Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1962-12-01 / 12. szám

8

TESTVÉRISÉG

el. Róma és Genf között bizony még sok az elintézni való különbség és ahhoz idő, megértés és kölcsönös szeretet illetve bizalom kell. De megvan annak jó jele és bizonysága, hogy ez nem a mai pápa rokonszenves egyéniségén és nem a római katholikus egyházon belüli haladó szellemű vezetők jóindulatán bukik el. Szerintem ezt a kialakult békességes keresztyén jó viszonyt megzavarhatja a közömbös és hitvallástalan protestáns liberálizmus szelleme, a római katholikus egyházon belül sajnos megtalálható kizárólagos és aggressziven ultramondtán szellemiség, és a szovjet kommunista kormány politikáját képviselő orosz orthodox hang az egyházak világtanácsában. Ezért kell ma komolyan vennünk a római katholikus atyafiak felől jövő minden őszinte kezdeményezést és vállalni református hitünkből eredően az evangéliumi ökumenicitást.

Itt nem lehet többé felekezeti érzékenység érzelmi kifogásaival élni. A keresztyénség léte, nem-léte van kockán. A jövő keresztyénségének nem a milyenségéről, hanem létjogosultságáról van szó. Szemben a kommunista istentelenség sátáni erőinek dé- monikus vasfegyelemmel egybekovácsolt egységével és azonos hangzású anti-evangéliumával, nekünk, mint protestánsok és katholi- kusok, ma Krisztus zászlaja alatt találkoznunk kell. Második Vatikáni Zsinat vagy újdelhii világgyülés által vezetett keresztyének egységének megtalálásától függhet, emberileg szólva, a keresztyén egyház történelmi létjogosultsága nemcsak a huszadik, de a huszonegyedik és azt követő századokban is.

Kovács Imre: "Nagy tanítómester volt Szabó Dezső"

Kovács Imre iró, a Márciusi Front tagja és parasztpárti volt képviselő az "Igazság" cimü budapesti lapnak (1946 dec.) a következőképpen nyilatkozott:

‘‘Szabó Dezső körül nem ül el a vihar. Életében is igy volt, halála után is igy van. Olyan iró volt, akinek minden Írása történelem. Ne tagadjuk: az a nemzedék, amelyikhez én is tartozom, tőle kapta a legnagyobb élményeit. Akkor emelte a magyar politika porondjára a magyar parasztot, amikor azt még a legradikálisabb politikusok is csak álmodták, és úgy beszélt a magyarságról minden időben, hogy érezni lehetett: ez az ember a nemzet idegeiben él. Nagy tanitómester volt Szabó Dezső, egész látóhatár, korbács vagy végzet, de mindig ugyanazért a magyarságért. Nem alkudott, nem hátrált, nem félt. Vannak, akik letagadják, hogy az indítást tőle kapták, vannak, akik már elfelejtették megrázó tanításait, s vannak, akik vállalnák, de ma nem merik: a nagy mesterek sorsára jutott, akiket törpe tanítványaik megtagadtak vagy elárultak.”