Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1961-12-01 / 12. szám

JO

TESTVÉRISÉG

jával. De amin a 20 arany koronánál is aranyabb kitüntetés a Bírálók birálata. íme: NOVAK LAJOS: “A bátor hit merész ódái szárnyalása.” — RADÁCSY GYÖRGY: “Luther jellegzetes költői megjelenítése.” — DR. SZÉKELY: “Érdekes és szavalásra is legalkalmasabb.” — DR. TÜDŐS ISTVÁN: “Hitében kopog

Luther kalapácsa és tüze. Érdemes a díjra.” — De ekkor már Talentumának a Fejes oldalát is fényesítette: A lelkipásztori

pályára készült . . . Apollo lantját csak akkor pengette, mikor csordultig volt a szive dallal.

így volt ez egész életén át: Isten színe előtt szolgálta az Igét olyan alázatos szegénységben, amilyenben csak az apostolok szolgálták. Csodálatomra az anjmgiakbani szegénység nem zavarta lelkiségét soha. Arany Jánossal énekelte — engemet is megtanítva rá:

“Földi ember kevéssel beéri,

Vágyait, ha kevesebbre méri.”

Egyedül az igazságtalanság bosszantotta s ennek kinövései:

a képmutatás, a hízelgés. Mig a szegénységet hittel tűrte, az

igazságtalanság felkorbácsolta lantján a húrokat. Ilyenkor egyik vers a másikat követte bámulatos gyorsaságban. Ezek vallják életének harcait. Szive bánata: papi pályáján a háttérbe szorit- tatás, költészetének a kellőképpen nem értékelése volt. Még azután sem, mikor szülőhazánkban az irodalom, a költészet nagy- jaival egymagaslaton ünnepelték; akkor sem, mikor számos otthoni pályázó közül a Szabó László Ódája nyerte el a sárospataki főiskola ünnepi pályadiját, amit. a főiskola meghívására személyesen szavalt el az országos diszünnepélyen 1931 őszén. Legutóbb 1948-ban hajtotta meg előtte a tisztelet lobogóját szeretett Alma Mátere, amikor a főiskola Tb. főiskolai lelkészévé választotta meg, egy művészi kiállitásu documentum megküldésével. De az itteni “közélet” süket szívvel, elvakult szemekkel hallgatott. Oh, igen, egy uj nemzedéknek kell születnie, hogy méltó elismerésben és megbecsülésben részesüljön Istennek egy-egy Zsenije! Mindemellett, akik halhatatlanságra születtek, ha késve, de elnyerik halhatatlanságuknak földi koronáját is. Mert a költészet útja Isten útja! Ezért tudnak a költők petőfii nyomorúságban is énekelni . . . Ezért tudott énekelni Szabó László is. A lenyelt sok keserűség türetei minden esetben megédesitették szája izét . . . A dal volt mindig a gyógyszere, mikor üldözte a sors haragja! Es hol Ezékiel palástjában, hol Jobbal a porban, hol Illéssel a barlangban, hol Isten szerelme előtt: Mestere lábainál, avagy az