Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1962-04-01 / 4. szám
TESTVÉRISÉG 11 Kit fölemésztett a teher, A munka és a nap heve, Ki szőlőmben hű munkatársam Volt hosszú esztendők során. És megfáradt, és kimerült — Menj le Halál, hozd fel nekem. És a Halál ölébe vette, Mint egy édes kis gyermeket, Jéghideg karján ringatá, De ö nem érzett hideget. És a Halál futott vele, Föl, az esti csillagon túl, A hajnali csillag mögött, Be a dicsőség fénykörébe, A nagy Fehér Trónus elé, És a megdicsöült — Költőt Letette Krisztus szerető ölébe. Krisztus átkarolta kezével, Letörölte bus könnyeit, Elsimította fáradt arcán A fájdalom barázdáit. S az angyalok mig énekeltek Krisztus ringatta áldott karján, Ezt suttogta: Pihenj, pihenj! Nyugodjál meleg keblemen." (Szabó László “Menj le Halál” c. verséből) S ez isteni aktus alatt a gyászoló Múzsák száma eggyel több lett. Szabó László, magyar Amerika lángoló szivü költője, az amerikai reformátusságnak neves pap-költője után is bezárult a földi élet kapuja. Elgondolkozom . . . Nézvén a lenyugvó Napot . . . Vájjon tudatában van-e magyarságunk és közelebbről, reformátusságunk pótolhatatlan veszteségének?! Megérzi-e — úgy néha-néha, hogy ez utóbbi ötév alatt elvesztette legkiválóbb Költőit ?! Azokat, akik idevándorlásuk kezdetétől fogva hűséges Dalosaik voltak jóban- rosszban, derüben-boruban?! Akiknek nagyrészben köszönhetik, hogy
