Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1962-04-01 / 4. szám
12 TESTVÉRISÉG megmaradtak gyermekeikben is magyarnak; akiknek csengő-bongó költeményeikből gazdagodott, szépült gyermekeik ajkán is édes anyanyelvűnk. Kemény György és Pólya László halála után rövid ötév alatt elnémultak az amerikai magyarság régi Költőinek lantjai. De csak a lantok némultak el. A dalok, a költemények ÉLNEK! S ÉLNÉK bennök a Lantosok halhatatlanságban az örökkévalóság számára. Magyarságunk, a Magyarnemzet számára! Mostohán bántatok Költőitekkel?! — És úgy bántatok. — Tegyétek jóvá Múzsáikkal szemben. Igen, a Halhatatlanság Csarnoka öt hurja-pattant Lanttal gazdagabb lett. Veszteségünk az Örökkévalóság nyeresége. Bánatunk a Menny öröme. Mig mi sírunk, az Ég angyalai örvendeznek: Isten Talentumai Haza jöttek! Haza, az Atyához! I.egyen szivünkön, mint vigasztaló pecsét Tarnóczy Árpád verse . . . “SZABÓ LÁSZLÓHOZ Egyszer eljönnek értünk a versek fehér utón, csengő szánokon, s átsuhanunk a csap-utcánjáró kapatos vén világokon. Elhív valami isteni intés a legmegbomlottabb éj elöl, és itt hagyjuk a fekete nyájat a nagytalléros legelőn. Jó lámpás lesz bus szemünkben akkor nagyrégen égő ősi bánatunk. Mert tudod, Testvér, szent ösvényekre csak könnyes szemmel láthatunk. S zeng majd a sok vers, amerre porzik a boldog, csillagos rohanás. Jézus szivébe úgy térünk vissza, mint két győzelmes dobbanás.” Igen, eljöttek értök a versek! Rövid ötév alatt.
