . Hogy fordulhatott volna minden jóra, amikor még csak ezután kellett megmondania a szépségkirálynő jelöltnek, hogy arcának egyik felét összeroncsolta az üveg ... Az összeütközés, hirtelen megállás következtében feje szinte keresztül ment a szél-ellenző üvegen és a millió üvegszilánk az arcát teljesen ösz- szeroncsolta. Nem akarom még csak meg se kísérelni azt, hogy leírjam a jelenetet, amely Ilonkáéknál játszódott le, amikor szülei a kórházból megkapták a telefonjelentést . . . Napok teltek el, amig a sok csillapító és fájdalom-elleni oltás után Ilonka egészen magához tért. De talán ne is tért volna magához, — úgy érezte, — amikor megtudta, hogy szépsége elveszett és igy is hat hónap múlva mehet csak az arc-sebészhez. Csak patakzott a könny szemeiből és türelmetlenül szakított félbe minden vigasztalni, bátorítani akaró szót. * így feküdt, kétsébeesetten, életkedvét elveszítve, amikor valaki szelíden megGagyog! — A 400 éves Heidelbergi Káté ünnepére — Négyszáz év óta szól, ihlet, erősít e szent konfesszió, Ebben mutatkozott be a világnak a reformáció. Pápa, császár, polgár, vagy a szegény pór, akárki! — Hadd vegye! E hitvallás a református lélek fenséges névjegye. A teljes Igét úgy fogja magába, mint a folyót a part, S aki magát bátran sodrára bízza, az biztos célba tart. Úgy tükrözi az élő Kijelentést, mint harmat az eget, S a bűnös ebből megértheti tisztán: az Isten — szeretet! 1. így válaszolt, ha Róma átka dörgött, s ha dúlt a sok csapás: elég nékünk, miénk már az egyetlen, erős vigasztalás, hogy mindenestől, életben, halálban a Krisztusé vagyunk, és bármi essék, veszteségünk nem lesz belőle, csak javunk! A mi Urunk: ur mennyen és földön, s az lesz örökkön át, és hűséges kezéből ki nem ejti népét, tulajdonát; mert drága vérén vette meg, s pokolra ördög sem vetheti, de ember se, ki magát buta gőggel istennek képzeli! Test, vér bálványát, ember dicsőségét szolgálja bárki más, életünk Isten oltárán elégő boldog hálaadás . .. 2. E hitvallás volt erőnk, s az Igével együtt az is maradt. Ez óvott Róma, Bécs csábjótól, német s pogány iga alatt. Mammon, rangkórság ellen orvosságunk, a jobbágy vigasza, s ha szabadságért, jogért emelt zászlót, ez lett a támasza. Ez volt a pajzsunk, s igy maradhattunk mi hívek és magyarok. El nem áltattak rajongás, bigottság, s tévelygő tanok, így született egy szép, igaz kegyesség, tiszta családi kör, hü, áldozatos munka, mely jutalmat nem kívánt senkitől, hasznos tudomány, mit egy cél vezérelt: a nép, a köz java! S e hitvallás emlőjén nőtt közösség igy lett a föld sava! 3. Neveljen ez ma is! Benn dönthetetlen, tiszta Lényeg ragyog, mint nap az égen, s mint megbízhatóan az állócsillagok. Hadd igazodjunk hozzá, mint az ősök nagy nemzedékei, s a nép, az élet, a lélek javáért úgy tudjunk küzdeni! Egy uj világ van ma is épülőben, de jaj, ha nélkülünk! Úgy lesz igazabb, ha hittel és tettel mind beleépülünk. Merjünk álmodni szép jövőt, miről a nyelv most még csak dadog, s dicsérjék Istent alkotó hitünkért, jövendő századok! Bódás János 3
