Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-07-01 / 7. szám
TESTVÉRISÉG 27 Jegyzőkönyvi jókívánságait fejezte ki közgyűlés Ft. Borshy Kerekes György elnöknek pappászentelése 40-ik évfordulója alkalmából és ezt jegyzőkönyvében örökítette meg. A közgyűlés tagjai lelkes ünneplésben részesítették s a jó Isten áldását kérték Ft. Borshy Kerekes Györgyre, aki nemcsak az Egyesület élén, hanem egész amerikai magyar közéletünk irányításában az elmúlt több mint negyedszázad alatt mindig a helyes utón járt az élen és mindig, minden körülmények között az amerikai és óhazai magyarság javát szolgálta. Nt. Daróczy Sándor — akinek jelentését és a Bethlen Otthonban nejével együtt végzett kitűnő munkásságát köszönettel honorálta a közgyűlés — kérte az amerikai magyarságot ennek a szerctetintézménynek további bőkezű támogatására. Este 6:30-kor Nt. Beretz Árpád imájával a gyűlést 8:30-ig felfüggesztették, amig a kiküldött jelölő bizottság munkáját elvégzi. Az esti záró ülésszakon megtartották a választást, Nt. Beretz Árpád elnöklése mellett. Elsőnek egyhangúlag és nagy ovációval választották meg ismét elnöknek a következő négy évre Ft. Borshy Kerekes Györgyöt, valamint Nt. Kecskeméthy József titkárt és Eszenyi László számvevőt. Pénztárossá titkos szavazással Szentmiklóssy Pált választották meg, ugyanakkor pedig a távozó pénztárnokot, Király Imrét, aki évtizedeken át hűségesen, odaadással szolgálta az Egyesületet és aki az amerikai magyarság egyik legtiszteltebb közéleti férfia, meleg ünneplésben részesítette a közgyűlés és eg3'hangu felkiáltással örökös tiszteletbeli vezértestületi taggá választotta, teljes jogkörrel. Alelnökké közfelkiáltással Ft. Béky Zoltán püspököt, Nt. Dr. Szabó István egyházkerületi elnököt és Veszprémi Gézát választották meg. A vezértestület tagjai a következők: Syposs István, póttag Nt. Csordás Gábor (New York-i kerület) ; Molnár József és Nt. Szathmáry Bertalan, póttagok Nt. Bertalan Imre és Szabó Zoltán (New Jersey-i kerület) ; Nt. Nagy Lajos és Szűcs Bálint, póttagok Rezes Mihály és Rigó János (Pittsburgh-i kerület); Palágyi Zsigmond és Nt. Daróczy Mátyás, póttagok Áros Béla és Tóth Mihály (Ohio-i kerület) ; Nt. György Árpád, póttag Neviczky István (Chicago-i kerület) ; Nt. Tóth Tibor, póttag Biró Mihály (I)etroit-i kerület). A központi tisztviselők és vezértestületi tagok eskütétele után a Református Egyesület XXVI. rendes közgyűlése éjfélkor Nt. Daróczy Sándor imájával, zsoltárénekléssel és Ft. Borshy Kerekes György elnök záró áldásával végétért.