Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-10-01 / 10. szám
16 TESTVÉRISÉG A VIGASZTALHATATLANOK Sokszor a jeruzsálemi siratófal jut eszembe amikor itt olyan testvérekkel van dolgom, akik folyton szomorúak és akiket nem lehet megvigasztalni. Ahogy a választott nép sirói önmagukat marcangolva és megsebezve zokogtak nemzetük pusztulásán, úgy sírnak ezek a testvérek szétfoszlott reményeik, összetört álmaik, semmivé lett terveik romfalainál. Mi szánjuk, szeretjük őket, különös gonddal szolgálunk körülöttük, de nem mindig sikerül nekünk megvigasztalni őket. Sokrétű szomorúságuknak oka a sors, az idő, személyes nagy tragédiáik és sokszor az egyedül maradt ember önmagát sajnáló beteges éi’zékenvsége. Türelem, tapintatosság kell szeretetben elviselni őket és ebben valóban nincs is hiány. Mégis meg kell emlékezünk róluk, különben nem volnánk őszinték a Bethlen Otthon életmentő szolgálatával szemben. Ennek az örökös sirásnak, panaszkodásnak a megszállottái furcsa, szomorú változáson esnek át. Belső tragédiák ugv dúlják össze az egészséges ember világképét bennük, mint a vihar a mezőt. Értékelésük, életérzésük egyensúlyát veszti. így azután egyszerre különbnek látják magukat másoknál. Úgy érzik, a közösség, amelyben élnek nem méltó hozzájuk. Az étkezés, amely ízletességében és gazdagságában olyan jó, hogy a legszigorúbb állami ellenőrök dicséretét is kiérdemelte: rossz és ehetetlen. Az orvos, aki valóban szereti és szánja az idős testvéreket és mindenkin akar segíteni: csizmadia és nem érti a mesterségét. A tágas tisztára súrolt szoba, szép kilátásra nyiló öblös ablakaival: börtön (dzsél). Maga az idősek otthona, amely a volt tátrai szanatóriumok szépségét túlhaladja: szegényház. Természetes azután, hogy az igazgatótól a felügyelőig, az ápolóktól a munkásokig, mindenki más jelzőt kap, mint ami illetné. Valóban sokszor egy beteges fantázia rémeivé torzulunk el mindannyian. A nyáron történt meg, hogy egy olyan látogatónk volt többek között, aki valamikor Magyarországon a legmagasabb társadalmi körbe tartozott. Beszélgetés közben egyik idős testvérünk azt mondta neki, hogy itt a koszt csapnivaló, semmit nem ér, hiszen alig kapunk négyfogást egy étkezésnél. El lehet képzelni vendégünk meglepetését a hallottakra. O, aki naponként izmot és agyat őrlő munkát végez, hogy több tagú családját fenn tudja tartani, bevallotta, hogy ők ritkán engedik meg maguknak a négvfogásos ebédet, pedig valamikor otthon inasok és felszolgálók állottak rendelkezésére. Nem tehetek róla, de ilyenkor nekem is
