Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-02-01 / 2. szám
I DERŰS PERCEK 5v’.WV\AAA/N/V\AAAAAAAAAAAAAA -\AAAAA/^ /S SZILÁGYI BÁLINT BÁCSI Nevezetes egyéniség volt Debrecenben a madarasi papnak, Kövendi- nek az apósa Szilágyi Bálint fiskárius urambátyám. Háza volt a Bethlen utcában, meg valami másfél hold szőllője a Sestakertben. Praxist nem folytatott, ügygondnokságokból éldegélt, de mindig volt nála öt-hat jurátus juratérián. Nem volt azoknak semmi jogi foglalkozásuk, fizetést se kaptak egy megveszekedett garast se, de a szőllőt, meg a bort a jurátusok kezelték, kapós volt a juratéria Bálint bátyámnál. Maga nem ivott egy kortyot se a maga borából, Törő bácsi ven déglőjébe járt minden este borozgatni. Mondom egyszer neki: — Ugyan urambátyám, miért nem adod el azt az istenverte sesta- kerti szőllőt, amikor azzal csak baj van, meg vesződség. Azután ott van az adó. Magad meg nem iszol egy kortyot se a magad borából? — Nem érted te ezt uramöcsém — volt a válasz — a szőllő apai örökség, azt eladni nem volna illendő. Ha eladnám, azt mondaná a világ: bizony haszontalan ember ez a vén salabakter. Nem elherdálta az apai jussát. A szőllőre kiadás nincs, munkáját elvégezik a jurátusok. Csőszt tartani nem kell, ha a járatian tolvaj ellopná egy hordó boromat, másnap bizonyosan visszalopná, amikor a bort megkóstolta. Olyan bolond tolvaj nincs, amelyik az én boromat lopja, amikor ugyanannyi erővel lophat tokaji aszút is. A darazsakat se kell riogatni, elvadulnak azok a seregélyekkel egyetemben, ha egyszer belekóstoltak a szőllőszemekbe. Igaz, hogy én nem iszom a magam borát, mert az nem emberbe való, de a jurátusoknak az is jó: meginnák azok a vitriolt is. — Hogy sok az adó? Hát az mindenképpen nagyon sok . . . hehehe ... de az nekem sajátminegy, mert egyszerűen nem fizetem; a kincstár meg nem meri elárverezni a szőllőt, mert a pénzügyigazgató, az az öreg számkukacz bölcsen tudja, hogy azt a nyavalyás szőllőt még licitáción se veszi meg a fene se, a nyakába szakadna a magas kincstárnak, aztán azt a savanyu lőrét az öreg számkukacznak kellene iszogatni, hogy valami megtérüljön a kárból . . . hát inkább tűri a rengeteg adóhátralékot, minthogy belemásszék ebbe a slamasztikába . . hehehe ... Ki van ez kedves uramöcsém plánizálva takarosán .-k ~k ~k Békeszerető ember volt urambátyám. — Egyszer éjszaka, mikor a kocsmaajtón kilépett, valami jampecbe ütődött, avval vele volt a donnája is, látván, hogy öreg emberrel áll szemben, virtuskodni kezdett — vén szamárnak nevezte az öreget. Az öreg a jampecet letorkolta irgalmatlanul olyan alaposan, hogy az becsületsértésért feljelentette uram bátyámat. Vén korára vádlottként állott urambátyám a bíróság előtt. Az öreg ur nem emlékezett az általa használt kifejezésekre, de nem tagadott azokból semmit. Kérdezi végül tőle a biró: — Azt is panaszolja a sértett, hogy a vádlott ur azt is mondta neki, hogy hülye. Mondta a fiskális ur neki ezt is? Végignézte a sértettet urambátyám tetőtől talpig, szemüveggel is, meg szemüveg nélkül is, különösen hosszabban vizsgálta a sértett képes ábrázolatát, majd csendesen megszólalt:
