Fraternity-Testvériség, 1964 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1964-12-01 / 12. szám

TESTVÉRISÉG AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Szerkesztik az Egyesület központi tisztviselői XLII. Évfolyam 1964 DECEMBER 12. szám ▼ LIGONIER JÖVŐJE MUTATVÁNY A BETHLEN NAPTÁR 1965. ÉVI KÖTETÉBŐL A cim helyesebben a “Bethlen Otthon jövője” vagy “Az amerikai magyar reformátusság jövője” is lehetne. Ligoniert, mint egybefoglaló képletet használjuk intézményeink jövőjével kap­csolatban, mint ahogyan például Debrecent, vagy Pannonhalmát szokták emlegetni odaát a magyarországi reformátusság és kato- likusság egyetemességével kapcsolatban. A hely neve igy a köz- használatban szimbólummá szépül s nem egy politikai közösséget, hanem szellemi közösséget jelent — azok számára, akik látogatni szokták. A minden év szeptember első hetében tartani szokott ligo- nieri gyűléseken, úgy a presbiterek, mint a lelkészek, a Bethlen Otthon igazgató tanácsának és a Vezértesületnek tanácskozásaim, az utolsó évtizedben szinte kísérteties következetességgel visszatérő téma volt: mi lesz velünk? Mi lesz egyházainkkal, Bethlen Ott­honunkkal, Egyesületünkkel? Megkapjuk-e uj nemzedékünkben azt a kellő magyarságtudattal felfegyverzett uj nemzedéket, amely az alkotó első nemzedék után a munkát, az alapítók szellemében, tovább viszi?! Mintha bizony az másoktól s nem tőlünk függne, hogy milyen is lesz hát az utánunk következő nemzedék? Nos, olyan lesz, aminővé egyházainkban és egyesületeinkben neveljük. Ha ezt a nevelést elmulasztjuk, az ifjúság kicsúszik a kezünkből s megy oda, ahol szükségletét kielégítheti. Egyházközségeinknél kissé tulkorán adtuk fel a rendszeres és nyári magyar iskolai tanítást, ami egymagában ugyan kevés, de az egész éven át tartható szombati tanításokkal mégis csak elegendő volt ahoz, hogy a már itt született második nemzedék­beli ifjúság tekintélyes százalékát megtartsa egyházainknak és érdekelni tudja őket egyesületi vonatkozásban is. Természetes, hogy a harmadik nemzedékkel, amely már sok esetben vegyes nemzetiségű, s vegyes vallása szülőktől származik,

Next

/
Thumbnails
Contents