Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1962-09-01 / 9. szám

10

TESTVÉRISÉG

alig egy emberöltő elmúltával több, mint másfélszáz MAGYAR REFORMÁTUS TEMPLOMBAN DICSÉRJE AZ ISTENT a hevesen is Iliinek maradt töredék. Megható még ma is, régi megsárgult írások lapjairól olvasni, hogy adakoztak centjével, természetbeni adományaikkal a szétszórt magyar reformátusok, a virginiai bányászok pittsburghi, clevelandi, bridgeporti első templomok megépítésére. EGYNEK ÉREZTE MAGÁT AZ ÁLMOT LÁTÓ ELSŐ NEMZEDÉK NÉPE. — EGYMÁS TERHÉT HORDOZNI MERTE, pedig mennyivel bizonytalanabb, szegényebb, árvább és egyedülvalóbb volt az ö életük. Saját házuk még nem volt, de az Urnák hajlékot építettek. Fényes autóik, televíziójuk nem volt, de árváikról és elesett öregeikről gondoskodtak. Egy bányabeomlás következtében szerencsétlenül járt magyar református családnak a keresztje — valahol Pennsylvaniában -— az egész amerikai magyar reformátusságnak a keresztje, terhe és fájdalma volt, Chicagóban, Clevelandban, Trentonban egyaránt. Es készek voltak segíteni. A Református Egyesületnek még nem volt 12 millió dollár tőkéje. Negyven-ötven centjével adakoztak össze a biztosítási dijat a temetésre, az özvegyek, árvák segélyezésére. EGY TEST ÉS EGY LÉLEK VOLT AZ A SOK NYOMORÚSÁGBAN ÉS SZENVEDÉSBEN MEGPRÓBÁLT MAGYAR REFORMÁTUS NÉP. ÉS EBBŐL AZ AZONOS HITBŐL, SZERETETBŐL ÉS SORSBÓL SZÜLETETT MEG A TESTVÉRSEG1TÉS NAGY ESZMÉJE, EZEN ÉPÜLT FEL AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSSÁG KÖZÖS ALKOTÁSA A REFORMÁTUS EGYESÜLET ÉS MINDNYÁJUNK SZERETETSZOLGÁLATA: A BETHLEN OTTHON. Az Isten megáldotta ezt a megálmodott álmot, az egymást segíteni kész, egymásért szenvedni és élni készséges hűséget s ma ennek a múltban nagyon kevesen és szegénységben hozott, vállalt és hitben kockáztatott döntésnek, álomnak egyik legszebb beteljesedését láthatjuk magunk előtt: ÍME A MÚLT HŰSÉGES NEMZEDÉKÉNEK A RÉGINÉL SZEBB, MELEGEBB ÉS KORSZERŰBB OTTHONT ÉPÍTETT A HÁLÁS UTÓKOR.

“Véneitek álmokat álmodnak” —• mondja az Ige. Jelenti ez az Ige azt, amire a nagyszalontai költőfejedelem, Arany János gondolt:

“Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élete kincsét, ámbár napja mül:

Hanem lerázván ami benne földi,

Egy éltető eszmévé finomul.”