Fraternity-Testvériség, 1967 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1967-02-01 / 2. szám

-L

Isten Rendelte Vezér...-EMLÉKEZÉS LINCOLN ÁBRAHÁMRAEgy ős római mondás szerint “a nép szava Isten szava”. Ilyet csakis egy pogány mondhat. A történelem lapjai bőséggel szolgálnak cáfolatokkal, sőt nem

is kell a történelem lapjaiban búvárkodni, a napi hírek kellő anyagot nyújtanak erre. Ha keresztyén szemmel olvassuk a történelmet és a napi híreket, nem nehéz meglátni Isten ujját, irányitását a világ eseményeiben.

Százhat évvel ezelőtt történt. Az elnök- választási csatározásban négy jelölt közt oszlottak meg a szavazatok s a négy közül Lincoln Ábrahám, az Illinois állambeli és springfieldi lakos ügyvéd került ki győztesen, kinek politikai meggyőződése a rabszolgatartás területi terjeszkedését illetőleg országosan ismert volt. A választás eredményére a déliek azzal válaszoltak, hogy tizenegy állam kimondta az anyaországból való kiválását, megalakítva a maguk állami szövetségét. Ez alkotmányellenes, tehát lázadó lépés volt. Az egész ország népe a balsejtelmek izgalmával várta a fejleményeket.

Ilyen körülmények közt indult el Lincoln Springfieldről Washingtonba átvenni az ország viharba jutott hajójának kormányzását. Most mikor százados távlatból tekintünk vissza e viharos korszakra minden lelki érzékenységgel biró ember előtt világos, hogy nem a szavazó polgárságnak egy hányada, hanem a jóságos Gondviselés választotta őt ki és küldötte el megmenteni egy országot a széthullástól és egy rabszolga népet kiszabadítani.

Aki a viharos korszaknak a történelmét figyelmesen átolvassa arra a meggyőződésre jut, hogy rajta kivül nem volt még egy másik az egész országban, aki olyan mélyreható bölcsességgel, olyan végnélküli türelemmel — bár szinte leírhatatlan lelki gyötrelmek közt — átsegítette ezt a nemzetet a vérpróbán és lehetővé tette azt a fejlődést, ami ezt az országot a világ legcsodásabb, leggazdagabb és leghatalmasabb államegységévé tette.

Két fundamentális lelki jelenséget találunk Lincolnban, ami szinte egész lényét áthatotta és képesítette az óriási feladat megoldására. Először, volt egy rendíthetetlen meggyőződése, hogy Isten akaratából jutott neki a feladat: megmenteni az országot a széthullástól. Ez az ő életének igazi és egyetlen reldelte- tése, — ezért született, ezért küzdött, készült ötvenkét esztendőn keresztül. Lelkiismerete tiszta volt: nem voltak egyéni ambíciói, nem áhítozott hatalomra, dicsőségre. A politikai konvención, ahol a tisztségre jelölték, jelen sem volt. A minden emberi erőt és bölcsességet túlszárnyaló megbízatást férfiasán elvállalta és kész volt minden tehetségével szolgálni nemzetét.

Mikor a vonat Philadelphiába ért, a titkos rendőrség főnöke azonnal felkereste és tudomására hozta, hogy merénylet készül ellene Baltimoreban. A főnök azt tanácsolta, hogy azonnal, titoktartás mellett szálljon vonatra s mielőtt valaki értesülhetne az úti rend változásáról, siessen Washingtonba, ahol katonai őrség áll rendelkezésére. Lincoln erre nem volt hajlandó. ígéret kötelezte a másnapra tervezett eseményekben szerepelni, bármibe kerüljön is.

Négy éves elnöksége alatt számtalanszor fenyegették ellenségek. Miniszterei, barátai, családja rettegett miatta. Lincoln szabadon jött-ment Washington utcáin, éjjel és nappal, félelem nélkül. Feladata volt. Az, aki rábízta a feladatot, megtudja őt őrizni. És megőrizte mindaddig, amig a nagy munka befejezéshez jutott.

Lincoln rendkívül egyszerű, szinte átlátszóan őszinte és mélységesen alázatos ember volt. New York állam fővárosában a többek közt ezt mondta: “Túlzás nélkül mondom, azok közt, akik előttem az elnöki méltóságra emeltettek a legszerényebbnek, a legigénytelenebbnek tartom személyemet, de a feladat, ami reám vár, nagyobb mint bármelyiké, volt.” — És mégis remegés nélkül ment átvenni az óriás felelősséggel járó hivatalt, mert amint columbusi beszédében hangsúlyozta, bízott abban, aki ezt a nemzetet küzdelmeiben, megpróbáltatásaiban soha el nem hagyta.

Mondják, hogy Lincoln vallásossága nem volt szembetűnő, de a Bibliát, Isten igéjét nemcsak szerette, de eleitől a végéig ismerte. Beszédei, Írásai élénken tanúskodnak erről. Az ő hite bensőséges

és mélységes volt.—Egy Ízben, mikor az északi csapatok egyik csatát a másik után vesztették, az egyik minisztere igy szólt: “Úgy látszik Isten nem a mi oldalunkon van.” — Lincoln válasza: “Engem nem az aggaszt, hogy Isten melyik oldalon van, hanem az, hogy mi legyünk az Ö oldalán.”

Most, amikor Lincoln születése újabb évfordulóján e viharos korszakra emlékezünk, mély hálával gondolunk Lincolnra, aki Isten kezében hatalmas eszköz volt e nemzet szabad nemzetté tételében. Óriási veszteség volt a háború végén Lincolnnak orvgyilkos golyója által bekövetkezett halála, de ekkor már a főfeladat be volt fejezve. Áldva emlegetjük nevét és áldjuk Istent, ki őt e nemzetnek adta.

Bodor Dániel

A Református Bojt

“A böjt nem egyéb, mint a kegyesek önmegtartóztatása és mértékletessége, sőt testünknek fegyelmezése, megőrizése és fékezése. Az időszerű szükségesség szerint. Nem böjtölnek azok, akik azt hiszik, hogy akkor böjtölnek, ha napjában egyszer megtöltik a hasukat. És bizonyos kiszabott időben egyes ételektől tartózkodnak, azt vélvén, hogy magáért e cselekedet végzéséért kedvesek az Isten előtt.

Van nyilvános és van magános böjt. Válságos időkben és az egyházra nézve siralmas körülmények közepette hajdan nyilvános böjtöket tartottak. Visszatartották magukat teljesen az eledeltől egészen estig. Ezt az egész időt buzgó könyörgésekre, istentiszteletre és bünbá- natra fordították. Ilyen forma böjtölést ma is kell tartani az egyház komor körülményei között. Magános böjtöt is bárki tarthat közülünk aszerint, amint érzi, hogy a lélek sülyedez a jóban. Addig az illető a testtől megvonja a rosszra ingerlő táplálékot.

Minden böjtölésnek szabad, kész és valósággal alázatos lélekből kell származni, nem pedig azért, hogy azok által az ember megigazulást akarjon kiérdemelni . . .”

(II. Helvét Hitvallás)

5