Fraternity-Testvériség, 1964 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1964-11-01 / 11. szám
10 TESTVÉRISÉG A LŐCS, MEG A SZÓDÁNYOS ÜVEG Az X-i járásbíróság mellett tagositó és betétszerkesztő kirendeltség működött, annak az volt a feladata, hogy a földtulajdonosoknak több, nem ritkán 8-10, darabban fekvő birtokait egy darabba tagositsa s egy számon telekkönyvezze. Bírák, mérnökök, gazdasági szakértők működtek abban a kirendeltségben. Pokoli munka volt az, amelyet közmegelégedésre elvégezni lehetetlenség volt, mert ennek még véletlenül sem volt olyan szenvedő alanya, amelyik a több különböző minőségű darab helyett egy tagban kiosztott földterületnek minőségével és mennyiségével meg lett volna elégedve. A helyszíneléskor az ellentétes érdekű felek között állandó volt a civakodás. Ilyen állapotba kerültek Pongor Gergely és Hupuczi Mihály polgár- társák is. Pongor Gergely talyigás volt, Hupuczi kertcsősz a Nagyvén- kertben. Ennek az állapotnak históriáját megesméri nyomban a nyájas olvasó a talyigás előadásából, aki ott áll a kirendeltség elnöke előtt a következő panaszával: — Méltóságos Elnök Ur, nem természetem a szószaporitás, csak annyit mondok, hogy abba is csapott vóna bele a hétszeres suhaji istennyila, aki ezt a tagosítást kitanálta, akibül kifolyólag imhol ellenzékbe kerültem evvel a Hupuczi Mihálylyal, aki a Kunságrul vándorolt ide, jelenleg harmadizü sógorom vóna, de egyébkippen kapzsi, kápe-répe ember. Olyan ükemi, mint a fekete kutya iccaka, amelyik addig fondorkodik, mig a komrábul elcsaklizza a gazdának féretett maradik pecsenyét. Most szemet vetett a hegyesbori hat hód jó kis fődemre, azt kéri magának tagositani, nékem meg a nagylegelőn komendálja az ides onoka- bátytya sivó legelőjit, akibül hibádzik is vagy tiz katasztrális hód. No meg is attam neki a szája izit a múlt héten a pógári körbe, amire megfenyegetett, hogy leszedi a kipemrül a puliturt, ha alkalom kínálkozik. Attul fogva a lőcsöt mindig kezem ügyibe hordtam, mer mán a lőcsei kalandá- rium is avval tartya, hogy kiszüjj a videkezisre, ha veszedelem fenyöget. A múlt keddjin fuharba vótam, sok vót a cipekedni való, utánna bementem egy priccerre a talponállóba. Ott ült az egyik sarokba harmadmagával Hupuczi — boroztak. Mer hogy bikeszerető ember vagyok, ráköszöntem illendően: Agyon Isten sógor. Nem szólott egy szót se, csak a fejemhe’ vágta a szódányos üveget. Ez oszt feltűnt nékem, kaptam a lőcsöt oszt fejbe irdekeltem. Lefordult az asztal alá. Most hónaputánra mind a ketten hivatalosak vagyunk a bírósághoz. A büntetőbiró ur nem ért a tagositási iparhoz, most azir gyüttem, megkérem a méltóságos elnök urat, mint szakértőt, oko- sicscsa meg a biró urat, akkor majd az itilkezésnél világoson látja, hogy ott a talponállóba mejknek vót igaza: a lőcsnek-e, vagy a szódányos üvegnek? — Nézze kérem — feleli az elnök — nekem a büntetőügyekhez semmi közöm sincs, a maguk verekedését majd elintézi a büntetőbiró ur. Az én dolgom a tagosítás. Ha a körül valami panasza van, adja elő, ha jogos, orvosolni fogjuk. Értette? — Igenis megértettem. — Nos akkor mondja meg világosan és érthetően: mi a maga intenciója? — Hogy micsoda? Az, az istenfáját neki, nem a méltóságos urnák felelvén, hogy szikfőd . . . DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF
