Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-10-01 / 10. szám
TESTVÉRISÉG 17 eszembe jut a dajka mese, amit olyan borzalommal és lenyűgöző figyelemmel hallgattam végig gyermek koromban. Ez a mese a hamisan bégető báránykákról szól akiket a pásztor először ezüst szinü, majd arany, végül gyémánt szinü füves legelőkre vitt. A báránykák ott jól ettek, ittak, megúszták magukat a kristály vizben. Azután játszadoztak, táncoltak és este azt mondták a gazdának, hogy sem nem ettek, sem nem ittak, éhen-szomjan majd meghaltak. Nagy örömmel valljuk meg, hogy kevesen vannak ilyen lakóink, de vannak. Ez pedig nem jelent semmi szomorúságot nekünk. Számolunk velük s próbáljuk meg nem sérteni hárfa érzékenységű lelkűket. A baj ott kezdődik, amikor egy-egy jóhiszemű látogató, aki minden szót, sóhajt, alapnélküli méltatlankodást készpénznek vesz, ilyen sirókkal találkozik itt. Ez már bajt és veszedelmet jelent. Veszedelmet jelent azért, mert egy nem reális képet visz ki innen a világba s mutat fel magyar testvéreinknek. Sajnos szolgáló lelkész koromban voltam tanúja annak, liogv milyen kárt tud okozni az — ha tegyük fel — a Nőegylet valamely hivatalnoka jóhiszemüleg felül egy ilyen alaptalan vádnak. Talán meg kell Írni itt azt is, hogy nincs olyan intézményünk, amely annyi ellenőrzésnek volna kitéve, mint a Bethlen Otthon. Állami ellenőröknek raja látogatja végig állandóan. Egyházaink és az Egyesület részéről is állandóan ellenőrzésnek vagyunk kitéve. Egész életünk úgy folyik le itt, mint a méhkasé, amelyet kiállításra tettek és üvegfalakkal van csupán körülvéve. Mi magunk részéről hangsúlyozzuk, hogy ez igy is van jól. Ezt a munkát, amely végeredményben az itteni magyarságunk szeretet-szolgálata, mindenki betekintheti. Jó lenne, ha megismerné az egész világon szétszórt magyarság. Itt nincs semmi titkolni való. Mindig mindenki előtt nyiltan akarunk beszélni nem csak életmentő csodás munkájáról intézetünknek, hanem arról is, hogy hitünk s kultúránk központjának akarjuk kiépíteni azt. Azonban nem akarjuk, nem akarhatjuk, hogy halk suttogó kis beteges mesék ártsanak a Bethlen Otthonnak. Ezért kérjük látogatóinkat, ha valami elsirt panaszt hallanak. mindig mondják el nekünk is. Legyenek nyugodtak, hogy azután is olyan szeretettel bánunk azokkal, akik megbántottnak érzik magukat, mint akiknek itteni helyzete reánk van bizva s akikért felelősek vagyunk Isten és magyar közösségünk előtt. Azonban ha tudunk az ilyen vélt sérelmekről, kedves vendégeinknek megtudjuk mutatni az érem másik odalát is. CSIA KÁLMÁN
