Fraternity-Testvériség, 1965 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1965-12-01 / 12. szám
TESTVÉRISÉG 5 gazdálkodó illetve a földmivelésben dolgozó magyaroknak sem jogvédelme, sem biztosítása, sem gyökerei, sem otthona nem volt az uj hazában. De egy lehetséges volt: orcáj a verítékével megkereshette kenyerét jobban, mint bárhol a világon és azzal odamehetett és azt csinálhatta, amit akart. Hacsak a számára teljesen idegen és ismeretlen életforma valamelyik tragédiája nem érte: gyári szerencsétlenségek áldozatai között nagyszámban voltak fiatal magyarok. Ha pillanatnyi krízis volt a gazdasági életben, felhalmozódott az áru és nem volt piac — elsőnek a legfiatalabb bevándorlókat bocsájtották el. Lelkiismeretlen, “nadrágos” honfitársaik számtalanszor becsapták: hány családi tragédiának, álmok szétfoszlásának okozójává lett a nyelvét beszélő, de csak haszonra spekuláló ügynök és szélhámos. Minden magyar arról álmodott, hogy a napi tizenkét és tizennégy órás munkával: vérrel és verejtékkel megkeresett munkabérekből egy-két esztendő alatt összekuporgathat annyit, amivel megveheti szivének legnagyobb álmát: a hazai földet. A legtöbb magyar nem azért jött annak idején Amerikába, hogy elmeneküljön ősei földjéről, falujából, hanem éppen azért, hogy magának visszaszerezhesse a földet, amelyen és sehol másutt, akart élni s halni. Mint az amerikai magyar református munkásemberek sokszor elimádkozták könyörgésükben ezt: “S itt, a messze idegenben, távol az én szeretteimtől, kétszeresen ösztönöz a vágy, hogy szerény sorsomat a verejtékes munka árán előbbre vigyem s idejövetelem célját mielőbb elérhessem . . . Adjad, ó Uram, hogy elérve vándorlásom célját, szerencsésen megtérhessek imádott magyar hazám földjére s honfiúi szent lelkesedéssel munkálhassam annak javát, boldogulását . . .” Az első világháborút megelőző években a magyarok voltak százalék szerint az elsők a “haza- vándorló madarak” listáján, mint akkor az amerikai statisztikák a hazájukba visszatérőket nevezték. A korlátlan gazdasági szabadverseny korában itt Amerikában nem nagyon törődtek a szerencsétlenül járt munkással: a beteggel, a munkanélkülivel, a megrokkanttal, az özveggyel és az árvával. Azért születtek meg az együttdolgozó, együttérző és együttszenvedő bevándorlók között a testvérsegitő, “fraternális” egyesületek — szeretetből, törődésből egymásért és ki-ki önmagáért s családjáért. Egyesületünk története sem úgy kezdődik, ahogy a hivatalos történészek azt olyan pontosan megállapítják: 1896-ban, Trentonban, az egyházmegyei alakuló gyűlésen. És annak alapítása nem csak ahhoz a névhez, avagy nevekhez fűződik, akik többé-kevésbbé
