Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-11-01 / 11. szám
6 TESTVÉRISÉG Lehajlok a szent humusig: E szűzi földön valami rág. Hej, égignyuló giz-gazok, Hát nincsen itt virág? Vad indák gyűrűznek körül, Mig a föld alvó lelkét lesem, Régmúlt virágok illata Bódit szerelmesen. Csönd van. A dudva, a muhar, A gaz lehúz, altat, befed S egy kacagó szél suhan el A nagy Ugar felett. (A magyar Ugaron) Elvadult táj a muagyar élet, dudva, muhar lepi, pedig alapjában véve gazdag, buja termőföld. Mégis magyar Ugar. Nincs rajta virág, csak égig nyúló giz-gazok. De az ugarnak azért lelke van. Régen, történeti távlaton túl bóditó illatu virágokat termett. Ezt a magyar ugart kell megismerni, átformálni, s életre kelteni a lelkét. A megismerés lett a magyarság-karakterológia, a költögetés pedig a magyar forradalom. A sorsa viszont: “Egy kacagó szél suhan el — A nagy Ugar felett.” Ez a ciklus még nem a nép jellemét fejtegeti, csak az alapját és hátterét, a lelki táját. Az Ugaron, “A hires magyar Hortobágy”-on csorda népek legelik a szivében nőtt virágokat. Itt csak káromkodni, vagy fütyörészni lehet. Ez a föld a lelkek temetője. A nagy lelkeké. Innen el kell menekülni, később úgyis elűzné az elvadult Ugar. Milyen sokan elpusztultak már előtte ezen a tájon, a magyarság lelki táján. Itt azok éltek, kik nem éltek, A legkülömbek sohse éltek, Itt meddő a nagy gerjedés S százszor boldogok a vetéltek. Ez a szomorú magyar róna, Halálszagu, bus magyar róna, Hány megölt lélek sikoltott Bus átkot az egekig róla. (A lelkek temetője)
